2015. 07. 02.

24. Fejezet

Sziasztok! Igyekeztem minél előrukkolni az új fejezettel, remélem örülni fogtok neki. Eszméletlenül hálás vagyok nektek a sok megjegyzés miatt, illetve a feliratkozók száma egészen 117-re növekedett, amiről eddig még csak álmodni sem mertem. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ennyi kedves olvasó vesz majd körül. Továbbá kérlek szépen titeket, hogy a bejegyzés végén található kérdésekre válaszoljatok, mivel nagyon érdekel a véleményetek. Nagyon szépen köszönöm a támogatásotokat. Jó olvasást kívánok! :)
***

Xoxo Bri


Hisz majd nekem?

Az italt egy biccentéssel köszönöm meg, mert nehezemre esik feldolgozni, ami történik. Meglepődök, hogy Brian ilyen könnyedén, és közvetlenül viselkedik velem, az utolsó kommunikációnk után. Gúnyos, sértő szavai belevésődtek az emlékezetembe, és soha, de soha nem fognak elhalványulni. Semlegesen nézek rá, és arra várok, hogy kibökje, amit akar, mert kétséget kizáróan tervez valamit. Ő csak némán figyeli a mozdulataimat, egyáltalán nem szemérmeskedik. Jól ismerem ezt a tekintetet, tipikus „letépném rólad a ruháidat” nézés, ami tőle kifejezetten szokatlan, hiszen soha életemben nem éreztem úgy, hogy bejövök neki. Ő olyan, akinek csakis arra kellenek a lányok, hogy kielégítsék minden vágyát, tárgyként kezeli őket, és elég könnyen beleun egy-egy egyénbe. Az akkori bandánkban mindenkit láttam már szerelmesnek, Briant egy alkalommal sem. Egy ideig csodálkoztam ezen, de ahogy egyre jobban megismertem, világossá vált számomra, hogy ő nem egy olyan fiú, aki bárki előtt is megmutatná a gyengeségeit. A szerelem viszont ezzel jár, így nála alapból ki van lőve. Semmiért és senkiért nem küzd, habár erre nincs is szüksége, mivel kevés az olyan velem egynemű személy, aki ne akarna egy ilyen srácot az ágyába. Ő a buliknak él, és az alkalmi ribancoknak, ám ez csak bizonyos mértékig szórakoztató, később monotonná válik. Nem tudom, mi lesz, ha már ezt is szürkének és egyhangúnak fogja tartani, de az ő élete nem az én dolgom, ami megnyugtat.

Az orbitálisan hangos tuc-tuc zenétől sehogyan sem lehet megmenekülni, így már egyre jobban zavarja a dobhártyámat. Az egész térségben sötét uralkodik, csak a plafonra felszerelt régimódi diszkógömb áraszt némi fényt. Minden fal fehér, ezért jól látszódik rajta az összes fénycsóva. Nem érdekel a modern berendezés, sem a csúcskategóriás cuccok, ez a hely, undorító. Tudom jól, hogy semmi keresnivalóm itt. Az előttem heverő, szívószálakkal teli pohárból kikapok magamnak egyet, majd mélyen beleszívok a vodkanarancsomba.
 - Mit szeretnél tőlem, Brian? – kérdezek rá, mert nem tudok sokáig egy légtérben maradni vele, úgy hogy fogalmam sincs mit akar tőlem. Egyik szemöldökömet enyhén megemelem, amikor válaszára várok. Brian arcán széles mosoly terül el, vörösen rúzsozott ajkaimat bámulja, amivel igyekszem úgy használni a szívószálat, hogy ne kenődjön el.
 - Társalgó, és alkalmi szexpartnert keresek – mondja, miután kettőt pislog. Igyekszik komoly maradni, de néhány pillanat után elröhögi magát. Jézusom, ugyanolyan idióta, mint eddig volt, semmit sem változott. Halványan elvigyorodom, mielőtt megszólalok. Ha nem ismerném őt, leesne az állam, de ebben az esetben el sem csodálkozok a nyílt felkérésen.
 - Egyikre sem vagyok vevő. – A poharam tartalmát meglötykölöm, majd gyorsan lehörpintem, ami maradt. Felállok a székről, és kezemmel összekócolom Brian tökéletesen beállított haját, bosszúként. – Sajnálom. – Gúnyos hangvételem miatt, kicsit felbőszítem. Magatartása már nem olyan nyugodt, mint amikor belépett a konyhaajtón, és ez boldoggá tesz.
Brian elkapja a kezem, amikor visszahúznám, és maga felé fordít, hogy tekintetünk találkozzon.
 - Zayn miatt? – érkezik rögtön a kérdés. Fogalma sincs, hogyan kell kezelni egy nőt, és szánom emiatt. Nemlegesen megrázom a fejemet.
 - Magam miatt. – Elképed szavaim hallatán. Szája enyhén elnyílik, szemeit tágra nyitja. Feltételezhetően még egyszer sem utasították vissza a tökéletes testű és népszerű Brian ajánlatát.

Hirtelen akarok kilibbenni a szobából, de a lábamat gyengének és használhatatlannak érzem, így meg kell támaszkodnom az asztal sarkában. A szemem előtt lassított felvételben mozognak az emberek, amitől szédülni kezdek, olyan szinten, hogy majdnem elájulok, de valaki segít rajtam, és az ölébe húz, mielőtt megtörténne. Tenyere a csípőmön pihen, ami megnyugtató hatást mér rám. Hangosan felnevetek, majd felnézek az illető arcára.
 - Minden Rendben van, Ro? – kérdezi aggódóan, én pedig bólintok. Ismeretlen hangokat hallok, de csak néhány ember kóvályog be a konyhába italért, úgy méregetnek, mintha még nem láttak volna fehér embert, de teszek rá.
 - Igen, Zayn. – Erőteljesen átölelem, mert annyira felvidít, hogy eljött. Beszívom intenzív parfüm illatát, majd egy puszit nyomok puha arcára. Ő az egyetlen, akire teljes mértékben rá merem bízni magam. – Már igen – javítom ki magam, arra célozva, hogy csak a jelenléte miatt gondolom így.
 - Felvigyelek egy szobába? – ajánlja fel, miközben karjaiban tart. Elpirulok, amikor megpillantom, hogy rövidke kék ruhám, a kelleténél jobban felgyűrődött. Amikor Zaynnek is feltűnik, akkor pedig jelzőlámpát megszégyenítően vált át az arcom pirosra. Szemtelen mosoly húzódik a szájára, szemei pedig sokkal sötétebb árnyalatban pompáznak, mint az eredeti színe.
 - Állj fel, megigazítom – utasít kuncogva, én pedig, mint egy kisgyerek, szót fogadok neki. Végtagjaim nehezebbek, mint máskor, legalábbis úgy érzem, ezért piszkosul körülményes felállnom úgy, hogy ne inogjak meg. Amikor végre sikerül, Zayn elé állok, akinek pillantása meglehetősen vágyakozó. Lejjebb húzza combomon a vékony anyagot, hogy ne látszódjon ki a fél fenekem, majd ujjaival végigsimít harisnya fedte combomon, amibe beleremegek.
 - Ki fog eszméletlenül boldoggá tenni téged a következő pillanatban, Ro? – hajol olyan közel hozzám, hogy a fülembe tudja suttogni. Forró lehelete érinti a nyakamat, amitől egyből libabőrös leszek.
 - Te fogsz, Zayn, te fogsz – szökik ki a számon automatikusan.

Amikor felérünk az üres szobába, arra sincs időm, hogy körülnézzek, egyből egymásnak esünk. Úgy csókoljuk egymást, mintha ez lenne az első és egyben utolsó esély rá. Szakadozottan veszem a levegőt, ingadozik a hangulatom, és mintha nem is látnék elég tisztán, de már nem foglalkoztat. Vannak momentumok, amikor úgy érzem, hogy ez nem is a valóság, inkább afféle álom. Mielőtt háttal az ágynak dönt, sietve ledobom a magas sarkúmat a lábamról. Semmi sem köti le a figyelmemet, csak, hogy végre az övé legyek. Sietve gombolom ki szexi fehér ingét, miközben a csípőjén ülök. Fájdalmasan lehunyja a szemét, mikor kezeimet alhasához érintem.
 - Gyönyörű vagy, kislány. – Zayn lehúzza rólam a kék textilt, és az ágy szélére teszi, ahonnan lecsúszik a padlóra. Megmosolyogtat a bókja, mivel még soha az életben nem kaptam tőle efféle dicséretet, mert mindig elvicceli, és én imádom mikor ezt csinálja, mert az az igazi énje, abba a Zaynbe szerettem bele. – Mindig is téged akartalak. – Ujjait gyengéden végighúzza csípővonalamon, hátam ívbe feszül érintése miatt. – Első pillanattól kezdve, amikor megláttalak – kezdi babrálni melltartómat, viszont akkor érintésétől valami furcsa, idegen érzés kerít hatalmába, ami megrémít. Tudom jól, hogy Zayn az, ennek ellenére mégis kételkedem. Ismerem minden egyes mozdulatát, de ez eltér azoktól. Nem lehet Zayn. Zayn nem így ér hozzám, ő teljesen más. Lehunyom a szemem, és amint újra, lassan kinyitom, Brian jelenik meg alattam, s nem Zayn, amikor megismétlem ezt a folyamatot, ismét Zayn az, de ahogy sokáig nézem látom Briant. Mi ez az egész? Értetlenül meredek a semmibe, kezeit lehámozom magamról.
 - Van valami baj? – szólal meg Brian, akkor megértem, mi folyik itt.
 - Te nem Zayn vagy – szörnyedek el, amikor eljut a tudatomig, hogy mit tettem – Baszd meg, Brian – Idegesen felállok az ágyról, de még mindig muszáj ránehezednem valamire, mert annyira gyenge vagyok, hogy a saját súlyomat is nehezemre esik megtartani. Ez minden kétséget kizáróan nem az alkohol hatása, száz százalékig biztos lettem abban, hogy valamilyen drogot tett a piába. Én hülye nem hallgattam Zaynre, és megittam azt az undorító löttyöt, amiben bármi lehetett volna. Gyorsan magamra kapom a ruhámat, ami a földre esett, s közben az éjjeliszekrényre helyezem az egyik kezem, hogy valahogy egyedül is feltudjam venni a ruhámat. Brian ugyanúgy, mint én felegyenesedik az ágyról, és felém igyekszik. A szervezetemben lévő drog miatt még nem teljesen tudom összerakni a dolgokat a fejemben, gyengének és tehetetlennek érzem magam vele szemben.
 - Brian, meg ne próbálj a közelembe merészkedni, mert biztos lehetsz benne, hogy megöllek. – Felveszem a padlóról a magas sarkú cipőmet, és készen állok arra, hogy fegyverként használjam, ha egy lépést is tesz az irányomba.
 - Tüzes vagy, mint mindig, Ro. – Vigyorától felfordul a gyomrom, sohasem undorodtam még senkitől annyira, mint tőle abban a percben. Tényleg képes lettem volna megölni, ami megijesztett. Sosem tudtam, hogy egy ilyen én is lakozik bennem. – Én nem hazudtam neked, minden szavam igaz volt. Te vagy a legjobb csaj, akit ismerek, és rohadtul beléd estem.
 - Fogd be, te mocskos, undorító féreg, hányni tudnék tőled – csattanok fel – Mit tettél a vodkanarancsba?
 - Semmi jelentősége nincs már, nem igaz? – Lesüti a szemét a talajra, mintha megbánta volna, amit tett, de számomra megbocsáthatatlan. Kezeim fáradtam hullnak testem mellé, nem bírom tovább.
 - Azt mondtad szeretsz, igaz? – Abszolút nyugodtan teszem fel a kérdést, mire igenlően bólint. – Neked jó lett volna, ha úgy fekszem le veled, mintha Zayn lennél? – ordítom, mihelyt közelebb megyek hozzá. A düh, ami felhalmozódott bennem, szinte felemészt belül, ezért jobbnak látom, ha levezetem. Meg akarom ütni őt, de nincs semmi erőm hozzá. Elfáradtam.
 - Én…. – Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy befejezze, vagy hogy megtudja magyarázni, összeszedem minden energiámat, felveszem a cipőm és kisétálok mellette az ajtón. Szemeimbe könny gyűlik, de nem hagyom, hogy kiszökjön. Nem az bánt a legjobban, amit Brian tett, hanem az, hogy felelőtlen, elővigyázatlan idióta vagyok. Nem hibáztathatom őt, hiszen nem erőszakolta rám az italt, önszántamból ittam meg. George halad el mellettem, miközben lassan leandalgok a lépcsőn. Mosolyt erőltetek magamra, és megérintem a vállát.
 - Boldog születésnapot, George. – Sejtelmesen fürkész engem smaragdzöld szemeivel, amíg megköszöni a jókívánságomat, majd szőkésbarna, kócos hajába túr.
 - Már mész is? – kérdezi csalódottan. Nem nézek rá, amíg bólintok, majd sietve elhagyom az épületet, mielőtt még bárkinek feltűnne az, hogy valami nincs rendben velem. Mivel még soha életemben nem próbáltam ki semmiféle drogot, elképzelésem sem volt milyen hatást mérhet rám. Sajnálatos, hogy az egyik régi barátom által kellett megtapasztalnom.

Mikor kiérek a házból, a dübörgő zenét már csak tompítottan hallom. Leülök a lépcsőre, mert sejtelmem sincs, hogy mit tegyek. Arcomat a tenyerembe temetem, amíg ezen töprengek. Elmondjam Zaynnek, vagy maradjon titokban? Sokáig agyalok ezen, de végül azt a lehetőséget választottam, hogy nem beszélek neki erről. Ismerem Zayn lobbanékony természetét, képes lenne olyat tenni, amivel bajba sodorhatja magát. Egy ilyen féreg miatt, ez nem éri meg nekem. Zaynt nem keverhetem bele a saját meggondolatlan viselkedésem miatt. Mégis szükségem van a hangjára, ezért a telefonomban gyorsan a nevéhez görgetek, majd rányomok a zöld szimbólumra. Egyet cseng ki, ezt követően már hallom a szuszogását, de hezitál a beleszólásnál, ezért nekem kell megtennem az első lépést.
 - Zayn? Csak el szerettem volna mondani..nem, el akartam mondani, hogy a buli nagyon unalmas volt, most indulok haza. Remélem, nem aggódtál nagyon. – Igyekszem olyan hangon beszélni, hogy az egyáltalán ne legyen bizonytalan, vagy rosszkedvre utaló. Legvégső esetben sem szeretném, hogy gyanússá váljak neki. Zayn mély levegőt vesz a vonal másik végén, én pedig csak meredek a semmibe. Egy képzeletbeli pontot találok a messzeségben, és azt figyelem megállás nélkül. Már az is bíztatást, és energiát ad, hogy tudom, van nekem, és számíthatok rá. Olyan szinten le tud nyugtatni, hogy úgy érzem, nem is történt semmi komoly. Kár, hogy ez csak önáltatás.
 - Azt hittem, van valami baj, valamiért rossz előérzetem volt – vallja be. Szemeim kikerekednek szavai hallatán, mikor tudomásul veszem, hogy megérezte. A kezdeti értetlen zavar elillan arcomról, s vonásaim ellágyulnak. Torkomat egy hatalmas gombóc fojtogatja, úgy érzem, hazudok neki, annak ellenére, hogy csak elhallgatom előle. A kettő nem ugyan az. Mit meg nem adnék most, hogy láthassam az arcát.
 - Semmi sem történt, az egész egy szar volt, nem is mondható bulinak. – Végül is a mondatom egyharmada teljesen igaz. Mégis rosszul érzem magam amiatt, hogy ezt kell tennem. A beszélgetéseink még sosem voltak ilyen semmitmondóak, mint ebben a percben, emiatt hibásnak érzem magam.
 - Írj, ha hazaértél – szólal meg másodpercek után, de elég erőltetettnek hat. Mintha valami fontos dolgot csinálna közben. Nem kérdezek rá, mivel az a cél lebeg lelki szemeim előtt, hogy végre hazajussak valahogy.
 - Jó, majd írok, de most leteszem. Haza akarok menni innen minél előbb – mondom sürgetve.
 - Oké. – Gyorsan megérintem a telefonomon a piros jelet, majd feltámaszkodok a lépcsőről. Már gyűjtöttem némi erőt ahhoz, hogy hívjak egy taxit, és olyan gyorsan tűnök el a helyszínről, ahogy csak lehet.

***

Másnap Noel kollégiumi szobájában várom meg Zoe utolsó óráját, hogy tudjak vele beszélni. Ötletem sincs, hogy kinek mondjam el azt, ami a bulin történt, de úgy érzem Zoeban megbízhatok. Noel az ágyon heverészik, felső nélkül, kezei tarkóján érintik egymást. Jobb oldalán egy köteg jegyzet hever, amelyikekre rá se néz, bal oldalt az éjjeliszekrényen egy doboz sör éktelenkedik, ami valószínűleg már felforrt a szobahőmérsékleten. A koliban tönkrement a fűtés, így a helyiség jobban emlékeztet egy szaunára, mintsem egy szobára. Noel nem egy tanulós fajta, de olyan magas IQ szinttel rendelkezik, hogy elég háromszor elolvasnia a dolgokat, már meg is marad a fejében. Őt sokkal jobban leköti a szuvenírek gyűjtögetése, vagy a sakk, mert szerinte az a legmegterhelőbb sport. Életem során még nem találkoztam hozzá fogható lusta emberrel. Az a típusú fiú, aki nem tudja, mit kezdjen a jövőjével, gyakran veszti el a motivációt, és inkább sodródik az árral.

 A forgószékén ülve kutakodom az íróasztala szekrényeiben, szokásomhoz híven. Óvatosan hátra nézek rá, hogy látja-e, amit művelek, de sajnálatomra igen, minden egyes mozdulatomat figyelte, mindvégig. Felhúzott szemöldökkel próbálja a tudtomra adni, hogy fejezzem be. Hangosan felnevetek a kínos szituáció miatt.
 - Roxy, hagyd abba – pirít rám mérgesen, de ábrázata hamar átvált mosolygóssá. - Valld be, hogy meg akartál lopni – szűkíti össze szemeit sunyi viselkedésemet láttán.
 - Jéé, nem is tudtam, hogy három húgod van. – Elcsodálkozok, mikor a kezembe kerül egy kép, amin Noel van, körülvéve három hosszú szőke hajú kis csajjal. Szemük ugyanolyan virítóan fekete, mint a bátyjuké, ezért nem is volt kérdés számomra, hogy kik ők. A fotón mindenki boldog, csak Noel vág olyan unott, flegma fejet, amilyet mindig.
 - Elviselhetetlenek – sóhajt fel, ugyanakkor leszűrhető arckifejezéséből, hogy imádja őket. Jót mosolygok kijelentése hallatán. - Azt gondoltam hallottad már Zoetól.
 - Miért kellett volna hallanom Zoetól? – Értetlenül tárom szét a kezem, és le sem veszem a szemem a szösziről. – Évek óta ismerlek te pöcs, és nekem nem is beszélsz erről Zoenak pedig két hónap után elmondod? – háborodok fel, ahogy felvázolom magamban a helyzetet.
 - Jól van na, szóba került hálaadáskor. – Védekezően maga elé tartja a kezét. Ekkor még sejtelme sincs, hogy a kijelentésével még jobban felhúz.
 - Mi? Ti együtt töltöttétek a hálaadást? – vonom kérdőre hisztérikusan. – Mikor akartátok elmondani?
 - Te is Zaynnel voltál, ha jól tudom – emlékeztet.
 - Ne tereld a témát. Mi amúgy is együtt vagyunk.
 - Mi is.
Abban a pillanatban Zoe toppan be a nyitott ajtón, tekintete először Noelre, majd rám szegeződik, nehezen veszi a levegőt, mintha rohant volna, köszönésre ideje sincs, rögtön belevág a dolgok közepébe.
 - Zayn a könyvtárban volt Nicole-lal, és arról hablatyolt neki, hogy lefeküdtél Briannel, valamit mutatott is neki erről. Zayn nagyon ideges, amint meglátott, rögtön azt kérdezte, hogy hol vagy, de azt mondtam neki, hogy nem tudom. Nagyon örült magának az a beképzelt szuka. Ro, mi ez az egész? – hadarja el másodpercek alatt, levegővétel nélkül. Zoe és Noel mindketten a válaszomra várnak, én pedig úgy érzem, hogy nyakam körül szorult a hurok. Megint egy olyan döntést hoztam, amiből nehéz lesz kimagyaráznom magam. Gondolhattam volna, hogy valaki meglátott minket. A rémültség minden bizonyára kiül az arcomra. Csakis az az egy gondolat cikázik a fejemben, hogy mi lesz, ha Zayn nem hisz majd nekem. Idegesen a hajamba túrok, majd belekezdek a mondandómba.


KÉRDÉSEK:

1. Mi a véleményetek Brianről?
2. Szerintetek mi lesz Zayn reakciója a történtek után?
3. Ti hogy döntöttetek volna Roxanne helyében, ebben az esetben?
4. Mit gondoltok Noelről?
5. Legyen új design, vagy még nem unjátok a mostanit?

18 megjegyzés:

  1. Drága Bri!

    Ugyan én már olvastam a fejezetet és el is mondtam a véleményemet, azért válaszolok a kérdéseidre itt hozzászólás formájában. :)
    1. Gondolom, nem leplek meg, ha azt mondom, így elsőre egyáltalán nem szimpatikus a srác. Hogy gondolhatta, hogy bedrogozza Roxot, aztán lefekszik vele? És ezek után még azt állítja, hogy szereti? Ha tényleg így lenne, akkor csak azt nézné, ami neki jó, es nem tenne kárt benne... áhh, fiúk...
    2. Valószínűleg nagyon ideges lesz, abban nem vagyok biztos, hogy elhiszi-e majd, hiszen őt is úgy csókolta meg, hogy közben Nathannel járt még, szóval akár gondolhatja azt is, hogy Rox nem az a hűséges fajta, és utálni fogja, kerüli majd, és mi megint tűkön ülve várhatjuk, hogy megint egymásra találjanak. Vagy! Kiderül, hogy Brian tényleg szerelmes Roxba, rájön, hogy hibázott, ezért színt vall Zaynnek, akit ettől még inkább szét vet majd az ideg, péppé veri a fajankót, aztán boldogan élnek tovább Roxszal. Nekem valahogy a második verzió jobban tetszik, neked nem? :D
    3. Én biztosan elmondtam volna Zaynnek, hogy mi történt, mert oké, hogy akkor nagyon ideges lesz, meg kiakad, de előbb-utóbb ugyis kiderül - mint ahogy kiderült is -, szóval inkább tőlem tudja meg, mint mástól. Meg egyébként is, ha bedrogoznának, be lennék szarva, hogy úristen, most mi lesz velem. Azonnal hívnám Zaynt vagy valaki mást, hogy jöjjön értem és vigyen haza.
    4. Na, ő egy nagyon szimpatikus karakter, szeretem, ha szerepel a részekben. Aranyos szereplő, remélem, a továbbiakban többet látjuk majd. :)
    5. Én egyáltalán nem unom még, szeretem ezt a színt, a fejléc csodálatos, meg azért valljuk be, én is remek munkát végeztem (hehe), szóval én nem bánnám, ha egy darabig még ezt kéne néznem. :D

    Bocsi, ha valamit elírtam, telefonról pötyögök neked. :D
    Ölellek! <3
    Mircsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mircsim!

      Igen olvastad már, és nagyon sokat tudtál segíteni vele, amit szeretnék még egyszer megköszönni, illetve azért is hálás vagyok, hogy válaszoltál a kérdéseimre, mivel ha nem tetted volna meg, facebookon faggattalak volna ki, tehát nem menekülhetsz meg előlem sehogy sem... *gonosz vigyor*
      Egyáltalán nem leptél meg Briannel kapcsolatban, teljesen érthető a reakciód, de azért a következőkben ki fog derülni egy s más, szóval még változhat a véleményed. Zaynről nem árulok el semmit, de elég ügyesen gondolkodsz azért. :D Rox tartotta magát ahhoz, hogy nem beszél róla, mivel tudja Zayn milyen forrófejű, és képes bajba sodorni saját magát, meg azért valljuk be a főszereplőnek vannak hülye döntései. Örülök, hogy szereted Noelt, kicsit több szerepet is kap a következőkben.

      Imádás,
      Briana

      Törlés
  2. Drága Briana!

    Oh ez egy fantasztikus rész volt, ez az egyik kedvencem nem ez a kedvencem eddig mind közül. Megint valami meséset alkottál. Nagyon imádtam.
    1. Brian nem tudom... lehet, hogy utálnom kéne, hogy bedrogozta Roxyt, de nem megx. Nekem egy kicsit szimpatikus. Jó lehet csak én vagyok ilyen hülye, de ha tényleg igaz az, hogy be jön neki Roxy akkor( persze nem megbocsátható a tette) de egy aprócskát megértem. De tényleg csak egy aprócskát.
    2. Nem tudom vagyis szerintem nagyon ki lesz és sok rossz dolgot Roxy fejéhez vág. Meg fogja alázni és megint elkezdi a bepukkadósdit játszani. Nagyon robbanékony így szerintem szakít vele.
    3. Száz százalék, hogy elmondtam volna. Nem is értem nagyon Roxt, hisz ilyenkor valaki mindig látta és van valamilyen bizonyítéka, hogy úgy történt ezért is kellet volna elmondania amikor felhívta Zaynt. És szerintem inkább tőlem tudja meg mint például most Nicoletől.
    4. Noel egy nagyon szimpatikus szereplő. Szeretem őt, tetszik ez a hanyag mindent leszarok stílusa.
    5. Dehogy unom ezt a designt. Imádom. Szerintem gyönyörű az egész és maradjon ez a szín annyira jó.komolyan!
    Nagyon szuper rész lett és egyszerűen tűkön ülve várom, hogy mivel is lepsz meg minket következőleg.

    Puszil Kira!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Kira!

      Jujj, olyan boldog vagyok, hogy így gondolod. Nagyon sokat agyaltam azon, hogy vajon tetszeni fog-e nektek, és meglepődtem, hogy te így vélekedtél róla. Köszönöm, hogy írtál nekem, sokat segítesz ezzel.
      A te véleményed is érthető Briannel kapcsolatban, hiszen annak is volt oka, amit ő tett. A továbbiakban derülnek még ki dolgok róla. Zayn reakciójára nem kell sokat várni, hamar sor kerül a reagálására. Szerintem érthető Rox döntése, mivel ismeri Zaynt, és tudja hogy képes hülyeséget tenni, de még így is kevesebb lett volna a gond, ha nem hallgatja el. Igyekszem hamar hozni a kövit.

      Puszi,
      Briana

      Törlés
  3. Drága Briana!
    Csak azt szeretném mondani, hogy a véleményem még most is ugyanaz és így tovább. Egyszerűen tényleg csodálatos az ahogy ( amit ) írsz. Én köszönöm azt, hogy van ez a blog. Ja és kb. mikor jön a kövi rész?
    Amm...szerinten Zayn nagyon cuki, hogy ennyire aggódik és ha az ilyeneket előre megérzi, akkor tényleg ő az igazi Flo- nak.
    Sok-sok puszi: Dorina

    VálaszTörlés
  4. Bocsi, de nem rég olvastam egy másik történetet és nem Flo azaz Flóra, hanem Ro azaz Roxy.
    Puszi:Dorina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dorina!

      Örülök, hogy nem változott a véleményed ez a rész miatt sem. Köszönöm a kommentedet. Igen, Zayn megérezte, hogy történt valami, de Rox még így is letagadta. A következő rész alkalmával ki is derül, hogy Zayn is így gondolja-e, mint te, mármint hogy egymásnak teremtették őket.

      Semmi baj, mindenkivel előfordul, hogy összekever valamit.

      Puszi, Bri

      Törlés
  5. Drága Briana!
    Most is boldoggá tettél ezzel a résszel.
    A kérdéseidre a válaszok:
    1. Igazából semmi bajom nincs vele. Fiatal és meggondolatlan fiúnak tűnik. Az, hogy szereti Rox-ot nem bűn, végülis megtalálta azt, akit szeret, de most elbukott. Mindenki hibázik, ahogy Rox is hibázott a történet elején, ezért én mindenképp megbocsátanék neki a jövőben Ro helyében. Nincs semmi bajom vele, de az tényleg nem volt jó húzás, hogy drogot tett a piába, ráadásul inkább lassan kellett volna, még az elején bevallania, hogy szereti őt. Én kedvelem a karakterét, mert a leírtak alapján is nagy fordulatot vett az eddigi életmódja.
    2. Nem hallgatja meg a lányt és nem érdekli a magyarázat. (úgy kinyírnám Nicole-t azzal a magassarkúval) :D
    3. Én már az elején elmondtam volna neki és akkor nem lenne ez megint, mint az elején, hogy Rox elhallgat valamit.
    4. Kedvelem. Általában az összes férfi karaktert szoktam kedvelni, látod most még Briant is megkedveltem. Tetszik, hogy Noel egyedi karakter, hogy felsoroltad a szokásait. Az írásoddal kedveltetted meg velem. :)
    5. Nekem ez is nagyon tetszik, de ha úgy gondolod kellene a váltás, akkor már nagyon várom. Biztos gyönyörű lesz az is.

    A leírtaktól függetlenül én azt gondolom, hogy nem a történetben vannak hibák, ha véletlenül neked így jött volna le. Imádom, ahogyan alakítod a szálakat.
    Köszönöm, hogy ilyen jól megírtad!
    Puszi:
    Rowena 😃

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Rowena!

      Nagyon igyekeztem a fejezettel, és valamiért a napokban elragadott az ihlet, így nem volt nehéz időben megosztani veletek, de nagyon feldob, hogy boldoggá tudtalak tenni vele. :D
      Próbáltam úgy alakítani Brian karakterét, hiszen a főbb szereplők között van. Örülök, hogy azért mégsem utálja mindenki, igaz, hogy hibázott, viszont, mint ahogy fent is említettem derülnek ki dolgok ezzel kapcsolatban. A Zayn téma titok, de úgy tűnik eléggé ismered őt. :D A legtöbb ember így döntött volna, de a drága főszereplő szereti bonyolítani a dolgokat. :D Noel tényleg egy elég különleges személyiség, olyan jó, hogy sikerült veled megkedveltetnem.
      Köszönöm, hogy így gondolod, és ezt le is írtad nekem.

      Puszi,
      Bri

      Törlés
    2. Aranyos vagy. :) Írtam neked az előző bejegyzéshez, de megismétlem.. Nem rossz dolog, hogy kibékült Rox az anyukájával, csak véletlenül félre írtam. Mindegy, nézd meg! :) Köszi

      Törlés
    3. Rowena!

      Olvastam az előző résznél is az új kommentedet, csak nem éreztem szükségesnek, hogy most arra is visszaírjak. Megértettem, mindenkivel előfordul, hogy elír valamit. :)
      Semmi baj.
      Puszi

      Törlés
  6. Kedves Briana!
    Egy ideje mar olvasom a blogodat, es elkepeszto ahogy irsz! Alig varom a kovi reszt!!:)) (bocsi, hogy ekezetek nelkul irok, de telorol vagyok :/ )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Crazy Secret(???)!
      Most melyik a keresztneved? :D Hogy szólíthatlak?

      Jajj, de kedves vagy, örülök, hogy tetszik, ahogy írok, remélem nem csalódsz majd később sem. Ígérem igyekszem a kövivel.
      Nem zavar az ékezet nélküli írás. :)

      Puszi,
      Bri

      Törlés
  7. Szia Briana! :D
    Hoztam pár választ a kérdéseidre. :D
    1. Szerintem egyáltalán nem meglepő, hogy nem nagyon szeretem én se. Undorító amit Roxal művelt. Nem is beszélve arról, hogy azzal mentegetőzött, hogy szereti... Pocsék egy ember. :D
    2. Erre nem válaszolnék, mert megint csak kijön az, hogy a bétád vagyok, és tudom mi lesz. Nem lövöm le a meglepiket.
    3. Valójában ugyanolyan tehetetlen állapotba kerülnék, mint Rox... Bárhogy is dönt lesznek következményei. Nem akarnám azt se, ha összetűzése lenne Briannal se azt, hogy én (mármint Rox helyében) összevesszek Zaynnel.
    4. Noelről valójában elég semleges véleményem alakult ki, mindenképp pozitív karakter, de annyira nem áll közel a szívemhez. Kicsit jobb lenne, ha több szerepe lenne a blogba. :D
    5. A design nekem tetszik, de sose baj a változás... :D Szerintem legyen új!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Madison!

      Köszönöm, hogy leírtad nekem a válaszokat, hiszen ez nagyon fontos számomra.
      Azért sajnálom, hogy ennyire nem kedveled Briant, mivelhogy egy fontos szereplő, legalábbis részben. A következőben azért remélem változik a véleményed, legalább egy icipicit, és azért is szomorú vagyok, hogy Noel semleges neked, pedig sokan írták, hogy kedvelik.
      Igen, szerintem én sem tudtam volna dönteni, hogy mit tegyek, végül is ez egy elég nehéz helyzet.

      Puszi,
      Bri

      Törlés
  8. Kedves bri!
    Én minden bizonnyal elmondtam volna Roxy helyében Zyannek, és csak remélni tudtam volna, hogy megért, de az az egy biztos, hogy utálom Briant. De akkor sem kellett volna hazudni Zaynannek. Mert így tuti, hogy megharagszik.
    És egyébként mikor jön a kövi rész?
    Már nagyon kíváncsi vagyok és egy nap többször is megnézem.
    Puszi:Dorina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!

      Köszönöm, hogy válaszoltál néhány kérdésre, a következőre ígérem nem kell sokat várni! :)

      Puszi,
      Bri

      Törlés
  9. Kedves Bri!
    Csak azt szeretném kérdezni, hogy hogy állsz a következő résszel?
    Bocsánat hogy ennyiszer szóba hozom, csak én sajnos türelmetlen vagyok és nem bírom kivárni a következő részt. Nem akarlak megijeszteni de én már egy másik blogot is olvasok,.de ezt is fogom még ugyanúgy, mert imádom, csak azért mondtam, hogy tudj róla. Nem gond?
    Pusszi: Dorinaaa

    VálaszTörlés

Feliratkozók