2015. 07. 23.

26. Fejezet

Drágaságaim! Húú, most kicsit késtem, de bevallom a Balatonozás, és sok más kicsit leszívta az energiámat, és mindig akadt valami fontosabb dolgom. Remélem megértitek, hogy nem tudom mindig napra pontosan, előre, hogy mikor érkezik a fejezet. Tudom, ez most nem lett egy eseménydús részecske, de azért bízom benne, hogy nem is untattalak vele titeket. A bejegyzés alján, újra feltettem nektek néhány kérdést. Nagyon érdekel a véleményetek. A napokban a feliratkozó számlálója elérte a százharminckettő-t, ismétlem 132. Ez valami hihetetlen! Nagyon köszönöm nektek, szerintem fel sem tudjátok fogni, mekkora öröm ez a jó öreg Brianának(:D), na de tényleg, imádlak titeket.
***

Xoxo Bri


Nosztalgia

Keresztezett lábbal üldögélek a Roasted kávézóban, ahol Zaynnel legelőször csókolóztunk. Miközben a kávémat kortyolgatom, akaratlanul is mosoly szökik az arcomra, ahogy visszagondolok azokra a felejthetetlenül megragadó percekre. A folytonos csipkelődéseinkre, amikről akkor még fogalmam sem volt, mennyire boldoggá tettek, és az épület előtt töltött pillanatokra, amelyek miatt megtapasztaltam, mi is az a szenvedély, életemben talán először. Még most is sikerül beleborzongnom, amikor felidézem. Nem gondoltam volna, hogy az akkori fiú egyre közelebb, és közelebb kerül majd hozzám. 
- Mi ez a furcsa vigyor? - zökkent ki puhatolózóan gondolatmenetemből az ébenfekete-hajú srác, az asztal másik feléről. Ahogy végigsiklik arcán a szemem, feltűnő javulásra leszek figyelmes.
Mindössze egy nap telt el azóta, hogy Brian és Zayn összeverekedtek. Zayn hegei nagyon szépen, és egész gyorsan regenerálódnak. A felrepedt szája ma már szinte teljesen össze van forrva, alig észrevehető. A tegnapi napot szinte maximálisan együtt töltöttük, semmi említésre valót nem csináltunk, csak úgy elvoltunk egymás mellett, valami csoda folytán, ez is bőven elég volt, véletlenül sem sorolnám az unalmas kategóriába. Először kezeltem nála a csúnyább sebeit, amihez, valljuk be, elég béna vagyok. Nekem sosem ment ez olyan jól, mint a filmekben, Zaynnek pedig méterekkel alacsonyabb a fájdalomküszöbe, mint egy bátor főhősnek. Én is meglepődtem.
Mikor a könyvtárba mentünk, a megvitatott közös tanulásra, természetesen semmi olyat nem csináltunk, aminek köze volt ehhez. Jobban lefoglalt minket, hogy Mrs Haggartyval chateljünk - és közben a reakcióit fürkészzük -, mint titkos hódoló. Az idős könyvtáros nő, a kelleténél sokkal jobban fellelkesült, így nehéz volt kivitelezni, hogy ne röhögjük el magunkat. Zayn, mint ahogy ismerjük is, nem épp a legdiszkrétebb üzenetekkel lepte meg őt, így én nem is csodálkoztam, mikor látható volt a pír szegény hölgy arcán. Mégis jól esett neki, hogy foglalkoznak vele. 
Végül, amikor hazafelé sétáltunk, minden házba becsengettünk, de nem futottunk el egyszer sem, amikor valaki felbukkant a kapuban, inkább „beköptük” merre ment az illető, aki ezt tette. Ami különös, hogy senkinek nem tűntünk gyanúsnak. Igazi profik vagyunk!
- Nosztalgiázok – ismerem be, majd zavartan a hajamba túrok. Zayn arckifejezése arra utal, hogy még véletlenül sem tud rájönni, miről beszélek, és miért pont most. – Amikor legutóbb voltunk itt… - Most mondjam csak úgy ki, hogy csókolóztunk? Mégiscsak furcsán hangozna. – Történtek dolgok.
Végül is a közhely a legegyszerűbb módja annak, hogy kifejezd magad, anélkül, hogy kínos helyzetbe hozd magad. Én élek vele.
 - Voltunk már itt együtt? – Zayn érdeklődő hangja, valamint a tudatlanságra utaló jelek a képén, enyhén szólva, kihoznak a sodromból, s ezt nem is félnék felszínre hozni, ha nem ismerném őt, mint a rossz pénzt. A pumpa fokozatosan megy fel bennem, és kevés kell, hogy robbanjak, mégis inkább visszaveszek. Igaz, csak úgy vagyok képes, ha fejben, körülbelül négyszer kínzom meg Zayn Malikot, többféleképpen.
 - Mindig tudod, hogy rontsd el a romantikus perceket. – Idegességemben az asztal sarkát kezdem el kapirgálni, és azon vezetem le a bennem felgyülemlett feszültséget. Sikerül így is cikin kijönnöm a szituációból. Nem mindig vagyok érzelgős kedvemben, de ha rám jön, akkor sem tudom kellőképpen kiteljesíteni, mert ez a vadbarom elcseszi. Felhergelő tud lenni, hogy valaki ennyire nem figyel arra, hogy mi zajlik körülötte, és ez már a sokadik eset.
 - Azért nem kell ilyen fejet vágni – nevet fel hangosan – Poén volt.
Lehet, hogy még én magam is kételkedem a kijelentésének megbízhatóságában, mégis valahol, tudat alatt felvidulok. Hála az égnek!
 - Nagyon kegyetlen tudsz lenni néha. Ugye tudod? – Karjaimat keresztbe fonom magam előtt, ami azt szimbolizálja, hogy berágtam rá. Ma kivételesen érzékeny vagyok különböző okokból kifolyólag. Zaynnek feltűnik, hogy szokatlanul hisztisen viselkedem, ezért összevonja szemöldökét, ami következtében barázdák jelennek meg a homlokán. Ha megkérdezné, sem tudnék válaszolni, hogy mi az oka. Egyszerűen csak zűrös napokon vagyok túl, és kezd elegem lenni a folytonos zavargásból. Már létfontosságú számomra egy kis nyugalom.
 - Irritálsz - jelenti ki tényszerűen. - Nem is értem miért visellek még el. - Hiába tűnik megnyilvánulása bunkónak, tulajdonképpen a nevetőráncai tisztán láthatóak a szeme sarkában.
 - Inkább ölelj meg! - követelőzöm összeszűkített szemekkel, hiszen annyira szükségem van az érintésére, mint a sivatagnak egy kiadós esőre. Zayn vonakodva, de egy mély levegővétel kíséretében teljesíti a kérésemet, és karjaiba zár. Olyan furcsa érzés kerít hatalmába, amit nem is lehet megmagyarázni. A mindenekfelett járó biztonság. Így maradunk egy ideig, pontosabban egészen addig, míg meg nem jelenik az ajtóban egy nem kívánatos személy. Zayn vonásai egyik percről a másikra válnak feszültté, amikor észreveszi. Brian rezzenéstelen arccal bámul minket, Zaynnel még mindig farkasszemet néznek, afféle „két dudás nem fér meg egy csárdában” emócióm van, ahogy mustrálom őket. A fiú borzasztóan fest, orrán egy gézkötés éktelenkedik, a zúzódásai pedig fele olyan jó állapotban sincsenek, mint Zaynné. Kicsit elszörnyedek a látványától, és tettei ellenére is megsajnálom őt. Megszaporázott léptekkel igyekszik felénk.
 - Mi az a szar az orrán? - Zayn felkuncog Brian látványától. Nem is számít tőle másra az ember.
 - Zayn! - pirítok rá, szigorú hanglejtéssel, mivel nem szép dolog, hogy kigúnyolja. Brian időközben már odaér hozzánk, így Zayn abbahagyja a hahotázást, és újra idegesség váltja fel.
 - Ezek után még van képed idejönni? - Briant egyáltalán nem rémíti meg a mellettem ülő srác viselkedése, sőt igyekszik teljes figyelmét nekem szentelni.
 - Rox, tudom, hogy most gyűlölsz, de szeretnék veled beszélni – süti le a szemeit, hogy ne kelljen az enyémbe néznie. – Négyszemközt – teszi hozzá.

A hülye természetemnek köszönhetően a kelleténél sokkalta jobban átérzem a bánatát, ezért nem is kérdés, hogy megteszem- e, amit kér. Valamint az is egy ok, hogy tudom milyen, amikor nem hallgatnak meg. Mikor nem mondhatod el a saját teóriádat, mert olyan csökönyös az illető, akinek hallania kéne, hogy inkább kerül. Ez a felvetés Brianre és Zaynre is igaz, talán jobban hasonlítanak egymásra, mint gondolnák. Kapásból három közös tulajdonságot fel tudnék sorolni.
Lopva Zaynre kapom a tekintetem, és látom, hogy mennyire gyűlölködve vizslatja a srácot, aki szeretné. ha végre tisztáznánk a dolgokat. Kevés kell ahhoz, hogy felálljon, és megajándékozza egy állassal, de mivel szorosan fogom, ehelyett inkább megszólal.
 - Brian, jobb lesz, ha elhúzol a picsába, mert biztosan gazdagabb leszel egy újabb kötéssel, ha így folytatod.
 - Nem hozzád beszéltem, Malik – forgatja meg a szemét Brian, ki egyre türelmetlenebbnek tűnik.
Zaynnek több se kellene, ahhoz, hogy megüsse, már éppen állna fel, íriszeiben valami idegen zaklatottság csillog, amit tegnap láthattam életemben először. Mivel nem akarom, hogy a történelem megismételje önmagát, ökölbe szorított keze után nyúlok, és lenyugtatom őt. Megrovó tekintettel sugallom neki, hogy fejezze be. Nem ér annyit.
 - Brian, megvársz kint? – kérdezem figyelmeztetően, mivel már nélkülözhetetlennek érzem a közbeszólást. Engedelmesen véghezviszi, azt, amire kérem, így végre intézhetek Zaynhez néhány szót, de megelőz ebben. Még mindig döbbenet mutatkozik az arcán, amiatt, hogy úgy döntök, meghallgatom az esküdt ellenségét.
 - Komolyan gondolod ezt az egészet? – ripakodik rám felvont szemöldökkel. Kétségkívül, ha a helyemben lenne, nem ezt tenné, de nincs a helyemben, így nem tehet semmit.
 - Zayn, csak meghallgatom, amit szeretne mondani. – Minden erőmmel azon vagyok, hogy lecsitítsam. – Minden rendben lesz.
 - Valahonnan, mintha ismerős lenne ez a mondat. – A plafont pásztázza, hogy hitelesebb legyen a cinikus töprengése – Ja, igen, pont a babazsúr előtt mondtad. - vigyorodik el erőltetetten.
Ha akarnék, sem tudnék mit reagálni, hisz teljes mértékben igaza van. Most mégis itt van nekem, és így már teljesen más a helyzet. Nem érzem magam tehetetlennek, biztonságban vagyok. Ez a gondolatmenet hatalmaz fel arra, hogy ignoráljam az előző szavait.
 - Várj meg itt, kérlek – állok fel, miközben megérintem a vállát – Néhány perc az egész.
Zayn habozik ugyan, de nagy nehezen leteszi a fegyvert, majd megadóan bólint egyet, hogy menjek. Kezeit keresztbe fonja maga előtt, minimálisan sértődött. A telefonjára pillant, majd sürgetően rám, így ki is indulok a helyiségből, és meg sem állok, míg ki nem érek az ajtón. Brian azonnal feláll a padról, amikor meglát, süt róla, hogy borzasztóan lelkiismeret furdalása van. Lehet is.
 - Sétáljunk - kínálja fel. - Közben beszélek.
Akceptálóan bólintok egyet. Nem is húzza az időt, belekezd mondandójába.
 - Először is, tudnod kell, hogy az egész nem az én ötletem volt. - áll neki a mesélésnek zavartan. - Nicole valamiért nagyon féltékeny rád. Menthetetlen.
 - Ezt most nem teljesen értem. - Az egész sztori elég zagyva számomra, s ezt közlöm is vele.
 - Én bírom a csajt, de kicsit ketyós - vág értetlen fejet, miközben az ujjával a halántékánál köröz. Végig komoly akarok maradni, de nem bírom nevetés nélkül végignézni az eszeveszett mutogatását. Amikor látja, hogy röhögcsélek, ő is elmosolyodik, mintha jól esne neki. - Egy ideje észrevettem, hogy mindig az kell neki, ami a tiéd. Mintha kisebbségi komplexusa lenne miattad, mert te jobb vagy nála.
Valahol a lelkem mélyén biztos vagyok benne, hogy ez a helyzet, mégis megdöbbenek, amikor más szájából hallom. Ez abszolút megmagyarázza minden eddigi cselekedetét. Régen, amikor még sok időt töltöttünk együtt, feltűnt ez a dolog, de akkor még nem vitte túlzásba. Mindig az ment, hogy vettem egy cipőt, és ő is megvásárolt egy ugyanolyat. Ha összefogva viseltem a hajam, akkor másnap már Nicole is így jelent meg. Rengeteget beszélgettünk, de soha nem tett rá utalást, hogy irigy lenne rám. Nem is igazán értem, ugyanis nincs oka erre. Nicole, annak ellenére, hogy elviselhetetlen és szeszélyes, gyönyörű lány, és nincs oka panaszra.
 - Tehát azt akarod mondani, hogy minden az ő hibája? - Lehet, hogy nem rajongok Nicért, de azért mégis felháborít, hogy Brian gyáva módon mindent ráhárít.
 - Figyelj, én nem bemártani akarom őt - magyarázza. - Csak…tudta.
Mi van? Miről beszél? Kicsit már kezd idegesíteni, hogy nem képes úgy magyarázni, hogy értelmezhető legyen.
 - Brian, ne beszélj már virágnyelven, mondd már el, amit akarsz - hördülök rá a beszélgetőtársamra, aki csak ködösít, nem hajlandó kibökni a lényeget. A kezemet a homlokomra helyezem, hogy könnyebb legyen összerakni a cselekményt, de még így sem sikerül. Bár tudom, hogy hatalmas kérés, mivel Brian semmiképpen sem a szavak embere. A kommunikációs képességei egyenlőek a nullával. Már egyikőnk sem nyugodt, lerí rólunk, hogy frusztráltak vagyunk, és ez még rátesz egy lapáttal.
 - Mindenkinek ki akarta adni, hogy… - Mintha nehezére esne kimondani - érzek valamit irántad.
 - És ez nem tett volna jót a rosszfiús imidzsednek - vágom rá. Végül is, tényleg nem. Briant ismertem már annyira, hogy tisztában legyek vele, ő nem szerelmes, soha. Ha igen, akkor sem.
 - Ja, meg amúgy sem sok veszítenivalóm volt - ereszt el egy begyakorolt kényszermosolyt. - Mivel nem lehetsz az enyém, legalább a büszkeségem maradjon meg. Nem?
Brian az az ember, aki akkor is képes vigyorogni, ha lehangolt. Senki nem ismeri az érzékeny énjét, és valószínűleg ez így is marad, legalábbis egy ideig mindenképp.  Sötét szemei azonban elárulják az érzéseit. Ahogy óvatosan fürkészem az arcát, a testbeszédét, átérzem, amit ő. Zsebre tett kezekkel mered a semmibe, olyan üresnek és hűvösnek tűnik, hogy az már rémisztő. Akkor már kicsit megbocsájtok neki, nem haragszom rá annyira, mint azelőtt. Teljesen más szemszögből ismerem meg az aznap estét. Nagyon bánt, hogy nem tehetek érte semmit.
 - Nicnek tetszik Zayn, szét akart titeket választani - folytatja, miközben folyamatosan maga elé bámul. Nem újdonság, amit mond, mivelhogy a tegnapi akciója után, amikor Zayn állát fogdosta, magam is erre következtettem. Még most is elfintorodom, ahogy eszembe jut. - És én voltam rá a megoldása. Sajnálom, Rox, hiba volt vele összeállni.
 - Igen, hiba volt. - nyomatékosítom az utolsó mondatát. Nehéz neki elfelejteni, amit tett, de úgy érzem, idővel menni fog, csakis azért, mert kedvelem őt, minden eddigi ellenére.
A kommunikáció megszűnik közöttünk egy ideig. Csak sétálunk egymást mellett, és azt várjuk, hogy a másik megszólaljon. Ebben az esetben én vagyok a toleránsabb.
 - Hiányzol Rox, te minden balhéban benne voltál. - Ma mindenki múltidéző hangulatban van? Elmosolyodom kijelentése hallatán, hisz ez hatalmas bók. - A többiek rohadt hisztisek.
 - Tudom - grimaszolok, amikor felelevenítem a lányok folytonos rinyálását, amikor valami butaságot, de annál szórakoztatóbb dolgot akartunk csinálni. - Emlékszel, amikor bevontuk ragasztóval Mr. Idle Ferrariját, arra meg wc papírt illesztgettünk? - Visszafojthatatlan a nevetés, amikor eszembe jut.
Brian hangosan felnevet.
 - Valami elsősre kentük az egészet, pancser - kacag. - És amikor Mrs. Wilkinson hátára ragasztottunk egy cetlit, hogy „Jó volt a tegnapi szex”?
A nevetés miatt már könnyeimmel küszködöm, ezért törölgetem a szemeimet. Mi ismerjük a kulisszatitkokat, ezért sokkal viccesebb, mint bárki másnak.
 - Annyira egyértelmű, hogy te fogalmaztad meg a szöveget.
Briannel heherészve visszaemlékszünk még néhány közös percre, majd elköszönünk, mivel egyikünknek sincs több elfecsérlésre szánt ideje. Ő órára rohan, én pedig Zaynhez. Szerintem mindketten fellélegzünk a megkönnyebbülés hatása miatt. Sokkal jobb így, lerendezve, azt hiszem.
Nagy meglepetésemre Zayn tényleg a megbeszélt helyen vár. Az egyetlen mondat, amit hozzáfűz, ennyi „Ha csinált valamit, azt nem éli túl”, de gyorsan lehiggasztom, hogy semmi sem történt. Ezután, megbeszélem Zaynnel, hogy had menjek el hozzá a múltkori eset folyamán ottfelejtett sálamért. Így történik hát, hogy amikor beérünk a házba, már rég elfelejtjük, hogy miért is vagyok itt, és rögtön egymásnak esünk. A fiú, nem bír magával, és a falnak présel, a két kezemet lefogja a sajátjával, hogy ne tudjak ellenkezni - már nem, mintha akarnék. Egész testünk összeér, de egy momentumra megáll a csókokkal, és csak bámul. Gyönyörű mogyoróbarna szemeivel komolyan vizslat, én pedig kiszolgáltatottan, csak arra várok, hogy folytassa. Talán az én íriszeimben is látható a vágy. Nem sokáig tudok várni, ezért kezdeményezek.
 - Zayn, ugye tudod, hogy nem ezért jöttem? - nevetek két csók között, de elég irreálisnak tűnik a szövegem. Pedig én naiv, tényleg csak a sálamat akartam. Kezdetben.
 - Jó lesz, ha a sállal kötözlek ki? - ajánlja fel szórakozottan, miközben a pólómmal szarakodik, hogy végre levehesse rólam. Egy mosoly kúszik a számra pimasz kijelentése hallatán.
 - Nem akarom, hogy elszakadjon. - Itt már ő is vihogni kezd, mivel a szigorú arckifejezésemet nem tudja e nélkül végignézni.
 - Nyugi, nem fog, nem leszek olyan durva.
 - Idióta! - suttogom kajánul a fülébe, majd mikor az ágyra jutunk, fölé kerülök, és a csípőjére ülök. Zayn telefonja pittyeg egyet, mire az irányába kapja a fejét.
 - Szállj le rólam, vissza kell írnom Mrs. Hillsnek - dünnyög kifejezéstelen arccal, de majdhogynem siettet. Abban a pillanatban válok idegbeteggé, pontosan három dolog miatt. Egy, Mrs. Haggartynak hívják. És ez a kijelentés újra bebizonyítja, hogy mennyire szenilis. Kettő, elém helyezi a vénasszonyt, kezdek igazán féltékeny lenni. Három, csak azért mert ő Zayn Malik. Ez a három pont már éppen elég ahhoz, hogy pofán üssem egy párnával.
 - Igen, Mrs. Haggarty biztosan fontosabb, mint a barátnőd, tapló. - A Haggarty-t szándékosan hangsúlyozom, hogy véletlenül se engedje el a füle mellett.
 - Rox, kezdem azt hinni, hogy semmi humorod nincs - kacag fel, majd ismét próbál felém kerülni, de nem hagyom, mert tetszik ez a pozíció.
 - Hülye! - Játékosan megütöm kidolgozott mellkasát. Ma már másodszor sikerült neki átverni. Hozzá hasonlóan, lassan én is úgy hiszem, hogy elromlott a viccelőkém, és emiatt csalódott vagyok.
A bolondozásunk fokozatosan változik át szenvedéllyé, s mivel rólam már lekerült a póló, úgy gondolom, Zayn sem maradhat így. Amikor már nincs rajta a zavaró darab, rálátást nyerek kimunkált hasizmaira, amik letaglózó látványt nyújtanak. Hasát halvány csókokkal hintem be, amitől megfeszülnek izmai, ajkait egyfajta morgás hagyja el, s ez megmosolyogtat. A farmerom cipzárját babrálja, hogy meg tudjon szabadítani tőle, ezért fordít helyzetünkön. Amikor lerángatja rólam, mutatóujját végighúzza ágyékomtól, egészen a melltartóm kezdetéig. Érintéseitől teljesen libabőrös leszek. A szapora levegővételem miatt, hatalmas sóhaj szökik ki a számon, de az is szakadozottan. Zayn, reakciómtól még jobban felhevül, ezért a melltartóm kapcsolójával ügyködik. De akkor, a hajam beakad arany nyakláncába, amit Zayn sosem vesz le, s ahogy kicibálom belőle a tincsemet, a vékony ékszer hirtelen kettészakad. A rajta lévő gyűrűt követjük a szemünkkel. Először az ágy sarkára esik, majd a padlón koppan. Csak gurul, és gurul, egészen be az éjjeliszekrény alá. Abban a percben, Zayn rémült tekintete mindent elárul.

KÉRDÉSEK:

1. Szeretnétek facebook csoportot, ahol olyan dolgokat is megtudhattok, amiket itt a blogon nem? Hányan csatlakoznátok?
2. Véleményetek szerint mi az a gyűrű, és miért van Zaynnél?
3. Ti megbocsájtottatok volna Briannek, vagy sem?
4. Mi az a 3-3 tulajdonság, ami először eszetekbe jut a két főszereplőről?
5. Van valami, amit hiányoltok a történetből? Mi az?
2015. 07. 10.

25. Fejezet

Halihó! Újra itt vagyok, ahogy a fejezet is. Az előző résznél kérdéseket tettem fel, amire egész sokan válaszoltatok, és én ennek nagyon örültem. Köszönöm a támogatásotokat. Most néhány napig a Balatonon leszek, ezért szerettem volna még azelőtt megosztani veletek ezt a részt. Bízom benne, hogy tetszeni fog.  A bétámnak most nem volt ideje átnézni a szöveget, ezért ha találtok bármi hibát, akkor kérlek azt jelezzétek nekem.
A nyáron úgy néz ki gyorsabban fognak érkezni, remélem tetszeni fog nektek ez a helyzet. Na, nem is húzom tovább az időt. Nagyon jó olvasást kívánok.
***

Xoxo Bri
Folyton beleesünk ugyanabba a hibába



- Tudod, Zoe, kaptam meghívót George szülinapi bulijára. – Zoe bólint, hogy folytassam nyugodtan. – Illetlenség lett volna kihagyni, ezért elmentem, de egy ismerős sem volt, csak Brianék. A kanapén ültem végig, és ő hozott nekem piát.
 - Drog – vágja rá idegesen a szőke srác, mintha ott lett volna - Jézusom, ha ezt Zayn megtudja, akkor tuti kinyírja őt. – Noel hirtelen feláll az ágyról, és világos hajába túr. Meglepődve veszem tudomásul, hogy van olyan dolog, ami fel tudja őt húzni.
 - Ha egyáltalán hinni fog nekem – mosolyodok el fanyarul. Ez az első gondolat, ami cikázni kezd a fejemben, mivel ismerem annyira, hogy tudjam mit fog reagálni. Valahogy mindig olyan helyzetbe kerülök, hogy kételkednie kell bennem. Lassan már én is kezdek kétkedni magamban.
 - Idióta vagy, teljesen egyértelmű, hogy drogot tett bele, nem hiszem el, hogy nem tűnt fel neked. – Zoe is társul Noelhez, és feldúltan le-fel mászkál a szobában. – Francba. Hogy lehetsz ekkora hülye.?– A legjobb barátnőm nem fél a fejemhez vágni, olyan dolgokat, amiket már tudok.
 - Mégiscsak a haverom volt, nem számítottam erre – tárom szét a karjaimat védekezésképpen.
 - Figyelj, Zayn szeret téged, biztosan nem annak a hülye libának fog hinni. – Noel a vállamra helyezi a tenyerét biztatást sugallva ezzel. Az ő szájából olyan egyszerűnek tűnik minden, és azon kapom magam, hogy lehiggadok. Végül leülök az ágyra, arcomat a kezeimbe temetem, mintha nem akarnám, hogy lássák az arckifejezésemet.

 - Majdnem lefeküdtem vele, mert Zaynt láttam benne, undorító vagyok – szólalok meg sipító hangon, mivel a sírás miatt már nem tudok normális hangvételben beszélni. Szememen még a minimális smink is elkenődik, és ezt akkor veszem észre, amikor letörlöm a könnyeimet, s a kezemen fekete nyomok maradnak. – És Zayn előre megérezte, hogy valami baj lesz. Nem szabadott volna elmennem oda. – A zokogástól remeg az egész testem, de amikor az emlékezetemben újra előtörnek azok a képek, amikről próbálok megfeledkezni, képtelenségnek érzem befejezni. Zoe vonásai ellágyulnak, és úgy dönt, leül mellém. Átkarolja a vállam, és úgy próbál meg támogatni engem. Noel tehetetlennek érzi magát, fogalma sincs, mit kell tenni egy ilyen helyzetben, de végül ő is elhelyezkedik az ágyon, közvetlenül mellettem. A két szerelmes igyekszik vigasztalni, több-kevesebb sikerrel.
 - Ro, vannak hallucinogén cuccok, amiknek a hatása elég kegyetlen tud lenni, ne hibáztasd magad. A lényeg, hogy nem történt meg – emeli fel az arcomat államnál fogva az eddig bizonytalan fiú, csak azért, hogy végig a szemébe nézzek. A zokogás először hüppögéssé alakul, majd teljesen lecsillapodik. Noel mosolyogni kezd, amikor rádöbben, hogy sikerült megnyugtatnia.
 - És ahogy mondtad illetlenség lett volna kihagyni egy szülinapi bulit, amire meghívtak – Zoe megpuszilja az orcámat, ami miatt felnevetek.
 - Mihez kezdjek most? - Hamar leolvad fejemről a mosoly, amikor elképzelem Zaynt, miközben elmesélem neki a történteket.
 - Hé, nyugodj meg, Zayn nem rád lesz kiakadva, te csak túlkomplikálod a dolgokat – mondja Noel.
 - Igen – helyesel Zoe is. Mikor már mindketten az orromra kötötték, hogy úgy teszek, mint egy szappanopera szereplő, kezdem elhinni, hogy tényleg nem lesz semmi baj. Egy idő után már úgy érzem, minél előbb el kell mondanom Zaynnek, de egy valami még így sem hagy nyugodni.
 - Ti tudtátok, hogy Brian szerelmes belém?
 - Igen – kántálják egyszerre.
 - Csak én nem hallottam erről? - Értetlenül felhúzom a szemöldököm, mivel messze nem erre a válaszra számítottam.
- A vaknak is feltűnik, hogy néz rád, szinte csorog a nyála – vigyorog Zoe. – De ettől függetlenül egy hatalmas seggfej.
 - Szerinted miért akadt ki, amikor összejöttél Zaynnel? Nathant csak azért kedvelte, ugyanis tudta, hogy ő nem tud boldoggá tenni téged, és így neki lehet esélye. – Noel úgy beszél, mintha egyértelműnek kellett volna lennie.
 - Zayn mellett kivirulsz, ezért gyűlöli – közli Zoe tényszerűen. Ekkor már nekem is egyértelművé válik, sőt kicsit sajnálni is kezdem szerencsétlen fiút, hisz végre szerelembe esett, mégis szarul került ki a helyzetből.
 - Jéé, ti honnan tudtok ilyeneket? – kérdezem kíváncsian.
 - Mindenki tudta. – Újra szinkronban mondják, mire megforgatom a szemem.
 - Ti ketten nagyon összhangban vagytok. – Zoe félve Noelre pillant, majd kissé elpirulva mutatja ki, mennyire váratlanul érinti a kérdés. Noel nemtörődöm stílusban megrántja a vállát, és mosolyogni kezd.
 - Fejezzétek be, tudom, hogy együtt vagytok, nem érdemes továbbra is titkolózni. – Zoe álla leesik, amikor elárulom, hogy tudok a kettejük kapcsolatáról, és leplezni sem képes zavarát. – De később még számolunk ezért – emelem magasba a mutatóujjam fenyegető stílusban, mire Noel felnevet, de amikor Zoe szúrós pillantásokat lövell felé, hamar megbánja, hogy kinyitotta a száját. Hiába teszek úgy, mintha haragudnék Zoera, leírhatatlan boldogságot okoz nekem az, hogy ők ketten végre egymásra találtak. Amikor először találkoztak, már abból a fürkésző nézésből ki tudtam következtetni, hogy ez lesz a vége. Nem ismerek náluk különbözőbb párt. Noel nemtörődömsége, és naplopó stílusa pontosan az ellentéte Zoe túlbuzgó természetének, együtt mégis a tökéleteset alkotják meg, és ezt senki nem fogja megkérdőjelezni.
Amikor felállok az ágyról, hogy megkeressem őt, már nincs rá szükség. Olyan váratlanul ront be Noel szobájába, és csapja ki az ajtót, hogy mindenki rászegezi tekintetét. Levegővétele még mindig szapora, feltételezem, hogy a sietség miatt, mivel amióta megtudta, hogy mi történt, vagyis egy részét, az egész egyetemi várost átkutatta, hogy megtaláljon. Befejezésképpen sikerül is neki. Amikor pillantása találkozik az enyémmel, vérben forgó íriszei megrémítenek.
 - Tudtad, hogy hol van, mégsem mondtad el, te szemét – üvölti Zoenak, aki összevonja szemöldökét.
 - Hagyjál már Zayn! Mit vártál? A legjobb barátnőmről van szó, nem hagyhatom, hogy megöld, anélkül, hogy tudnám mi történt. – A vörös hajú lány mosolyogva összenéz Noellel, de ezzel Zaynt még inkább felheccelik.
 - Szerintem ez sokkal inkább tartozik rám, mint rád. – Úgy veszekednek ők ketten egymással, mintha ott sem lennék, és mintha véletlenül sem rólam folyna a duma. Noel nem vesz részt a vitában, sosem él a lehetőséggel, inkább hátradől, és figyeli az eseményeket, már csak a popkornt hiányolja. Szeme egyszer Zoen van, máskor Zaynen, mindig azon, aki éppen ordibál.
Amint elhatározzák, hogy félbehagyják, amit elkezdtek Zayn újra irányomba szegezi a látószervét, majd rám parancsol, hogy hagyjuk el a koliszobát, s menjünk ki, merthogy kettesben akar beszélni velem, én pedig követem őt, mint egy óvodás, aki rossz fát tett a tűzre. De ez sem akadályozza meg abban, hogy a kezemnél fogva rángasson ki a folyosóra. Sosem láttam még ennyire idegesnek.
 - Zayn, ez fáj – szisszenek fel, ahogy a fájó ponthoz nyúlok, majd megdörzsölöm. Résnyire összehúzott szemekkel adom tudtára, hogy ezt azért nem kellett volna.
 - Leszarom, baszd meg – kiabál. – Mi a franc akar ez lenni? – Zsebéből előveszi a mobilját, amin Briannel vagyok, egy elég félreérthető helyzetben. Keze remeg az idegtől. A szám elé kapom a kezem, mivel erre még én sem számítottam.
 - Én... - belekezdek a mondandómba, de befejezni már lehetetlennek tartom, hisz elég macerás elmagyarázni a tényállást.
 - Mivan? Nehéz elmondani, hogy amikor éppen nem velem vagy, akkor egy másik fiúval dugsz?
 - Én nem dugtam vele. – Az ő kezdetleges szóhasználatát ismétlem meg, hátha könnyebben eljut az agyáig, ám hangom elcsuklik, és kellemetlenül érzem magam. Tisztában voltam vele, hogy így fog reagálni, ezért magatartása egyáltalán nem tud meglepni. Csak arra nem gondoltam, hogy ennyire körülményes lesz majd kitálalni az igazságot. Annyira kételkedik bennem, hogy lassan már én is elhiszem, amiket a fejemhez vág.
 - Értem, addig még nem jutottatok el. Ennek most örülnöm kéne? – hördül fel. Sejtelmem sincs, hogy mit nyilatkozzak, illetve azt tudom, hogy mit akarok közölni, de hogy milyen formában azt nem. Nehezemre esik, tétovázok, és dadogok, mint egy igazi szerencsétlen. Már nem is hallgatom Zayn hőzöngését, csak a belső hangomat, ami próbálja őt túlordítani. Megannyi emlék suhan át az elmémben. Futótűzként kezdek visszaemlékezni minden egyes közös percünkre. A megismerkedésünk percei, mikor ott ügyetlenkedtem a könyvtár előtt. Az elején annyit bántottuk egymást, holott csak a másikra vágytunk, semmi másra. A Nathan ügyek, amikor mindent elcsesztem azzal, hogy elhallgattam előle olyan eseteket, amiket sohasem szabadott volna. Nehézkesen jutottunk el erre a szintre, ahol éppen vagyunk, ezért sem vagyok képes felfogni. Miért? És mindig, örökösen ugyanabba a hibába esek, ami miatt már olyan sokszor megjártam. Mégis, folytonosan ugyanez van. De miért? Annyi dolgot túlélt a kapcsolatunk, hogy már szánalmas lenne, ha egy ilyen dolog közénk furakodna, és megakadályozná, hogy végre együtt lehessünk.
 - Zayn, figyelj rám, rendben? – Figyelmen kívül hagyom sértő, késként vágó fájdalmas szótagjait, és mindent, amit felhoz ellenem. Megfogom kézfejét, hogy képes legyen ő is felülkerekedni a dühön. – Sosem hallgatsz meg.
Megilletődik szavaim miatt, és elcsendesül, hogy hallja, amit mondani szeretnék. Ellágyulnak vonásai, felindultságból összeszorult marka szétnyílik. Biztosan neki is ismerős a sztori, hisz folyton ugyanez van, mégsem változtatunk. Nem szólok valamiről, félreérti, ami végletes következményekkel jár. Úgy vélem, hogy változtatásunk sikere most csak ettől függ, hogy sikerül-e beismernünk magunknak, hogy igenis hibázunk. Folytonosan, megállás nélkül.
 - Igazat mondtam neked, rohadt unalmas volt a buli, semmit nem csináltam, csak neked írogattam. – Óvatosan bólint egyet, mivel tudja, hogy most jön a bökkenő. – Egészen addig, amíg Brian meg nem jelent, azt hittem, csak beszélgetni akar velem, hozott vodkanarancsot is, mert tudja, hogy szeretem. – Kis szünetet tartok, az arcán látszik, hogy már tudja, miről van szó. – Drog volt benne, és rohadtul azt képzeltem, hogy te vagy ott – fakadok ki, a könnyeimmel küszködve. – Borzalmas volt érted? Annyira féltem.
Mihelyt felidézem a jelenséget, ismételten nem bírom tűrtőztetni magam, a könnyeim villámgyorsan hullnak a betonra, utat történek maguknak. Életem egyik legfájdalmasabb és legijesztőbb élménye volt az akkori, talán soha nem merül feledésbe. Zayn mellett egy igazi bőgőmasinává váltam, mióta ismerem bepótoltam az összes addigi elmulasztott sírást. Az előttem álló, tanácstalan fiú arckifejezése teljesen átváltozik, amikor végighallgat engem. Szemében valami idegen, sohasem látott harag válik láthatóvá, állkapcsa megfeszül. Az addig maga mellett lógó kezét, ökölbe szorítja.
 - Megölöm, komolyan mondom, kinyírom azt a rohadékot – lép közelebb hozzám, hogy át tudjon kulcsolni mancsaival, olyan szorosan, amennyire csak bír. Megpróbál csitítgatni, de úgy érzem, hogy nála tökéletes helyen vannak a könnyeim, így vissza sem fogom magam. Úgy ölelem őt, mintha soha többé nem akarnám elengedni, mélyen beszívom különleges illatát a vastag, meleg pulcsijából.
 - Sajnálom – leheli a hajamba, de én csak még jobban karjaiba fúrom magam, ugyanis így érzem, oltalmat nyújtónak. – Miért nem szóltál nekem, Ro? Még aznap este, elmentem volna érted. - Még nem viselkedett velem ennyire törődően egy alkalommal se, szavai sokkal jobban esnek nekem, mint képzelné. - Szétvertem volna azt az idiótát, már akkor.
 - Éppen ezért nem szóltam, nem akarom, hogy egy ilyen kicsiség miatt bajba keveredj. – ismerem be.
 - Kicsiség, mi? – túr a hajába zavartan, majd elereszt szorításából – Nem vagy normális, baszki. – Keserűen elmosolyodik, majd valami számomra teljesen idegen dologról kezd el merengni. Sikerül mindkettőnknek lenyugodni, mire Zoe és Noel jelenik meg mellettünk, és véletlenül sem akarják szó nélkül hagyni az esetet.
 - Jézusom, mennyire édeseeeek – lelkesül fel Zoe, de Zayn még mindig neheztel rá, amiért akadályozta őt abban, hogy megtaláljon, és nem fél kimutatni. – Azt hittem, nem fogod meghallgatni őt – vezeti az alacsony lány, szúrós, ádáz pillantását Zaynre, aki felhörren emiatt.
 - Mi van? Miért? – Zayn hisztérikus hangnemben vonja kérdőre a vöröskét, de ő sem hagyja magát. Jézusom ezek ketten egy természeti csapás.
 - Mert rohadtul türelmetlen vagy, és meg sem hallgatod, mit akar mondani a másik, máris elkönyveled magadban, mi hogy volt. – Fokozatosan haladnak előre a folyosóról, egészen ki az udvarra, de mi Noellel, ketten maradunk hátul, míg ők azon civakodnak, ki az elviselhetetlenebb. Voltaképpen megkönnyítik a dolgomat, így legalább nem nekem kell tájékoztatnom őket, rossz tulajdonságaikról, megteszik helyettem is. Noellel mosolyogva lessük a két balhézó egyedet, majd mi is beszélgetésbe elegyedünk.
 - Sokat változtál – jegyzi meg sejtelmes vigyorral arcán. Meglepetésként ér a vád, főleg Noel szájából, ugyanis, ha neki is feltűnik, elég szembetűnő dolognak kell lennie.
 - Arra gondolsz, hogy hivatalosan is bőgőmasinává avanzsálódtam? – kérdezem, elviccelve az egész témát. Jót nevet rajtam, ám újra elkomolyodik.
 - Mindig furcsán gondolkodtál, szinte érthetetlenül, de kezdesz észhez térni. – Fokozatosan adagolja a szavakat, lassan, hogy megértsem, mire akar kilyukadni. Akaratom ellenére is fülig ér a szám, hiszen Noeltől ez hatalmas dicséretnek számít. Az idilli pillanatot Zoe kétségbeesett kiabálása szakítja meg.
 - Ne csináljátok már ezt.

Amint beérem a két előttünk lévő fiatalt – ez most olyan volt, mintha negyven lennék -, azonnal szembetűnik, hogy Brian és Zayn egymás előtt állnak, közöttük csak két méter van, de feszültség uralkodik kettejük között, és félő, hogy egymásnak esnek, már csak pillanatok kérdése. Kérdőn Zoera nézek, aki csak megrántja a vállát, majd rámpirít, hogy szerinte jobb lenne hagyni, hogy „megbeszéljék”. Nyomban akarok odasietni Zaynhez, hogy leállítsam, még mielőtt valami olyat tenne, amit megbán, de Noel nem hagyja, hogy közbeavatkozzak. Tudom jól, hogy itt nem szimpla beszélgetés fog folyni, ha hagyom, hogy tovább fajuljanak a dolgok. Brian szabadidejében bokszol, ezért féltettem is tőle Zaynt, mivel mindig nagyon agresszív volt, verekedési szempontból. Nem akartam, hogy bántódása essen.
 - Egy rohadt nagy pancser vagy, Brian – emeli fel a szemöldökét, ötletem sincs, mit akar elérni ezzel. – Egy semmirekellő féreg.
Egyre csak csökken közöttük a távolság, közelítenek egymás felé.
 - Elég ciki, hogy csak úgy sikerült volna megfektetni életed „szerelmét” – fintorodik el cinikusan -, hogy bedrogozod, és azt hiszi, velem van. Nem gondolod? – Zayn felnevet. Brian nem szólal meg, csak egy helyben áll, és nem kevés kell neki ahhoz, hogy nekimenjen. – Ja, bocsi, még így sem sikerült.
 - Fogd be. Rendben?  - Izmait megfeszíti, Zayn pedig jót szórakozik tehetetlenségét. Egyre több kíváncsiskodó ember gyűlik körénk a kampusz területéről, mindenki arra vár, hogy történjen valami. Kivéve engem.
 - Még bedrogozva is elmenekült tőled, te faszfej – Brian nem bírja tovább, beüt neki egyet, mire Zayn villant egy százas mosolyt.
 - Erre várt – állítja csendben Noel, miközben azon izgul, hogy folytatódik a történet. Nem tudom hová tenni a kijelentését, gőzöm sincs, miről beszél, ami miatt kérdőn, válaszára várva nézek rá. Amikor feltűnik neki, folytatja.
 - Előtted sosem kezdeményezett volna, ezért provokálta ki, hogy ő üssön először – közli tényszerűen. Meghökkenve állok, a teljes megsemmisülés szélén. Hát persze, így értem már.

Zaynnek nem is kell több, teljes erőből hátralöki a fiút, és ott üti, ahol csak éri, Brian kevésszer képes csak visszaverni, hiszen nincs olyan helyzetben, Zayn nem hagyja. Mindenki őket bámulja, s drukkol valamelyik tagnak. Erőt veszek magamon, és megpróbálkozom a lehetetlennel.  Nem ismertem Zaynnek ezt az énjét eddig, és nem voltam tisztában vele, hogy ilyen képességi vannak. Miért nem avatkozik közbe senki? Ahelyett, hogy itt szórakoznátok, a francba is. Mindenki azt üvöltözi, hogy „bunyó”. A közönség egyre csak szaporodik.
 - Zayn, kérlek, hagyd abba – sikítom, de nem figyel rám, mintha meg sem hallaná, teljesen megváltozik az arca. – Zayn, ne tedd, könyörgöm. – Hisztérikus stílusban kérlelem, nem szándékozom ezt végignézni.
Reményvesztetten odarohanok, hogy leállítsam, mielőtt még megöli, de akkor Nicole tűnik fel, még előttem, és kettejük közé áll.
- Hé srácok, szedjétek már szét őket – ripakodik rá két mellette álló csávóra, akik teljesítik a kívánságát, s intézkednek is az ügy érdekében. Ahogy sikerül eltávolítani őket egymás közeléből, mindkettejük heves vérmérséklete tompul, de továbbra is egymás szemét szuggerálják, farkasszemet néznek. Brian orrából csurog a vér, amit a felsője ujjába töröl, szemöldöke meghasadt, és nagyon brutálisan fest. Zaynnek csak a szája repedt meg, semmi konkrétabb baja nem történt, ami megnyugtató. A bokszoló fiút mégis sajnálom, annak ellenére is, amit tett velem. Sírva átölelem Zaynt hátulról, hogy könnyebben lecsillapodjon. A légcseréje szaporából egyszerre válik vontatottá, s egyre mélyebben szívja be a levegőt.
 - Ne legyél már ennyire álszent Nic, mintha nem miattad lenne ez az egész. – Brian undorodva elfintorodik, amikor végigvezeti tekintetét a csinos lányon. Értetlenkedve nézünk össze Zoeval, és Noellel.
 - Fogalmam sincs, miről beszélsz – kezd el nyávogni Nicole, majd odasiet hozzánk, vagyis név szerint Zaynhez, és megérinti a sebes száját, aki először nem tudja, hogy mit reagáljon, majd felszisszenve elfordítja a fejét, Nic mosolyogva figyeli a reakcióját. Kikerekedett szemekkel nézem végig a műveletet. Mégis hogy képzeli? Az én jelenlétemben akar flörtölgetni?
 - El a kezekkel, ribanc – hördülök fel, amikor már úgy tapasztalom, hogy kötelező közbeszólnom. Legszívesebben megtépném a csinos kis haját, de nem süllyedek le a primitívségig.
 - Csak figyelj – néz végig rajtam szánakozóan, tetőtől talpig. Összefonja maga előtt a kezét, s folytatja. – Nem sokáig lesz a tiéd.
Összeráncolt homlokkal fikszírozom őt, ahogy otthagy minket, felszegett orral tipeg előre két barátnőjével, akikkel mostanában ismerkedett csak össze. Sejtelmem sincs, hogy miért dörgöli ezt az orrom alá. Egyik hónapban még puszipajtásként sétáltunk egymás mellett, most meg ellenségekké váltunk. Zavar, hogy az oka még mindig nem tiszta.

Zaynt továbbra sem eresztem el ölelésemből, olyasféle biztonságot nyújt nekem, hogy a körülöttünk lévő zavargás megszűnik létezni. Arcomat nekidöntöm a vállának, ő viszont nem tesz semmit, csak áll ott tétlenül, mintha semmi sem történt volna. A hallgatók szélednek szét, Brian haverjaival lépdel el, miután még egy utolsó pillantást vet ránk, arca haragos, de mégis lágy.
2015. 07. 02.

24. Fejezet

Sziasztok! Igyekeztem minél előrukkolni az új fejezettel, remélem örülni fogtok neki. Eszméletlenül hálás vagyok nektek a sok megjegyzés miatt, illetve a feliratkozók száma egészen 117-re növekedett, amiről eddig még csak álmodni sem mertem. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ennyi kedves olvasó vesz majd körül. Továbbá kérlek szépen titeket, hogy a bejegyzés végén található kérdésekre válaszoljatok, mivel nagyon érdekel a véleményetek. Nagyon szépen köszönöm a támogatásotokat. Jó olvasást kívánok! :)
***

Xoxo Bri


Hisz majd nekem?

Az italt egy biccentéssel köszönöm meg, mert nehezemre esik feldolgozni, ami történik. Meglepődök, hogy Brian ilyen könnyedén, és közvetlenül viselkedik velem, az utolsó kommunikációnk után. Gúnyos, sértő szavai belevésődtek az emlékezetembe, és soha, de soha nem fognak elhalványulni. Semlegesen nézek rá, és arra várok, hogy kibökje, amit akar, mert kétséget kizáróan tervez valamit. Ő csak némán figyeli a mozdulataimat, egyáltalán nem szemérmeskedik. Jól ismerem ezt a tekintetet, tipikus „letépném rólad a ruháidat” nézés, ami tőle kifejezetten szokatlan, hiszen soha életemben nem éreztem úgy, hogy bejövök neki. Ő olyan, akinek csakis arra kellenek a lányok, hogy kielégítsék minden vágyát, tárgyként kezeli őket, és elég könnyen beleun egy-egy egyénbe. Az akkori bandánkban mindenkit láttam már szerelmesnek, Briant egy alkalommal sem. Egy ideig csodálkoztam ezen, de ahogy egyre jobban megismertem, világossá vált számomra, hogy ő nem egy olyan fiú, aki bárki előtt is megmutatná a gyengeségeit. A szerelem viszont ezzel jár, így nála alapból ki van lőve. Semmiért és senkiért nem küzd, habár erre nincs is szüksége, mivel kevés az olyan velem egynemű személy, aki ne akarna egy ilyen srácot az ágyába. Ő a buliknak él, és az alkalmi ribancoknak, ám ez csak bizonyos mértékig szórakoztató, később monotonná válik. Nem tudom, mi lesz, ha már ezt is szürkének és egyhangúnak fogja tartani, de az ő élete nem az én dolgom, ami megnyugtat.

Az orbitálisan hangos tuc-tuc zenétől sehogyan sem lehet megmenekülni, így már egyre jobban zavarja a dobhártyámat. Az egész térségben sötét uralkodik, csak a plafonra felszerelt régimódi diszkógömb áraszt némi fényt. Minden fal fehér, ezért jól látszódik rajta az összes fénycsóva. Nem érdekel a modern berendezés, sem a csúcskategóriás cuccok, ez a hely, undorító. Tudom jól, hogy semmi keresnivalóm itt. Az előttem heverő, szívószálakkal teli pohárból kikapok magamnak egyet, majd mélyen beleszívok a vodkanarancsomba.
 - Mit szeretnél tőlem, Brian? – kérdezek rá, mert nem tudok sokáig egy légtérben maradni vele, úgy hogy fogalmam sincs mit akar tőlem. Egyik szemöldökömet enyhén megemelem, amikor válaszára várok. Brian arcán széles mosoly terül el, vörösen rúzsozott ajkaimat bámulja, amivel igyekszem úgy használni a szívószálat, hogy ne kenődjön el.
 - Társalgó, és alkalmi szexpartnert keresek – mondja, miután kettőt pislog. Igyekszik komoly maradni, de néhány pillanat után elröhögi magát. Jézusom, ugyanolyan idióta, mint eddig volt, semmit sem változott. Halványan elvigyorodom, mielőtt megszólalok. Ha nem ismerném őt, leesne az állam, de ebben az esetben el sem csodálkozok a nyílt felkérésen.
 - Egyikre sem vagyok vevő. – A poharam tartalmát meglötykölöm, majd gyorsan lehörpintem, ami maradt. Felállok a székről, és kezemmel összekócolom Brian tökéletesen beállított haját, bosszúként. – Sajnálom. – Gúnyos hangvételem miatt, kicsit felbőszítem. Magatartása már nem olyan nyugodt, mint amikor belépett a konyhaajtón, és ez boldoggá tesz.
Brian elkapja a kezem, amikor visszahúznám, és maga felé fordít, hogy tekintetünk találkozzon.
 - Zayn miatt? – érkezik rögtön a kérdés. Fogalma sincs, hogyan kell kezelni egy nőt, és szánom emiatt. Nemlegesen megrázom a fejemet.
 - Magam miatt. – Elképed szavaim hallatán. Szája enyhén elnyílik, szemeit tágra nyitja. Feltételezhetően még egyszer sem utasították vissza a tökéletes testű és népszerű Brian ajánlatát.

Hirtelen akarok kilibbenni a szobából, de a lábamat gyengének és használhatatlannak érzem, így meg kell támaszkodnom az asztal sarkában. A szemem előtt lassított felvételben mozognak az emberek, amitől szédülni kezdek, olyan szinten, hogy majdnem elájulok, de valaki segít rajtam, és az ölébe húz, mielőtt megtörténne. Tenyere a csípőmön pihen, ami megnyugtató hatást mér rám. Hangosan felnevetek, majd felnézek az illető arcára.
 - Minden Rendben van, Ro? – kérdezi aggódóan, én pedig bólintok. Ismeretlen hangokat hallok, de csak néhány ember kóvályog be a konyhába italért, úgy méregetnek, mintha még nem láttak volna fehér embert, de teszek rá.
 - Igen, Zayn. – Erőteljesen átölelem, mert annyira felvidít, hogy eljött. Beszívom intenzív parfüm illatát, majd egy puszit nyomok puha arcára. Ő az egyetlen, akire teljes mértékben rá merem bízni magam. – Már igen – javítom ki magam, arra célozva, hogy csak a jelenléte miatt gondolom így.
 - Felvigyelek egy szobába? – ajánlja fel, miközben karjaiban tart. Elpirulok, amikor megpillantom, hogy rövidke kék ruhám, a kelleténél jobban felgyűrődött. Amikor Zaynnek is feltűnik, akkor pedig jelzőlámpát megszégyenítően vált át az arcom pirosra. Szemtelen mosoly húzódik a szájára, szemei pedig sokkal sötétebb árnyalatban pompáznak, mint az eredeti színe.
 - Állj fel, megigazítom – utasít kuncogva, én pedig, mint egy kisgyerek, szót fogadok neki. Végtagjaim nehezebbek, mint máskor, legalábbis úgy érzem, ezért piszkosul körülményes felállnom úgy, hogy ne inogjak meg. Amikor végre sikerül, Zayn elé állok, akinek pillantása meglehetősen vágyakozó. Lejjebb húzza combomon a vékony anyagot, hogy ne látszódjon ki a fél fenekem, majd ujjaival végigsimít harisnya fedte combomon, amibe beleremegek.
 - Ki fog eszméletlenül boldoggá tenni téged a következő pillanatban, Ro? – hajol olyan közel hozzám, hogy a fülembe tudja suttogni. Forró lehelete érinti a nyakamat, amitől egyből libabőrös leszek.
 - Te fogsz, Zayn, te fogsz – szökik ki a számon automatikusan.

Amikor felérünk az üres szobába, arra sincs időm, hogy körülnézzek, egyből egymásnak esünk. Úgy csókoljuk egymást, mintha ez lenne az első és egyben utolsó esély rá. Szakadozottan veszem a levegőt, ingadozik a hangulatom, és mintha nem is látnék elég tisztán, de már nem foglalkoztat. Vannak momentumok, amikor úgy érzem, hogy ez nem is a valóság, inkább afféle álom. Mielőtt háttal az ágynak dönt, sietve ledobom a magas sarkúmat a lábamról. Semmi sem köti le a figyelmemet, csak, hogy végre az övé legyek. Sietve gombolom ki szexi fehér ingét, miközben a csípőjén ülök. Fájdalmasan lehunyja a szemét, mikor kezeimet alhasához érintem.
 - Gyönyörű vagy, kislány. – Zayn lehúzza rólam a kék textilt, és az ágy szélére teszi, ahonnan lecsúszik a padlóra. Megmosolyogtat a bókja, mivel még soha az életben nem kaptam tőle efféle dicséretet, mert mindig elvicceli, és én imádom mikor ezt csinálja, mert az az igazi énje, abba a Zaynbe szerettem bele. – Mindig is téged akartalak. – Ujjait gyengéden végighúzza csípővonalamon, hátam ívbe feszül érintése miatt. – Első pillanattól kezdve, amikor megláttalak – kezdi babrálni melltartómat, viszont akkor érintésétől valami furcsa, idegen érzés kerít hatalmába, ami megrémít. Tudom jól, hogy Zayn az, ennek ellenére mégis kételkedem. Ismerem minden egyes mozdulatát, de ez eltér azoktól. Nem lehet Zayn. Zayn nem így ér hozzám, ő teljesen más. Lehunyom a szemem, és amint újra, lassan kinyitom, Brian jelenik meg alattam, s nem Zayn, amikor megismétlem ezt a folyamatot, ismét Zayn az, de ahogy sokáig nézem látom Briant. Mi ez az egész? Értetlenül meredek a semmibe, kezeit lehámozom magamról.
 - Van valami baj? – szólal meg Brian, akkor megértem, mi folyik itt.
 - Te nem Zayn vagy – szörnyedek el, amikor eljut a tudatomig, hogy mit tettem – Baszd meg, Brian – Idegesen felállok az ágyról, de még mindig muszáj ránehezednem valamire, mert annyira gyenge vagyok, hogy a saját súlyomat is nehezemre esik megtartani. Ez minden kétséget kizáróan nem az alkohol hatása, száz százalékig biztos lettem abban, hogy valamilyen drogot tett a piába. Én hülye nem hallgattam Zaynre, és megittam azt az undorító löttyöt, amiben bármi lehetett volna. Gyorsan magamra kapom a ruhámat, ami a földre esett, s közben az éjjeliszekrényre helyezem az egyik kezem, hogy valahogy egyedül is feltudjam venni a ruhámat. Brian ugyanúgy, mint én felegyenesedik az ágyról, és felém igyekszik. A szervezetemben lévő drog miatt még nem teljesen tudom összerakni a dolgokat a fejemben, gyengének és tehetetlennek érzem magam vele szemben.
 - Brian, meg ne próbálj a közelembe merészkedni, mert biztos lehetsz benne, hogy megöllek. – Felveszem a padlóról a magas sarkú cipőmet, és készen állok arra, hogy fegyverként használjam, ha egy lépést is tesz az irányomba.
 - Tüzes vagy, mint mindig, Ro. – Vigyorától felfordul a gyomrom, sohasem undorodtam még senkitől annyira, mint tőle abban a percben. Tényleg képes lettem volna megölni, ami megijesztett. Sosem tudtam, hogy egy ilyen én is lakozik bennem. – Én nem hazudtam neked, minden szavam igaz volt. Te vagy a legjobb csaj, akit ismerek, és rohadtul beléd estem.
 - Fogd be, te mocskos, undorító féreg, hányni tudnék tőled – csattanok fel – Mit tettél a vodkanarancsba?
 - Semmi jelentősége nincs már, nem igaz? – Lesüti a szemét a talajra, mintha megbánta volna, amit tett, de számomra megbocsáthatatlan. Kezeim fáradtam hullnak testem mellé, nem bírom tovább.
 - Azt mondtad szeretsz, igaz? – Abszolút nyugodtan teszem fel a kérdést, mire igenlően bólint. – Neked jó lett volna, ha úgy fekszem le veled, mintha Zayn lennél? – ordítom, mihelyt közelebb megyek hozzá. A düh, ami felhalmozódott bennem, szinte felemészt belül, ezért jobbnak látom, ha levezetem. Meg akarom ütni őt, de nincs semmi erőm hozzá. Elfáradtam.
 - Én…. – Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy befejezze, vagy hogy megtudja magyarázni, összeszedem minden energiámat, felveszem a cipőm és kisétálok mellette az ajtón. Szemeimbe könny gyűlik, de nem hagyom, hogy kiszökjön. Nem az bánt a legjobban, amit Brian tett, hanem az, hogy felelőtlen, elővigyázatlan idióta vagyok. Nem hibáztathatom őt, hiszen nem erőszakolta rám az italt, önszántamból ittam meg. George halad el mellettem, miközben lassan leandalgok a lépcsőn. Mosolyt erőltetek magamra, és megérintem a vállát.
 - Boldog születésnapot, George. – Sejtelmesen fürkész engem smaragdzöld szemeivel, amíg megköszöni a jókívánságomat, majd szőkésbarna, kócos hajába túr.
 - Már mész is? – kérdezi csalódottan. Nem nézek rá, amíg bólintok, majd sietve elhagyom az épületet, mielőtt még bárkinek feltűnne az, hogy valami nincs rendben velem. Mivel még soha életemben nem próbáltam ki semmiféle drogot, elképzelésem sem volt milyen hatást mérhet rám. Sajnálatos, hogy az egyik régi barátom által kellett megtapasztalnom.

Mikor kiérek a házból, a dübörgő zenét már csak tompítottan hallom. Leülök a lépcsőre, mert sejtelmem sincs, hogy mit tegyek. Arcomat a tenyerembe temetem, amíg ezen töprengek. Elmondjam Zaynnek, vagy maradjon titokban? Sokáig agyalok ezen, de végül azt a lehetőséget választottam, hogy nem beszélek neki erről. Ismerem Zayn lobbanékony természetét, képes lenne olyat tenni, amivel bajba sodorhatja magát. Egy ilyen féreg miatt, ez nem éri meg nekem. Zaynt nem keverhetem bele a saját meggondolatlan viselkedésem miatt. Mégis szükségem van a hangjára, ezért a telefonomban gyorsan a nevéhez görgetek, majd rányomok a zöld szimbólumra. Egyet cseng ki, ezt követően már hallom a szuszogását, de hezitál a beleszólásnál, ezért nekem kell megtennem az első lépést.
 - Zayn? Csak el szerettem volna mondani..nem, el akartam mondani, hogy a buli nagyon unalmas volt, most indulok haza. Remélem, nem aggódtál nagyon. – Igyekszem olyan hangon beszélni, hogy az egyáltalán ne legyen bizonytalan, vagy rosszkedvre utaló. Legvégső esetben sem szeretném, hogy gyanússá váljak neki. Zayn mély levegőt vesz a vonal másik végén, én pedig csak meredek a semmibe. Egy képzeletbeli pontot találok a messzeségben, és azt figyelem megállás nélkül. Már az is bíztatást, és energiát ad, hogy tudom, van nekem, és számíthatok rá. Olyan szinten le tud nyugtatni, hogy úgy érzem, nem is történt semmi komoly. Kár, hogy ez csak önáltatás.
 - Azt hittem, van valami baj, valamiért rossz előérzetem volt – vallja be. Szemeim kikerekednek szavai hallatán, mikor tudomásul veszem, hogy megérezte. A kezdeti értetlen zavar elillan arcomról, s vonásaim ellágyulnak. Torkomat egy hatalmas gombóc fojtogatja, úgy érzem, hazudok neki, annak ellenére, hogy csak elhallgatom előle. A kettő nem ugyan az. Mit meg nem adnék most, hogy láthassam az arcát.
 - Semmi sem történt, az egész egy szar volt, nem is mondható bulinak. – Végül is a mondatom egyharmada teljesen igaz. Mégis rosszul érzem magam amiatt, hogy ezt kell tennem. A beszélgetéseink még sosem voltak ilyen semmitmondóak, mint ebben a percben, emiatt hibásnak érzem magam.
 - Írj, ha hazaértél – szólal meg másodpercek után, de elég erőltetettnek hat. Mintha valami fontos dolgot csinálna közben. Nem kérdezek rá, mivel az a cél lebeg lelki szemeim előtt, hogy végre hazajussak valahogy.
 - Jó, majd írok, de most leteszem. Haza akarok menni innen minél előbb – mondom sürgetve.
 - Oké. – Gyorsan megérintem a telefonomon a piros jelet, majd feltámaszkodok a lépcsőről. Már gyűjtöttem némi erőt ahhoz, hogy hívjak egy taxit, és olyan gyorsan tűnök el a helyszínről, ahogy csak lehet.

***

Másnap Noel kollégiumi szobájában várom meg Zoe utolsó óráját, hogy tudjak vele beszélni. Ötletem sincs, hogy kinek mondjam el azt, ami a bulin történt, de úgy érzem Zoeban megbízhatok. Noel az ágyon heverészik, felső nélkül, kezei tarkóján érintik egymást. Jobb oldalán egy köteg jegyzet hever, amelyikekre rá se néz, bal oldalt az éjjeliszekrényen egy doboz sör éktelenkedik, ami valószínűleg már felforrt a szobahőmérsékleten. A koliban tönkrement a fűtés, így a helyiség jobban emlékeztet egy szaunára, mintsem egy szobára. Noel nem egy tanulós fajta, de olyan magas IQ szinttel rendelkezik, hogy elég háromszor elolvasnia a dolgokat, már meg is marad a fejében. Őt sokkal jobban leköti a szuvenírek gyűjtögetése, vagy a sakk, mert szerinte az a legmegterhelőbb sport. Életem során még nem találkoztam hozzá fogható lusta emberrel. Az a típusú fiú, aki nem tudja, mit kezdjen a jövőjével, gyakran veszti el a motivációt, és inkább sodródik az árral.

 A forgószékén ülve kutakodom az íróasztala szekrényeiben, szokásomhoz híven. Óvatosan hátra nézek rá, hogy látja-e, amit művelek, de sajnálatomra igen, minden egyes mozdulatomat figyelte, mindvégig. Felhúzott szemöldökkel próbálja a tudtomra adni, hogy fejezzem be. Hangosan felnevetek a kínos szituáció miatt.
 - Roxy, hagyd abba – pirít rám mérgesen, de ábrázata hamar átvált mosolygóssá. - Valld be, hogy meg akartál lopni – szűkíti össze szemeit sunyi viselkedésemet láttán.
 - Jéé, nem is tudtam, hogy három húgod van. – Elcsodálkozok, mikor a kezembe kerül egy kép, amin Noel van, körülvéve három hosszú szőke hajú kis csajjal. Szemük ugyanolyan virítóan fekete, mint a bátyjuké, ezért nem is volt kérdés számomra, hogy kik ők. A fotón mindenki boldog, csak Noel vág olyan unott, flegma fejet, amilyet mindig.
 - Elviselhetetlenek – sóhajt fel, ugyanakkor leszűrhető arckifejezéséből, hogy imádja őket. Jót mosolygok kijelentése hallatán. - Azt gondoltam hallottad már Zoetól.
 - Miért kellett volna hallanom Zoetól? – Értetlenül tárom szét a kezem, és le sem veszem a szemem a szösziről. – Évek óta ismerlek te pöcs, és nekem nem is beszélsz erről Zoenak pedig két hónap után elmondod? – háborodok fel, ahogy felvázolom magamban a helyzetet.
 - Jól van na, szóba került hálaadáskor. – Védekezően maga elé tartja a kezét. Ekkor még sejtelme sincs, hogy a kijelentésével még jobban felhúz.
 - Mi? Ti együtt töltöttétek a hálaadást? – vonom kérdőre hisztérikusan. – Mikor akartátok elmondani?
 - Te is Zaynnel voltál, ha jól tudom – emlékeztet.
 - Ne tereld a témát. Mi amúgy is együtt vagyunk.
 - Mi is.
Abban a pillanatban Zoe toppan be a nyitott ajtón, tekintete először Noelre, majd rám szegeződik, nehezen veszi a levegőt, mintha rohant volna, köszönésre ideje sincs, rögtön belevág a dolgok közepébe.
 - Zayn a könyvtárban volt Nicole-lal, és arról hablatyolt neki, hogy lefeküdtél Briannel, valamit mutatott is neki erről. Zayn nagyon ideges, amint meglátott, rögtön azt kérdezte, hogy hol vagy, de azt mondtam neki, hogy nem tudom. Nagyon örült magának az a beképzelt szuka. Ro, mi ez az egész? – hadarja el másodpercek alatt, levegővétel nélkül. Zoe és Noel mindketten a válaszomra várnak, én pedig úgy érzem, hogy nyakam körül szorult a hurok. Megint egy olyan döntést hoztam, amiből nehéz lesz kimagyaráznom magam. Gondolhattam volna, hogy valaki meglátott minket. A rémültség minden bizonyára kiül az arcomra. Csakis az az egy gondolat cikázik a fejemben, hogy mi lesz, ha Zayn nem hisz majd nekem. Idegesen a hajamba túrok, majd belekezdek a mondandómba.


KÉRDÉSEK:

1. Mi a véleményetek Brianről?
2. Szerintetek mi lesz Zayn reakciója a történtek után?
3. Ti hogy döntöttetek volna Roxanne helyében, ebben az esetben?
4. Mit gondoltok Noelről?
5. Legyen új design, vagy még nem unjátok a mostanit?

Feliratkozók