2015. 02. 22.

18. Fejezet

Drágaságaim! Nos, pontosan egyhetes késéssel érkezik az új rész. Sokadszorra is szeretném elnyerni a bocsánatotokat, remélem azért tudlak titeket kárpótolni ezzel a "kis" fejezettel. Úgy mosolyogtam mikor megláttam, hogy 101-en vagyunk. Erről a számról abban a pillanatban a 101 kiskutya című mese jutott eszembe, amit mindig is imádtam, szerintem rettenetesen aranyos. Két hét múlva találkozunk újra, addig is legyetek nagyon jók!
***

xoxo
Bri
Türelem

Zaynnek időbe telik, míg megválaszolja a kérdésemet, de amikor érzelmekről van szó, ez megszokott nála. Ezért, amikor ilyen téma kerül közöttünk szóba, mindig türelmes vagyok vele. Semmitmondó tekintete, nem árulkodik érzéseiről, hiába fürkészem azt. Belekortyol az előtte lévő kávéba, majd ugyanazzal az érzéstelen, fagyos arccal belenéz a szemembe, amitől a hideg kezd futkosni a hátamon.


- Barátok vagyunk – jelenti ki egyértelműen, mintha mindez magától értetődő lenne. Meglepődök, hogy tényleg képes ezt így kimondani, mikor tudja jól, hogy egyáltalán nem igaz. Amolyan „ezt te sem gondoltad komolyan” stílusban összevonom a szemöldököm, ami hatására ismét megszólal.
 - Lehet, hogy ezt nem fogod megérteni, de én nem szeretnék egy átlagos kapcsolatot. – miközben beszél, folyamatosan enyhén rózsaszín ajkait bámulom, s mikor észreveszem magam, hamar elkapom a szemem. Megértem, amit mond, és egyetértést kifejezően bólintok egyet. – Nem az én stílusom, hogy fogjuk egymás kezét a hóesésben – még mielőtt befejezné, lehörpinti a csésze tartalmát, majd elégedetten odacsapja az asztalhoz, ami halk koppanást eredményez. – De szerintem a tiéd sem.
 - Jól gondolod – mosolyodom el pimaszul, akaratomon kívül. Ez a mosoly tulajdonképpen nem a párbeszédünk hatására jön elő arcomon, sokkal inkább a piszkos gondolataimnak köszönhető, amiket Zayn látványa idéz elő bennem. Hamar megkönnyebbülök, amint rádöbbenek, hogy hasonlóan vélekedünk ezt illetően. Mindig is azon a véleményen voltam, hogy egy párkapcsolat nem ebből áll, és az, hogy egy másik ember megerősít ebben sokat jelentett számomra.

Gondolatmenetemet, meg úgy mindent félbeszakítva érkezik a tüsszentésem, amit mindennél jobban utálok. Zayn felvont szemöldökkel figyeli a mozdulataimat, én pedig kínosan elnevetem magam. Abban a pillanatban el akartam tűnni a föld felszínéről. Nem szerettem volna, pont előtte ilyen esetlennek tűnni. A kibírhatatlan fájdalom a fejem környékén, sehogy sem csillapodik, és ahogy elmúlik a gyógyszer hatása újra, és újra visszatér. Alapvetően nem túl magas a fájdalomtűrő képességem, ezért szeretek mindig a gyógyszerre hagyatkozni. Mások előtt mindig is igyekeztem kevésbé kimutatni a fájdalmaimat – még ha néha nem is jött össze. Csupán makacsságomnak köszönhető, hogy nem ismerem el „beteg vagyok”.
 - Szörnyen érzem magam. – zavartan hajtom le a fejem. Nem szeretem magam sajnáltatni, sőt legszívesebben visszaszívtam volna, amit mondtam, de olyan hirtelen jött, hogy nem tudtam magamba tartani. Feladtam. De voltaképpen, tőle jól esne néhány aranyos szótag.
 - Szörnyen is nézel ki. – és a kedves szavak helyett mindössze ennyit kaptam. Megforgatom a szemem, miután odalökök neki egy „köszi”- t. Felnevet reakciómon. Miért is vártam tőle mást? Zayn sosem volt a elragadó szavak embere.

Ismerem már annyira, hogy tudjam, mikor kell komolyan venni, s mikor nem. Nos, ez az alkalom az utóbbiak közé tartozik. És az egyetlen, ami magabiztossá tesz, hogy kölcsönös közöttünk a vonzalom. Boldog vagyok, amiért csillogó íriszeiben minden egyes alkalommal, amikor találkozunk, látom a vágyat. Ha akarná, el tudná rejteni ezt a kifejezést is az arcáról, de nem teszi. Viszont, hogyha nyíltan szóba hoznám, eszeveszettül tagadná, ez kétségtelen.

 - Egészen véletlenül, nincs egy fájdalomcsillapítód? – motyogok, s ahogy enyhén zilált fekete haját mustrálom, késztetést érzek, hogy beletúrjak. Már a felvetéstől szaporábban kezdem venni a levegőt, és titokban azon vagyok, hogy ne tűnjön fel neki.
 - Úgy nézek ki, mint egy patikus? – cinikusan elmosolyodik, belőlem pedig abban a pillanatban kitör a nevetés.
 - Én bukom a patikusokra – próbálok javítani a helyzetemen, több-kevesebb sikerrel.
 - Általában nők. – amint kimondja, a fejembe fut a vér, és jobb ötletnek tartom inkább a cipőm orrát nézni, mint az ő határozott megjelenését. Nem értem mi történik velem. Olyan kevés illető tud engem elbizonytalanítani, s zavarba hozni, hogy egy kezemen meg tudnám számolni. Ő viszont más volt, teljesen más.
 - Idegessé teszel. – arckifejezésem megváltozik, ahogy a gyönyörű barna szemeibe nézek. Már nem tudok a csevegésre koncentrálni, kizárólag rá.
 - Valóban? – hangja játékos, tisztában van vele, hogy lélegzetelállítóan néz ki. Tudja, hogy meg vesznék akár egy érintéséért is.

Néhány percig csak nesztelenül ülünk egymással szemben, s közben olyan dolgok járnak a fejemben, amiket próbálok elrejteni az agyam legmélyebb zugába. Kihozza belőlem azt az énemet, akinek más gondolata nincs is, csak hogy őt akarja. Elmerülünk egymás tekintetében, teljes mértékben. Úgy érzem, mintha olvasna a fejemben, nyitott könyv vagyok számára. Letörölhetetlen szemtelen vigyor jelenik meg az arcán.  Beharapom az ajkam zavaromban, leállítva ezzel a gondolat foszlányaimat. Sikertelen. Az egyetlen dolog, ami miatt nem érzem magam annyira kényelmetlenül, hogy látom rajta, ő is ugyanezt teszi.

Zayn áthajol az asztalon. Az arca közeledik felém, minden olyan magától értetődőnek tűnik, ösztönösnek. Ahogy a vágytól elsötétedő íriszeibe nézek, egyre gyorsabban veszem a levegőt, szinte már kapkodom, csak úgy, mint ő. A mellkasom lendületesen emelkedik, majd süpped. A szívem hevesen kezd el lüktetni, keresztbe teszem lábaimat, később hatalmasat nyelek. Remegő ajkaim elnyílnak egymástól, hezitálok. Másodpercekig tart ez az egész, de mielőtt még ajkam érintkezne az övével, elhajolok. Tenyeremet mellkasára helyezem, megálljt parancsolva ezzel saját magamnak is. Állkapcsa megfeszül, és dühösen helyet foglal a széken, egy kérdő nézés kíséretében.
 - Légy türelmes, rendben? Beteg vagyok. – szaggatottan préselem ki a szavakat a számon, nehezemre esik összeszedni magam. Az agyam még mindig az előbbi majdnem megtörtént csókjelenetünkön kattog. Mélyen szívom be a levegőt, majd fújom ki, hogy sikerüljön lenyugtatnom magam.
 - Te tényleg megmerted ezt tenni velem? – hangszíne komoly, de arcán látom az enyhén kirajzolódó nevetőráncokat, s szemében a szórakozottságot.
 - Miért ne? – folytatom, egy kacér mosoly kíséretében.
 - Majd rájössz, hogy nem kellett volna – kacsint egyet, de figyelmen kívül hagyom jelentéktelen kijelentését.

Nem fecsegek már sokáig Zaynnel, mert neki még órája van a mai nap folyamán, amire érdemes időben visszaérni. Gondolkodom azon, hogy taxit hívjak-e, vagy sem, de végül a gyalogút mellett döntök. Sietősre veszem lépteimet, mivel minél előbb haza szeretnék jutni, hogy megbeszéljem anyával, amit az este nem volt lehetőségem. Amint kiérek a főiskola hatalmas campusáról, egy olyan személyt pillantok meg, akivel már rég nem találkoztam kettesben. Bevallom őszintén, berezelek, s ez nem miatta, hanem saját magam miatt van. Ráérősen álldogál az épület mellett, látható a testbeszédén, hogy vár valakire. Úgy teszek, mintha nem venném észre, mert úgy érzem, nem tudok szembenézni a személyes félelmemmel, ami az volt, hogy beszélnem kell Nathannel. Ő azonnal a nyomomba ered, s amint észreveszem, lassítok, de közben azon töröm a fejem:
Mit mondhatnék? Semmi sem javít a helyzetemen. Én csesztem el mindent, és nem merem vállalni a felelősséget, mert rohadtul gyáva vagyok, s ez ellen semmit sem tudok tenni.

 - Rox, kérlek hallgass meg. – beszéd közben mellém zárkózik, és próbálja felvenni a tempómat. – Zoe mondta, hogy még biztosan a campus területén vagy, szerettem volna beszélni veled – mosolyodik el kellemesen, ami felidézi bennem a vele együtt töltött időt. Azokat az éveket, amikor még minden rendben volt. Mélykék szemei, úgy fénylettek, akár két csillag. Mindig is megnyugtató hatással volt rám a tekintete. Viszonzom a mosolyát, és ez láthatóan örömmel telíti el. Ettől a pillanattól kezdve már nem érzem azt a feszültséget magamban, ami megbénít. Egyik pillanatról a másikra elengedem magam.
 - Rendben – mondom, miközben átigyekszem a zebrán. Az arcán megjelenő alig látható borosta meglehetősen jól áll neki. Sötét szakadt farmert visel, és fekete bőrdzsekit, amihez egy magas szárú sportcipő társul. Mindig is oda volt a bőrdzseki, sportcipő kombinációért.  El kell ismernem, lélegzet elállítóan fest, tipikusan minden lány álma.
 - Szeretném tisztázni, hogy amit ma láttál, nem az volt, aminek látszott. – mielőtt folytatná, megbizonyosodik róla, hogy tényleg figyelek-e rá. – Én nem vagyok együtt Nicoleal.
Megértésemet bólintással jelzem. Lehajtott fejjel merülök el gondolataimban, s közben észre sem veszem, hogy birizgálni kezdem a farmerom zsebét. Nem tudom felfogni, hogy akkor valójában mi is van köztük. Nathan minden egyes mozzanatomat figyelemmel kíséri.
 - Minden Nicole ötlete volt, csak azért mentem bele, mert haragudtam rád, legalábbis próbáltam. – hatásosan kezd el mentegetőzni. – De akkor még nem tudtam, hogy Nicole többet akar majd. Nagyon sajnálom.

Csendben sétálok mellette továbbra is, és hallgatom, amit mesél. Bocsánatot kér, de tisztán érzékelhető, hogy tulajdonképpen saját magával akarja lerendezni. Tőlem semmi oka nincs bocsánatot kérni, már nem vagyunk együtt. Már akkor teljesen átlátszó volt, hogy miért teszi. Féltékennyé akart tenni. Furcsa érzés kerít hatalmába abban a pillanatban, nehezen jövök rá, hogy mi az. Lelkiismeret-furdalás, amiatt, hogy nem voltam féltékeny. Reménytelen. Nem tudok mit tenni, szükségem van rá barátként, mégis tisztában vagyok vele, hogy azzal csak bántanám, én pedig nem akarok neki továbbra sem fájdalmat okozni.

 - Semmi okod nincs tőlem bocsánatot kérni – suttogok magam elé, szinte hang nélkül. Ő hallja, és lesüti a tekintetét. Pillanatokig szó nélkül marad, majd elkezdi mondani, hogy van valami furcsa Nicoleban, valami rosszindulat irántam, amit nem ért. Úgy véli, nem is szereti őt, csak bizonygatja magának, és tulajdonképpen ez az egész ellenem irányul. Figyelmeztet, hogy vigyázzak vele, mert elég kreatív ötletei lehetnek, amivel képes nekem fájdalmat okozni. Amikor ez a megérzése támadt, igyekezett minél hamarabb kilépni ebből a helyzetből, mivel nem szeretne engem bántani. Percekig beszélgetünk Nicoleról, majd hirtelen témát vált, váratlanul érnek szavai.
 - Szeretném, ha visszajönnél hozzám. – szemei csillogni kezdenek, bennem pedig azonnal felébred a lelkiismeret-furdalás érzése, mint minden egyes alkalommal, amikor beszélnem kell vele. Újra nyugtalan leszek, már nem azok az évek elevenülnek fel bennem, amikor mindent megoszthattam vele. Hanem a pillanat, amikor jött az ajánlat „lehetne köztünk több is”. Miért egyeztem bele? Mégis miért?
 - Nate, fogd már fel, sosem fogok visszamenni hozzád – fakadok ki hisztérikus hangnemben, szemeimbe könny szökik, és csakis saját magamat hibáztatom a dolgok miatt. Nem vele kiabálok, hanem önmagammal. Szerettem volna megváltoztatni a múltat. – Sajnálom, nagyon sajnálom – halkulok el a távolba meredve. Látom Nathanen a késztetést, hogy megöleljen, de hamar elveti az ötletet.
 - Nem tudok rád haragudni, a francba, sosem tudtam. – állkapcsa megfeszül, s felemeli a hangját. – Semmiért nem kell bocsánatot kérned.
Az a néhány perc, amit eltöltök mellette, óráknak tűnik.
 - Kérdezhetek valamit? – egy biccentő mozdulattal megválaszolom a feltett kérdést. - Mi az, amiben jobb nálam? – kérdezi komoly arckifejezéssel – Mi az, amiben jobb nálam? – ismétli meg újra türelmetlenül.

Szó nélkül maradok, eszeveszettül kutatok a válaszért fejemben, amit nem találok meg. Igazándiból semmiben és semmivel nem volt jobb tőle, csak számomra. Vele az órák pillanatoknak tűntek, és a rossz is elfogadhatónak. Amikor vele voltam, semmi sem érdekelt, nem érdekelt, hogy nem vagyok jó ember. Az érintései elektromosak, és a szavaival annyira zavarba tudott ejteni, mint senki más. Amikor vele cigiztem, nem éreztem úgy, hogy káros, amit teszek, legalábbis nem erre összpontosítottam. Ugyanakkor nem szerettem, hogy amikor vele voltam sebezhetőnek éreztem magam. Egyszerre tapasztaltam a szenvedés, a boldogság a harag és a vágyakozás tökéletes keverékét. Rémisztő volt, de soha, semmi esetre sem mondtam volna le erről az élményről. És amiért ezt nem tudom szavakkal kifejezni neki, inkább a csendre hagyatkozom, amire oly sokszor. Pillantásomat az utca macskaköveire szegem, és nem nézek fel onnan.
 - Értem – hátat fordít nekem, és szó nélkül sétál el, engem hátrahagyva. Erősen gondolkodok, hogy megállítsam-e, vagy hagyjam elmenni, végül az utóbbi mellett döntök. Talán így lesz a legjobb.

***

Otthon, ahogy megpillantom az anyámat, egyből rázúdítok mindent, amit addig akartam. Az előző estével kapcsolatban, amit Zaynnel töltöttem, és ami hazafelé történt. Kifejezi nemtetszését azt illetően, hogy rosszul bánok Nathel. Szabályosan leszid miatta, és igyekszik bennem bűntudatot kelteni, ami sikerül is neki. Anyának rossz előérzete van Zaynnel kapcsolatban, és nem tudja nekem megmagyarázni, hogy miért. Nem mondom neki, de rosszul esik, hogy így érez. Miközben mindent megosztok vele, teljesen szokatlanul viselkedik, mint aki eltitkol előlem valamit. Sokáig kell könyörögnöm neki, hogy végre kinyögje.

 - Hálaadáskor a nagymamád és a nagynénéd mellett Nathanék is ellátogatnak hozzánk – anya kerüli a szemkontaktust, és mindezt hajtogatás közben mondja nekem.
 - Mi van? – szökik fel a hangom, szinte már sipítozok.
 - Nem beszélhetsz velem ilyen tiszteletlenül! - Az édesanyám rossz tulajdonságai közé tartozik az, hogy amikor tisztában van azzal, hogy jogos a felháborodásom, akkor mindenért rám szól, ami máskor nem is érdekelné. Sosem értettem, hogy függ össze ez a kettő, de a huszonhárom évem során teljesen bebizonyosodott. - Jól hallottad.
 - De nem érted, hogy ezzel kellemetlen helyzetbe hozol? – továbbra sem veszek vissza a hangerőmből, teljes mértékben kimutatom a felháborodásomat. Igaz, hogy a két család, már régóta jóban van, de akkor is meg kéne, hogy értsék. A szakítás után, teljesen kínos egy ilyen közös összejövetel. Sosem értettem a szülőket.
 - Mégis mit mondtam volna, évek óta együtt ünnepeljük a Hálaadást – mondja anya megtagadást nem tűrően. Jókorát sóhajtok, amikor rájövök, hogy már helyrehozhatatlan az állapot.

9 megjegyzés:

  1. Drága Briana!

    Már nagyon vártam ezt a részt és nem csalódtam. Csak egyetlen kifogásolható dolgot találtam benne, de azt úgyis tudod. :DD Ennek ellenére tényleg nagyon tetszett az egész fejezet. Még élveztem volna kicsit Zayn társaságát, de végül is pont így volt jó. Már egyáltalán nem utálom Nathant, sőt, egészen megkedveltem és sajnálom szegényt. :/ Remélem, nem hagyod egyedül, mert akkor nagyon szomorú lennék.
    Már nagyon várom a következő fejezetet!

    Ölel,
    M. Mircsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mircsi!

      Örülök, hogy nem csalódtál a részben, és igen természetesen tudom mi a kifogásolható dolog, amit említettél. :D Zayn szerintem azért érdekes, mert kevésszer bukkan fel, de akkor mindig csinál valami hülyeséget, amivel feldobom a fejezeteket. Ha mindig róla írnék, akkor már nem lenne meg ez a hatás. :D Jujj, végre megkedvelted Nathant, ezt vártam már mióta. :D
      Sietek a kövivel.

      Puszi

      Törlés
  2. Briana!
    Szavakkal nem tudom kifejezni a fejezet végig olvasásának történéseit. Imádom Zayn és Rox kapcsolatát és magát a tényt, hogy ez egy teljesen reális kapcsolat. Ugyanis nem sietsz el semmit, sőt a majdnem csók is beleillett a képbe. A Nathan iránt érzett sajnálatom kiteljesedni látszik, de ennek így kell történnie, csupán én vagyok olyan, hogy nem bírom, ha a környezetem szomorú.

    További jókat:
    Rowena

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Rowena!

      Annyira aranyos vagy, hogy ezt leírod nekem, köszönöm szépen. Boldog vagyok, amiért tetszett a fejezet, illetve a két főszereplő kapcsolata. Remélem továbbra sem fogsz csalódni bennem.

      Puszi

      Törlés
  3. Briana ismét egy nagyon jó/szuper fejezetet sikerült összehoznod. Egyszerűen imádtam. Kellőképpen csempésztél belw mindent,ami csak kell. Remélem továbbra is ilyen remek fejezetekkel ajándékozol meg minket. Puszi,Viki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Viktória! Olyan szép neved van, én személy szerint imádom. :D

      Nagyon örülök, hogy a rész elnyerte a tetszésedet. Én pedig remélem, hogy a továbbiakban sem csalódsz majd bennem, sem pedig az írásaimban.

      Puszi
      Bri

      Törlés
  4. HÁHÁHÁHÁHHÁ

    ROXANNE ANYJA A LEGJOBB <33
    :"D

    (abbahagytam)

    Szóval:
    MIHH?
    Esküszöm, olvasom a részt, de egyszerűen úgy éreztem, hogy nem léptünk egyről a kettőre. BASSZUS MÁR ZAYN. MEGYEK ÉS KINYÍROM. *ELMEBETEG MÓDON VERI A BILLENTYŰZETET*

    Nath milyen cuki már. És szegénykém... :cc
    Az anyja meg milyen kis szervezkedő :D Mintha a sajátomat látnám, ő is képes lenne ilyesmire :"DD

    HÖRPINTSED CSAK FELFELE A KÖVETKEZŐ RÉSZT, VAGY KOMOLY BAJOK LESZNEK ITTEN!!

    Zoey, aki mindig egy késsel a kezében ölel majd meg, hogy vész esetén gyorsan hátba szúrhasson

    (BIZTATÓ)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Zoe!

      Látom szórakoztatónak találtad, ahogy a szülők összehozták a Hálaadást. :D Igen, Zayn szeret kétértelmű válaszokat adni, szóval szerintem ne is várj tőle többet. Sokszor arra a következtetésre jutok, hogy agresszív vagy. :DD Fogalmam sincs miért. Örülök, hogy te is kedveled Nathant, biztos jól esik neki. Naaa, sietek a következő fejezettel, nyugodj meg. :D

      Puszi,
      Briana

      Törlés
  5. Kedves Briana!

    Valószínű, hogy ezt a megjegyzést már nem fogod észrevenni, de úgy éreztem, hogy muszáj lesz írnomvalamit. (Nem engedte különírni :D) Imádom a történetet, de különösen Zayn karakterét. Olyan lépései vannak, amit szerintem sosem fogunk megérteni. Kétértelmű válaszaival még engem is képes megzavarni. Nathant nagyon kedvelem és őszintén sajnálom, amiért Rox nem érez iránta többet. Aranyos srác, remélem, hogy barátok maradnak, bár ezek után nem látok rá sok reményt. Bár ha Zaynből indulunk ki aki az egyik pillanatban köcsög, majd a másikban szexi kitudja mi történhet. Még csak itt tartok a történetedben, de igyekszem minél előbb a végére jutni.

    Ölel:
    Egy Lelkes Olvasó

    UI.: Zaynt már igazán seggbe rúghatná valaki :D

    VálaszTörlés

Feliratkozók