Kedves olvasók, idetévedők! Végre nálam is véget ért az iskolaidőszak, ami új részt jelent. Remélem nem csalódtok benne, mert igyekeztem a legjobbat kihozni magamból. Megújult a karakteres oldal, és bővült is, tehát ,aki nem tette még, az lesse meg. Hű, már 80-an vagyunk, hihetetlenek vagytok, komolyan mondom. Nagyon boldog vagyok emiatt. Mindenkinek jó olvasást kívánok, kíváncsian várom a véleményeteket a fejezettel kapcsolatban. :)
***
Közömbös
Magamra kapom a kék vászonkabátomat, a vastag, puha csizmámat, és miután felveszem a hófehér
bolyhos sapkámat, valamint a kötött sálamat elköszönök anyámtól.
- Anya, elmentem, hat körül már
itthon leszek! – kiabálok át a nappaliban pihenő anyámnak, aki éppen a
szabadnapjait tölti. Terve szerint tíz napig csak lazulni(!) fog, én pedig
mosolyogva mondom neki, hogy rá is fér.
- Rendben drágám, majd főzök
valamit – reagál, én pedig ki is tipegek az ajtón.
Ahogy kiérek, áthatol kabátomon a
csípős hideg, ami következtében erősebben kötöm meg derekamon. Az arcomat
sálamba temetem, annyira, hogy a szemem az úton maradhasson. Az idő ködös és
homályos, csak akkor látni valamit, ha megfelelő távolságra vagyok tőle. Miközben
sétálok, a mellettem elhaladó emberek pirosas árnyalatú arcát látom, amit a
hideg szél okozott, és elmosolyodom. Imádom, ahogy minden lépésemnél ropog
csizmám alatt a frissen lehullott hó, s nyomokat hagyok benne magam után. Az
égbolt szürke s egyhangú, a nap fénye, csak néhol kandikál ki a vastag
felhőtakaró alól. A kisebb épületeken csillogó jégcsapok keletkeznek, amiken
olykor megcsillannak a nap sugarai. A fák kopasz ágain és a háztömbök tetején
rétegekben marad meg a szilárd csapadék. Az autók az úton lassabban haladnak,
mint e nélkül. Csend uralkodik a városban, egy pillanatra is, de mintha
megállna a világ, és nem rohanna annyira, mint általában. Egy pillanatra az
emberek figyelnek a körülöttük zajló dolgokra, és mosolyognak. Gyönyörű dolog a
havazás, azért van, hogy kiengeszteljen minket a szörnyű hideg miatt.
A kampusz előtt találkozok
Zoeval, aki ugyanolyan rétegesen van öltözve, mint én. Egymás mellett haladunk,
mialatt sztorizgatunk az előző napokról, hetekről. Elmesélem neki a dolgokat,
amik Zaynnel történtek, legelejétől, a legvégéig. Tanácsot kérek tőle, hátha
van valami ötlete, hogyan tudnám elérni nála, hogy megbocsájtson, de nem járok
sikerrel. Nagyjából ismeri Zaynt, de annyira nincs vele jóban, hogy beszéljen
vele az érdekemben, sőt szerinte ő nem az a fiú, akinél bármit is könnyű lenne
elérni. Úgy gondolja, hogy hasonlítunk egymásra személyiségileg, mindketten
önfejűek és makacsak vagyunk, valamint nehezen engedünk idegeneket a
bizalmunkba, ezért nem is érti, hogy történhetett meg köztünk az, ami. Ahogy
mélyebben belegondolok én sem tudom, talán az a legnagyobb oka, hogy első
pillanattól kezdve úgy érzem, mintha ezer éve ismernénk egymást,
megmagyarázhatatlan.
Amint befejezzük a fecsegést,
külön válnak útjaink ő fizikára, én pedig életbiztosítás órára megyek, amik
éppen ellenkező irányban vannak, így elköszönünk, és megbeszéljük, hogy öt
órakor ugyanitt találkozunk, hogy együtt tanuljunk egy órát a könyvtárban. Ameddig
végigiszkolok a folyosón, összefutok Nicollal, de nem köszön, így én sem
teszem. Lenéző pillantásokat vet felém, ami megdöbbent. Nekem kéne most így
néznem rá, mert ő az, aki ott szúrt hátba, ahol csak tudott, holott egykor még
együtt tettük meg ezt az utat a bejárattól a teremig. Igyekszem tudomást sem
venni róla, de mélyen érint a viselkedése. Ahogy
én szakítottam Nathannel, ő rávetette magát. Mikor még beszéltünk egymással,
egyszer sem említette meg, hogy tetszik neki, de gondolom legbelül mindig is
arra várt, hogy szétmenjünk, s szabad utat adjak neki. Ez pedig borzasztóan
fáj, talán sosem tudom neki megbocsájtani, s magamnak sem, hogy mindezt eddig észre
sem vettem.
Az óra a szokásosnál is lassabban
telik, szorgosan jegyzetelek, és húzom ki szövegkiemelővel, amiket fontosnak
találok. A tanár monoton hangja elálmosítja a hallgatókat. Ahogy a táblánál
mutogatja az unalmasabbnál unalmasabb ábrákat, elbóbiskolok. Ha Tom, az egyik
szaktársam, aki mellettem ül, nem löki meg a vállamat, elalszom az órán, ami
biztosan amiatt van, hogy már hetek óta nem tudom rendesen kipihenni magam.
Mondhatnám, hogy a sok vizsga miatt, de ahhoz nehézkesen hozzászoktam. Zayn az,
aki még az álmaimban sem hagy nyugodni. Sokat gondolkodom rajta, hogy hogyan
rontok el mindent, hogyan lesz visszafordíthatatlan, de semmire sem jutok.
Amikor beugranak a legutolsó beszélgetés emlékei hirtelen szorít a szívem, s a
fejem is hasogatni kezd.
„Nem
vagyok kíváncsi a szánalmas magyarázkodásodra!”
„mindenki
neheztel rád Zoen kívül”
„akadj le rólam”
Szavai újra meg újra fájdalmat
okoznak, de hát ez a célja. Ahogy visszagondolok az arcára, sírhatnékom lesz.
Hogy engedhettem idáig fajulni a dolgokat? A levegőm, mintha elfogyna, rosszul
leszek.
- Elnézést, tanát úr, kinyithatom
az ablakot egy pillanatra? Nem érzem jól magam – szólalok meg, miután mély
levegőt veszek, többször is, de hiába. Mikor felszólít a jelentkezésből. Körülöttem
sokan sugdolózásba kezdenek, s tekintetüket felém emelik.
- Természetesen, menjen csak –
mondja, majd folytatja a szónoklatát. Az ablakhoz sietek, majd elfordítom a
kilincset, a friss levegő megmentőmként járja át az egész testem. Figyelem,
ahogy az egyetem tagjai sietve haladnak végig az udvaron, néhányan kint
cigiznek. Nem kell sok, és jobban is leszek. A csillogó hó mindig meg tud
nyugtatni.
Egyszer csak egy hógolyót látok
felém repülni, még épp időben feleszmélek, így ki tudom védeni, de félbetörik,
és a fele beesik a pólómba a melleim közé, amitől a hideg azonnal kiráz, s
libabőrös leszek. Felemelt szemöldökkel nézek le, hogy lássam ki az, aki nem jön
rá, hogy egyetemisták vagyunk. Pont meglátom, amikor Zayn győzedelmiesen
lepacsizik az egyik barátjával, utána pedig fordul el, és próbál úgy tenni,
mintha nem is tudná miről van szó, végül pedig nevetésben tör ki, az összes
haverjával együtt. A pumpa láthatólag megy fel bennem, a fejem vörös lesz az
idegességtől.
- Azt hittem ez egy főiskola, nem
pedig az óvoda, de úgy látszik tévedtem – ordítom, miközben irritáló mosoly
jelenik meg az arcomon, de nem hagyják abba a nevetést, sőt. Szemeimet
összeszűkítem, és úgy érzem, most bárkit meg tudnék ölni. Amikor Zayn rám néz,
bemutat, majd hangosan vihogva távoznak a helyszínről.
- Mi folyik ott kisasszony? –
szól a tanár, én pedig legyintek egyet mosolyogva, majd becsukom az ablakot, és
leülök a helyemre.
A történtek után a helyemen ülve
jegyzetelek, miközben folyamatosan azon kapom magam, hogy a gondolataim Zayn
felé irányulnak. A franc sem érti, mit miért tesz.
***
Órák után a megbeszélt helyen
futok össze Zoeval, majd közös megegyezés után leülünk a könyvtárba tanulni.
Zoe egy kis idő elteltével észreveszi a nyugtalanságomat, és faggatni kezd a
gondommal kapcsolatban. Amikor elmesélem neki, hogy mi történt életbiztosításon végtelennnek tűnő nevetésben tör ki. Megrovóan nézek rá, s lassan
abbahagyja a vihogást, és láthatóan elgondolkodik.
- Bocsi, csak ez…annyira gyerekes
– húzza mosolyra enyhe rózsaszín ajkait. Amint jobban belegondolok, teljes
egyetértésemet bólintással jelzem neki, s mikor egymásra nézünk, együtt
folytatjuk a nevetést.
- Sosem fog nekem megbocsájtani?
– kérdezem a barátnőmtől keserű tekintettel. Szemeim csillognak, ahogy
elképzelem a napjaimat Zayn nélkül, s visszaemlékezek arra az időszakra, amikor
még mellettem van. Zoe felnéz a könyvéből, s kis elmélkedés után megszólal.
- Fogalmam sincs Roxanne, de az
biztos, hogy nem közömbösek az érzelmei – mondja miközben tollának a végét
rágcsálja.
- Mennyire utálhat már, ha a
pofámba dob egy hógolyót? – teszem fel a kérdést, de amikor felelevenítem a
szituációt, ismét mosolyogni kezdek. Most
komolyan…ki az, aki ilyet csinál?
- Biztosan nem utál téged, csak
haragszik – ellenkezik velem Zoe, s világoszöld szemeit leveszi a könyveiről,
majd becsukja azokat. Miközben figyelem őt, arra a következtetésre jutok, hogy
olyan gyönyörű arca van, akár egy porcelánbabának – De ez idővel változni fog,
Zayn nem tud sokáig haragban lenni valakivel. – Belátom, hogy igaza van, hisz amikor megismerkedtünk nem indult valami jól a kapcsolatunk, ő mégis addig kereste a társaságom, míg meg nem kedveltem.. Ahogy
jobban belegondoltam ok nélkül utáltam őt, mert nem értettem, mi ilyen megnyerő
benne. Utáltam, hogy első pillanattól kezdve kedveltem. Furcsa az emberi
gondolkodás, de amikor úgy érezzük valami szokatlan történik velünk, olyat
tapasztalunk, ami nem ránk vall, akkor félelmünk miatt falakat építünk magunk
köré, csak hogy ne kelljen szembenézni a külső dolgokkal. Lehet az jó, vagy
rossz.
- Mit kéne tennem, hogy a
változás hamar következzen be? – szegezem a kérdést Zoenak, de belül tudom,
csakis magam tudom megoldani a helyzetet. Felállunk, táskánkat a vállunkra
kapjuk és úgy folytatjuk a beszélgetést, hogy közben kikászálódunk a
könyvtárból, s a folyosón sétálunk olyan lassan, ahogyan csak tudunk.
- Nem kell előre pánikolnod ezen,
majd kialakul valahogy. Ha beszélnetek kell úgyis beszélni fogtok – ossza meg
velem gondolatait Zoe. Elsőre elég kegyetlennek tűnik ez a szemlélet, de végül
belátom, hogy teljesen igaza van a lánynak. Néha azt érzem, sokkal érettebb felfogása
van, mint nekem, máskor pedig pont az ellenkezőjét. Biztos, ami biztos, ő
reálisabb. Ha visszaidézem az eddigi napokat, ráeszmélek, hogy anyukámon kívül,
mindig csak Zoe-ra számíthatok. Pofátlan módon hárítom rá az összes
problémámat, úgy, hogy közben meg sem hallgatom őt, és egyszer sem szól emiatt.
Nem mondja, mekkora egy önző barom vagyok. Elszégyellem magam, ahogy tudatosul
bennem, milyen ember vagyok.
- És te hogy állsz a pasikkal? –
érdeklődöm vigyorogva. Ilyenkor úgy érzem magam, mint egy középiskolás tini, de
néha ilyennek is kell lenni. A mellettem baktató lányt váratlanul éri a
kérdésem, s észreveszem, hogy most éppen ott tapogatózok, ami nála inkább tabu
témának számít. Kínosan elmosolyodik, majd piros pozsgássá válik az arca, amitől
annyira bájos lesz, mint egy tizenéves kislány. Egy percre csak, de azt hiszem
megtörik a magabiztossága, amit kívülről mutat, viszont gyorsan összeszedi
magát.
- Nincs szükségem fiúkra jelen
helyzetben – jelenti ki határozottan, de érzem, hogy titkol valamit, viszont a
továbbiakban sem hajlandó bármit is elárulni ezzel kapcsolatban. Nem fogom
ennyiben hagyni, ráállok a témára, s felhozom neki máskor, hátha.
A telefonomon pötyögök egy
üzenetet anyának, hogy éppen most indulok haza, de akkor valaki nekem jön.
Elvesztem az egyensúlyomat, s ennek következtében a mobilom egy hatalmas
csattanással a földön landol.
- Mi a…? – morgolódok magamban,
de akkor felnézek, s meglátom magam előtt haladni Zaynt. Zoe értetlenkedő
arccal kémleli a fiút, én pedig felemelem az egyik szemöldökömet, amikor lassan
felfogom mi is történik. Azon kívül, hogy a megismerkedésünkre emlékeztet, nem találom valami kedvesnek a dolgot.
- Zayn, elárulod, hogy mi a franc
bajod van?! – ordítom gondolkodás nélkül, kikelve magamból, ő pedig mérgesen
fordul hátra, mint aki szívességet tesz ezzel, vagy azzal, hogy egyáltalán
észrevesz. Idegesen végigmér tetőtől talpig, majd cinikusan elmosolyodik.
- Mindig útban vagy – böki ki
nehézkesen, majd továbbsétál, mintha mi sem történt volna.
Elnyílik az ajkam, amíg figyelem
őt. Figyelem, ahogy egyre messzebb és messzebb kerül tőlem, én pedig csak állok ott,
mint akit faképnél hagytak. A telefonom még mindig a padlón van, pontosan úgy, ahogy leesett,
de nem tudom rávenni magam, hogy lehajoljak érte. Nem
kellett kettőt találnom, ahhoz, hogy tudjam mi baja, mert e nélkül is tisztában
voltam vele.
Azt a...! Úr isten! Ez... nagyon, de nagyon fantasztikusra sikeredett! :) Kíváncsi vagyok, hogy vajon mi fog történni kettőjükkel, s vajon megbocsájt e Zayn Roxanne - nek, mert ha nem eskü Zayn - t bántani fogom! :D Huh, még mindig a rész hatása alatt vagyok, ezért sem tudok már mit írni... :D Szia, már tűkön ülve várom az új részt! :)
VálaszTörlésÖlel, Hope S. <3
Szia, drága! Örülök, hogy tetszett. A következő fejezet már fent is van, s abból megtudsz néhány dolgot a kapcsolatukról.
TörlésÖlel, Briana T.
Szia!
VálaszTörlésMa találtam rá a blogodra, de pár óra alatt el is olvastam annyira fantasztikus. Nagyon gratulálok, halálosan jól fogalmazol, meg a történet is halálosan jó. Bárcsak könyv lenne, akkor egyszerre elolvashatnám az egészet, és nem kéne várnom. Remélem gyorsan eltelik a várakozási idő (?) a következő részig, alig bírom kivárni. Nagyon várom. Hihetetlenül ügyes vagy!!!! :))) <3
Drága Kata!
TörlésNem vagy semmi, elég gyorsan végigértél vele. :D Örülök, hogy tetszik a blog, s a fogalmazásom. Igyekszem kihozni magamból a legtöbbet. Megpróbálom úgy intézni, hogy ne kelljen ilyen sokat várni. Viszont a könyveket én is jobban szeretem.
Köszönöm a véleményt!
Briana <3
Szia! Imádom a storyt :) Nagyon várom már kövi részt :D Meglepi nálam: http://blaire-erzodemon.blogspot.hu/2014/07/dij.html
VálaszTörlésÜdv.: Blaire P. ♥
Szia! Örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet a történetem. Sietek a következővel. Köszönöm a díjat is!
TörlésBri
Hali!
VálaszTörlésNagyon,jól haladsz. Már várom a dolgokat!
Így tovább!
Szia Rainbow!
TörlésIgyekszem haladni a történettel, szóval nem kell sokat várnod a dolgokra. :)
Köszönöm szépen!
Bri
Drága Briana!
VálaszTörlésJuj, engem is teljesen összezavar, hogy akkor Zayn tulajdonképpen hogyan is áll most a lánnyal. Mert egyszer szórakozik vele, aztán pedig eléggé durva. Hát nem tudom, ez így nagyon fura. Remélem azért minél hamarabb megbeszélik és tisztázzák majd a dolgokat, hogy ne legyen ennyire feszült a hangulat közöttük. :)
Puszi, Azy
Drága Azy!
TörlésSajnálom, hogy csak most reagálok a megjegyzésedre, amit nem mellesleg nagyon köszönök. Zayn elég makacs, és ő sem nagyon tudja, még hogy mit akar, azért is ilyen ellentmondásos a viselkedése. Majd arra is sok kerül, hogy megbeszéljék, csak figyelj.
Puszi, Bri