2014. 05. 10.

7. Fejezet

Felkerült az új fejezet, remélem tetszeni fog nektek. Még pont nem csúsztam ki a határidőről, amiért büszke vagyok magamra. Szeretném a következőt is ilyen hamar hozni, tehát mindent megteszek az ügy érdekében. Várom a véleményeteket a résszel kapcsolatban! Jó olvasást! :)
***
Szúrós tekintet
Egy csók, amit azóta sem tudok kiverni a fejemből, egy csók, amit bánnom kéne, de nem teszem, és A CSÓK, ami felébreszt. Ami hideg zuhanyként hat rám, s a Nathan-nel való kapcsolatomra, ami fényt derít arra, hogy már a legelejétől ezt kellene éreznem, mikor megcsókolom őt, de nem ezt tapasztalom, hanem teljesen mást. Valamit, ami eltörpül emellett. Mert, ha lehetőséget kapnék, hogy visszamehessek az időben egészen a kávézós napig, akkor sem tenném másképp. Nem, mert tudom, hogy ez az, amire a kezdetektől fogva vágyom, és emiatt undorodom magamtól. Egyszerre rám lehetne aggatni a „szemét” a „pofátlan” és a „hűtlen” jelzőt. Nevethetnek, gúnyolódhatnak rajtam, sőt meg is vethetnek, megértem. Tudom, hogy amit csinálok nem helyes, éppen ezért annyira szenvedélyes. Gyűlölöm őt, amiért ezt teszi velem, s magamat is, amiért nem tudok ellenállni neki, mintha nem is én lennék. Már nem lesz tiszta a lelkiismeretem, mikor szakítok Nathannel, pedig egészen idáig az volt. Egyik pillanatban azt kívánom, bár két hónap elteltével történt volna meg ez az egész, a másikban pedig tudom, hogy e nélkül nem jövök rá, mi az, ami hiányzik a kettőnk kapcsolatából.

Ugyanezekkel a gondolatokkal csapom be magam mögött a labor ajtaját, ami hatására végre megkönnyebbülök. Egész jól mennek az egymást követő vizsgák, ahhoz képest, hogy három napon keresztül alig figyeltem a tanulásra, mivel folyamatosan Zayn járt a fejemben. Azóta nem futottam vele össze az egyetemen, egyszer sem. Teljesen felszívódott, mint egyetlen vízcsepp az ablak üvegén, kevéske napfény hatására. Szeretnék a szemébe nézni, szeretném lezárni ezt az egészet, ami kettőnk között van. Úgy teszek, mintha meg sem történt volna, s azután Nathan elé állok, még mielőtt mástól tudja meg, igen ez lenne a normális. De nem vagyok biztos magamban. A folyosó végén megpillantom Briant, aki már napok óta levegőnek néz, vagy csak megvetően méreget. Amikor beszélni próbálok vele, otthagy egy „Ne most”-al. Abszolút úgy csinál, mintha ezzel őt bántottam volna meg, holott szinte alig beszél Nathan-nel, nem is ismeri igazán. Gondolok egyet és odasétálok a kávégép mellett ácsorgó Brian mellé, mire ő felvonja a szemöldökét, afféle „Mondjad” stílusban. A pillanatnyi öröm - a hirtelen változás miatt - átjárja a testem, így beszélni kezdek.

 - Brian, remélem vagyunk annyira jóban, hogy nem kotyogod ki az első adódó alkalommal ezt az egészet Nathan-nek, sem senkinek – fejezem be a mondatot, előre félve válaszától, mivel az arcvonásai igencsak azt mutatják, nem tetszik neki.
 - Késő – hajol le a kávéért, mikor a gép hangos pittyegéssel jelzi, hogy kész van. Akaratom ellenére is elnyílik a szám, és egy kisebb hidegrázás fut végig végtagjaimon.
 - Te képes voltál elmondani Nathan-nek? – kezdem ordítva, de a végére elhalkulok, mert nem szeretném, hogy mindenki tudjon róla. – Ezt komolyan nem hiszem el! – adok hangot felháborodásomnak, majd a tenyeremet a homlokomra helyezem, mikor elképzelem mi lehetett a reakciója. Lepörög a fejemben egy film, amiben próbálok magyarázkodni neki, de már késő. Sírok, elveszítem őt, csakis a saját hibámból. Annyira valóságosnak tűnik, mintha csak a jövőbe látnék.
 - Neki még nem – mosolyodik el Brian, amitől más alkalommal kedvet kapnék hányni, abban a percben mégis hirtelen válok meg a számtalan súlytól, ami előzőleg nehezedett rám. Brian megforgatja a szemeit, mikor észreveszi, hogy mennyire megkönnyebbülök a hír hallatán. Ezek után a legelső alkalommal, mikor lehetőségem van, én fogom elmondani neki, ebben már biztos vagyok.
 - K-köszönöm. De akkor ki tud róla? – kérdezem csodálkozva.
 - A francba már Rox, csak Nicole-nak mondtam el, pedig megérdemled, hogy mindenki megtudja mennyire undorító vagy. Csak én nem vagyok képes úgy viselkedni veled, mint te – mutatja meg mennyire lenézően is tud méregetni, s én minden egyes szavától kisebbnek érzem magam, közel kerülök a megsemmisülés szintjéig. – Egyébként, miután letagadtad Nathan-t rá is vetetted magad Zaynre? Izgalmas éjszaka volt? – perverz mosollyal beharapja alsó ajkát – Ma este velem is szexelhetnél, megmutathatod milyen vadmacska vagy az ágyban, végül is neked mindegy kivel vagy, nem? – És ebben a pillanatban már csak egy hatalmas csattanást lehet hallani, amint a kezem durván érinti Brian arcát. A pofon hatására elfordítja fejét, de a cinikus vigyor még mindig nem tűnik el a képéről. Kevesen vannak a folyosón, én mégis úgy gondolom, mindenki engem figyel, viszont mikor szétnézek, megbizonyosodom róla, hogy észre sem vesznek.
 - Mégis mit képzelsz magadról? Tényleg ribancnak nézel? Te is tisztában vagy vele, hogy sosem voltam könnyen kapható. Fogalmad sincs mi történt, nem is tudsz rólam semmit, hogy van képed ilyet mondani nekem? Igazából nincs is közünk egymáshoz, és nem kéne bele ütnöd az orrod a dolgaimba. Teljesen úgy csinálsz, mintha Nathan lenne a legjobb barátod, én pedig a fő gonosz, holott beszéltél vele életedben maximum négyszer.  - Szemei elkerekedve bámulnak rám, minden bizonnyal meglepi a dühkitörésem. - Egyébként meg te vagy az utolsó, akinek a szava bármit is ér. Semmivel sem vagy jobb ember nálam, emlékezz csak vissza, hány lányt csaltál már meg, s kezeltél úgy, mintha holmi tárgyak lennének – fordítok neki hátat.
- Rox, saj... - Elrohanok el a helyről, nem érdekel a sajnálkozása. Olyan gyorsan futok, amennyire csak a lábam bírja, egészen a kijáratig.
 - Héj, Ro! – szól egy számomra teljesen ismeretlen hang, mire reflexszerűen hátrafordulok, csak néhányan szólítanak ezen a becenevemen, tehát nem pontosan tudom, hozzám beszél-e. Egy lány, kinek hatalmas világosbarna, szinte zöld szemei mosolyognak ajkával együtt. A váll alá érő haja vöröses színben pompázik. Nem sokszor találkozom vele az egyetem épületében, de szimpatikus megjelenése miatt emlékszem arra a néhány alkalomra. Nem sokkal fiatalabb nálam, talán egy évvel alattam jár. Megállok vele szemben, mikor a kezembe nyom egy kis szórólapot, amin sietősen végigfutok szemeimmel. „Házibuli ma” ennyit hamar le is tudok szűrni. Kérdően az előttem álló csajra pillantok, mire ismét mosolyogni kezd. – Számítok rád! – bíztatásképp viszonzom a mosolyát, majd egy bólintás után folytatom az utamat haza.

***
Miután végigsimítok testhezálló fekete ruhámon, magabiztos léptekkel közelítem meg a szórólapon szereplő hatalmas ház bejáratát, mire rögtön kiszúrom az ismerős arcokat, amint az udvaron cigarettáznak. Megragadom az alkalmat és melléjük állok, mintha csak köszönni szeretnék, ezt egy sima „sziasztok”-al intéztem el. Brian és én úgy teszünk, mintha a másik nem is létezne, néha érzem, ahogy rám pillant, de nem foglalkozom vele különösebben. Nicole és Noel között feltűnő a távolság, így azonnal elkap a kíváncsiság, hogy mik az új fejlemények, de ezt így társaságban nem kérdezhetem meg, ezért meg kell várnom a megfelelő pillanatot a félreráncigálásra. Dom és Tina éppen a legfrissebb pletykákat osszák meg egymással. Vagyis Dominica az, aki ezzel traktálja szegény Tina-t, aki úgy tesz, mintha figyelne rá, de mindeközben egy sráccal flörtölget. Tina mindig is egy pasifaló volt, de általában nem ő kereste a "bajt", hanem a fiúk folyton őt szemelték ki szexuális kisugárzása miatt. Azért azt nem mondanám, hogy szenvedett a helyzet miatt. Dominica az, aki inkább a barátnőivel foglalkozik és azon van, hogy ő legyen az egyetem divatdiktátora, bármennyire is kicsinyesen hangzik ez.

Egy kis idő után, mikor már teljesen feleslegesnek érzem magam, úgy döntök, bemegyek a lakásba, megnézni milyen a hangulat.
 - Skacok, azt hiszem, én most bemegyek, kíváncsi vagyok mit hozott össze ez a csaj, akinek még csak a nevét sem tudom.
 - Rendben, Zayn is bent van 
 - És engem ez hol érint? – gondolkodok el, míg felteszem a kérdést a Nicole-nak Ebben a pillanatban viszont eszembe jutnak Brian szavai, miszerint ő az egyetlen, aki tud az esetről, így legszívesebben visszaszívnám az átlátszó kérdésemet, de már késő. A lány kacéran kacsint egyet, mire szúrós tekintetemet Brianra vezetem, és egy szemforgatás kíséretében ott is hagyom a fenébe.
Amint átlépem a küszöböt, egyre hangosabbnak hat a dübörgő zene, ami a poharak csörgésével van fűszerezve. Ahogy szétnézek mindenhol csak táncoló huszonéveseket látok, legfőképp az egyetemről rémlik az arcuk, de van, akivel még életemben nem találkoztam. Valami azt sugallja, hogy senki sem számított arra, hogy ennyien megjelennek majd itt. Pontosan nem tudom hányan vagyunk, de meggyőződésem, hogy többen, mint ötven. A lekapcsolt fények miatt nem igazán látom meg, hogyan is néz ki a lakás valójában belülről, de meglehetősen tágas. Átfut az agyamon, hogy maga a szervező hányat tudna nevén szólítani azok az emberek közül, akik a kanapéra locsolnak valami tömény italt, vagy éppen lehányják a másik cipőjét, de amikor valaki lelök egy vázát, ami hatalmas csattanással éri a padlót, elszánom magam, hogy nem gondolkodok ilyeneken. Próbálok eljutni a mosdóig, mikor meglátom a vörös hajú lányt, aki a ház tulajdonosa, és akitől a szórólapot is kaptam. Amint megpillant, mosolyogva közelít meg.
 - Örülök, hogy eljöttél, remélem tetszik a parti – ordítja a fülembe, amit ez esetben mégis alig hallok. Közelebb hajolok, ő pedig megismétli, mire végre az agyamig is eljut.
 - Még csak most jöttem, de elég ígéretesnek tűnik – viszonozom mosolyát – Köszönöm a meghívást! – fejezem be, mire egy hatalmas öleléssel jutalmaz. Az arcomra teljes meglepettség ül, ami a közvetlensége miatt van.
 - Mindig is szerettelek volna megismerni, valahogy szimpatikusnak tűntél – vallotta be a lány, akinek még most sem tudom a nevét, ezért úgy érzem ideje megkérdezni, mivel én is ugyanezt éreztem vele kapcsolatban. – Zoe vagyok – mondja, nekem pedig elkerekednek a szemeim. Most vagy egy gondolatolvasóval van dolgom, vagy csak szimplán érdemesnek tartja megemlíteni, de a szívem mélyén remélem, hogy az utóbbi. – Nos, akkor jó szórakozást, szerintem még találkozunk – köszön el végül, s a bólintásom után hamar el is slisszol. 
Egyszer csak azt érzem, hogy valaki keze a fenekemre kerül, majd erőteljesen belemarkol. Felhúzom a szemöldökömet, és hátrafordulok, hogy ráförmedhessek, de a tenyerét el sem mozdítja a hátsó felemről. Mikor meglátom ki is az, meggondolom magam. Kacér vigyor jelenik meg arcán, ami láttán felháborodva, mégis szórakozottan tátom el a szám.
 - Ez most komoly? Nem úgy volt, hogy deszka vagyok? – nevetek fel játékosan, s annyira boldog vagyok, amiért újra láthatom, hogy alig tudom leplezni a belülről fakadó mosolyt. A múltkori felejthetetlen csók után, szerintem ő is ugyanebben a cipőben jár.
 - Ki mondta, hogy nem a lapos seggeket szeretem? – harapja be alsó ajkát, ami hatására libabőrös leszek.
 - Zayn, te most arra akartál kilyukadni, hogy bejön a fenekem? – kérdezem, miközben pajzán mosoly bujkál arcomon.
 - Nem kimondottan a tiéd, csak általánosságban a laposak – kuncog fel győzedelmiesen.
 - De, ha nem tetszik, mégis miért van rajta a kezed? – faggatom tovább, mert csak arra várok, hogy végre bevallja, igenis tetszik neki, viszont nem szólal meg, csak idétlenül mosolyog. Ezért arra jutok, hogy hagyok neki egy kis gondolkodási időt. – Ha megbocsájtasz, én most elmegyek a mosdóba.

10 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett :) imádom ahogy Rox és Zayn csipkedi egymást :) hamar hozd a folytatást

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Elsie!

      Örülök, hogy ilyen véleménnyel vagy a részről, rengeteget jelent a hozzászólásod. Megpróbálom időben hozni a következő fejezetet. b:)

      Ölel, Briana T.

      Törlés
  2. Ajj már...:( Miért hagytad itt abba?:(
    Amúgy pedig , imádtam!Annyira várom már,hogy mik fognak történni,és fogalmam sincs hogy mit írjak,szóval csak annyi,hogy nagyon siess a következővel!xxBo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bo!

      Nagyon sajnálom, de abba kellett itt hagynom, mert a következő fejezetbe is szeretnék írni valamit. :D Igyekszek hamar befejezni a következő fejezetet. Köszönöm a megjegyzést! :)

      Puszi, Briana T.

      Törlés
  3. Pár napja találtam rà a blogra! Hu.. nagyon tetszik!!!! :) Nagggggyon várom a folytatàst!!! :) :) :)

    - Ràhel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a blog, remélem a továbbiakban sem fogsz csalódni benne. :) Igyekszem megírni a következő részt, minél hamarabb. :)

      Hatalmas ölelés, Briana T.

      Törlés
  4. Szia :))
    lehet szokjatlan lesz. de méga akkor találtam rá a blogra amikor még csak a könyvtárban szemezett Ro-val... é akkor már nagyion felcsigázott ez a blog és nemvolt annyi eszem hogy feliratkozzak-.-
    és a mmai napig kerestem hogy ,mi is volt a neve --stb..és MEGTASLÁLTAM*-*
    és mégjobban imádom:3
    xx<33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Boldog vagyok, hogy annyira megtetszett, újra rákerestél, ez nagyon sokat jelent nekem, és hű, nem is tudom, hogy mit írjak rá, mert egyszerűen csodálatos vagy. Köszönöm!

      Puszi, Briana T.

      Törlés
  5. Drága Briana!

    Igazad lett, tényleg jobban megismerhettem, hogy Roxanne mit gondol a Nathan-nel való kapcsolatáról, és én bízok benne, hogy meggondolja magát, és őszinte lesz vele. Nem csak azért, mert kénytelen bevallani, különben Brian mondja el. Hanem egyébként is, ez így tisztességes. Viszont az meg, hogy Zayn-nek sikerült rádöbbentenie arra, hogy mégis mit akar, abszolút jó dolog, azt hiszem ez már kellett. Nagyon-nagyon jól sikerült, és izgatottan várom a következő részt! <33

    Puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetlen Azy!

      Nem tudom miért, de amikor meglátom a neveted a kommentelők között, mindig elfog a kíváncsiság, hogy még abban a percben elolvassam, mit is gondolsz az adott fejezetről. Éppen időben megfogod tudni, hogy mi történik majd a halogató Roxannelel, és a becsapott barátjával, és remélem nem fogok neked csalódást okozni. Zayn eddig egy kicsit zavarodott lélek volt, de mostanra sikerült döntenie, viszont biztos, hogy ez így is marad? Hamar hozom a folytatást, és kiderül, hogyan tovább. Rettenetesen örülök, hogy tetszett a rész, és köszönöm a megjegyzésedet, boldoggá tesz. :)

      Millió puszi, Briana T.

      Törlés

Feliratkozók