2014. 04. 19.

5. Fejezet

Kedves olvasóim! Ez a rész rengeteg, és még annál is több késéssel érkezett meg, amiért szeretnék elnézést kérni, remélem többet nem fordul elő. Nem szeretnék különösebbnél különösebb mentségekkel előállni, így csak annyit mondok ISKOLA, és így minden világossá válhat számotokra. Azt megígérem, hogy a következő fejezetet hamarabb fogom hozni, és remélem nem csúszok ki a határidőből sem, valamint hosszabbra tervezem, de még bármi közbe jöhet. Nos, azt hiszem abba is hagyom a fecsegést, és hagyom, hogy olvassatok. Remélem élvezeteteket fogjátok benne lelni. :)
***
Nem vagyok éhes


A hetek rohamosan telnek, így a nyári szünet utáni laza rendszernek hamar vége lesz. Nekem pedig nincs elég felkészültségem a vizsgákra, hiába tanulok éjjel-nappal, megállás nélkül. A szemeim már üvegessé válnak a napok során, enni sincs időm, anya elszörnyedve hozza be nekem a szendvicseket minden negyedik órában, hogy ne nekem kelljen kimenni érte, mivel az sok időt elvesz. Sosem tudja szó nélkül hagyni, hogy ő belepusztulna, ha ennyit kellene tanulnia és már tudja miért tartott el hét évig, míg végre lediplomázhatott – mert lusta volt. Nathan-el megbeszélem telefonon, hogy az utolsó vizsga után visszamegyek hozzá, ami annyit jelent, hogy az ősz végén. Beszéd közben elhatározom, hogy most mindent el fogok neki mondani az érzelmeimmel kapcsolatban, mert ezt tudnia kell. Egy idő után végre sikerül ráeszmélnem, hogy ez nem egy szappanopera, ahol színészkednünk kell, ez a valóság. És azon kívül, hogy elfogadja, nem tehet mást, viszont erre a pár hétre mindenképp szükségem van, hogy összeszedhessem a bátorságomat.

Dél lesz tíz perc múlva – olvasom le a telefonom kijelzőjéről és kétségbeesek. Este úgy aludtam el, hogy nem állítottam be a telefonom ébresztőjét, így már csak késve érhetetek be az órámra, ami pont délben kezdődik. Magamra kapkodom a ruháimat, majd az oldaltáskámba teszem a cigis dobozom és egy füzetet, amibe jegyzetelhetek. Rohanok a kampuszra, amikor meglátom, hogy épp most ér be a busz, amivel talán hamarabb odaérek. Mosolyogva lépkedek fel, majd felmutatok egy jegyet a sofőrnek és állva maradok, mert körülbelül öt perc múlva oda kerül a sor, hogy leszállhatok. Szerencsém, hogy az évek során megtanultam magas sarkúban futni, különben most nem csak öt percet késnék.

Olyan gyorsan surranok végig a folyosón, hogy szerintem egy embernek sem sikerül rájönnie, ki az a bolond, aki huszonéves korában képes futkosni az épületben, mint holmi alsós. Ezt követően pedig belépek a hatalmas terembe, ahol mindenki figyelmen kívül hagy, mindaddig, míg véletlenül be nem csapom magam után az ajtót, amiben a huzat is közrejátszik. Lihegve foglalok helyet a hátsó sorban és hallgatom a tanár érdekesen fárasztó előadását a dinamikus rendszerekről, ami látszólag csak engem érdekel. Szorgosan jegyzetelek le minden mondatot, amit fontosnak találok majd az otthoni visszaidézéshez. Az egy órás folyamatos beszéd után a tanár úgy dönt, iszik egy korty vizet, majd további egy óráig be sem áll a szája. Míg egyesek nagyokat ásítanak én mindent tudóan bólogatok, mikor rám néz az oktató, de hamar rádöbbenek, hogy ha így folytatom begörcsöl a nyakam. Ezzel párhuzamban be is fejezem.

A harmadik kávé után úgy döntök, szükségem van egy kis friss levegőre, még a vizsga előtt, így kiballagok az udvarra és elszívok egy cigit, miközben sétálok és figyelem a rohanó embereket. A már megszokott, kellemesen nyugtató érzés átjárja a testem, mikor beszívom a nikotint, ennek következtében lecsukom a szemem. Sokáig elidőzök ott, míg nem egy ismerős arccal találom szembe magam. Nicole mosolyogva közeledik felém, s úgy vélem mondanivalója van. A nyakamba ugrik és vigyorogva kezd bele a mesébe.

 - Noel megcsókolt! – Egy pillanatra sem fagy le arcáról a mindent eláruló mosoly, de amikor eljut az agyamig, amit mond én is ugyanezt teszem.
 - Hiszen ez nagyszerű! – örülök vele együtt. Nic egy éve felfigyelt Noelre, és mindig azon volt, hogy valahogy becserkéssze, de sosem sikerült neki, mivel a fiúnak úgy tűnt túl rámenős – ami valljuk be így is van. A meglepettségemet nem tudtam leplezni, sosem gondoltam volna, hogy lesz kettejük között valami. – Hogy történt? – kezdem el kérdezgetni a részleteket.
 - Tegnap elhatároztam, hagyom a tanulást és elmegyek a Jaguarba. Amikor megláttam őt tudtam, hogy jól döntöttem. Táncoltunk és beszélgettünk, majd egyszer csak, a pillanat hevében megcsókolt – mesélte lehunyt szemekkel, miközben magához szorította a kezében lévő könyveket. Úgy látszik tegnap nem csak én határoztam el magam egy dologgal kapcsolatban, hanem a barátnőm is. Remélem az enyém is ilyen jól fog végződni.
 - Ugye nem volt részeg? – kerekedik el a szemem, mikor hirtelen eszembe jut ez a felvetés is. Megriadtam a gondolattól, hogy Noel nem gondolta komolyan, s tényleg csak a szórakozás kedvéért tette. Nic, pedig mint egy naiv kislány beleéli magát és többet képzel bele abba a csókba, mint amennyi valójában volt. Hiszek benne, hogy nem így van, mert akkor hatalmasat fog zuhanni.
 - Nem annyira. – Az eget vizslatva gondolt vissza az előző estére, mikor én összeráncoltam a homlokomat. Futótűzként szaladt át az agyamon a gondolat, hogy már régóta az udvaron tartózkodom, pedig csak húsz percem volt kiszellőztetni a fejem. Rohanva a telefonomra pillantottam. Egy perc és kezdődik. Jaj, ne.
 - Nekem mennem kell! – futok be az épületbe csak, mint ezelőtt. Úgy tűnik, ma egész nap késésben vagyok.
 - Rendben, órák után gyere a könyvtárba, a többiek is ott lesznek – kiált utánam, de annyi időm sincs, hogy visszanézzek rá, s biztosítsam róla, hogy ott leszek.

***

A zh-t illetően jó előérzetem van, viszont a legrosszabbra készülök fel, nehogy meglepetés érjen. Egy hétig rettegésben kell élnem, míg meg nem tudom mik az eredményeim. Ez egy a legfontosabb vizsgák közül, ami annyit jelent, ha nem lesz meg legalább a kettes, akkor fél évet csúszok, ez pedig egyenlő azzal, hogy ugyanennyivel később diplomázom le.
Gondolkodom, miközben a könyvtár felé veszem az irányt. Nem kell sokáig keresnem ahhoz, hogy kiszúrjam Brian-t és a többieket, mivel egyrészt elég zajosak másrészt pedig nem azok a láthatatlan emberek, akik mellett, ha elhaladsz már el is felejted őket.
Egy valami mégsem stimmel. Zayn is köztük van, és a haverjai nagy része. Meglehetősen jól szórakoznak a lányokkal, akik friss húsként tekintenek rájuk, mivel Brian-nek már mindenki megvolt, Noel viszont senkivel nem feküdne le közülük. Igen, nálunk a lányok nyomulnak, a fiúk választanak. Felháborodva veszem tudomásul, hogy Zayn az én helyemen ücsörög, és semmiféle árulkodó jelet nem fedezek fel rajta, ami azt mutatja, hogy ez bántaná őt. Én imádom azt a helyet, onnan mindenkinek látom az arcát, és mivel általában mindenki velem osztja meg a gondjait, egyfajta trónként gondolok rá. Csakhogy ez az arrogáns, beképzelt, pöffeszkedő - képzeljetek ide minden rossz tulajdonságot, egymás után felsorolva - mindent tönkretesz. Képes befurakodni a társaságomba, csak azért, hogy engem idegesítsen. Elegem van belőle. Amint ezt meglátom, megszaporázott léptekkel száguldok az irányukba.
 - Épp a helyemen üldögélsz - tájékoztatom, egy vicsorral az arcomon, ami kifejezi minden érzelmemet iránta. Zayn futtában - mert nincs ideje rám figyelni - megrántja a vállát.
 - Tina mondta, hogy üljek ide - mosolyog. - Biztos jobb társaságnak tart.
Dühös tekintetemet a szőke hajú Chritina-ra emelem, eközben képzeletben háromféleképpen kínzom meg. Az említett feszélyezve, de kinyög egy bocsit, ami közel sem elég,  mégsem akarok jelenetet rendezni.
 - Szerintem egy fával is értelmesebben el lehetne beszélgetni. - Zayn mondatát így reagálom le, mire Nicole és Brian nevetésben törnek ki. Joan és Martin viszont mintha átálltak volna az ellenség oldalára, nem tesznek semmit, inkább csak az új jövevényekkel foglalkoznak.
Martin az a tipikus átlagos srác, akiről semmi különlegeset nem tudsz mondani. Mindig fűz valami csajt, de sosem jön neki össze semmi, így a társaság többi hím tagja általában ezen nevetnek. Barna haja van és mélyen ülő barna szeme, normális testalkata, de ő a legmagasabb köztünk.
Joan pontosan az ellentéte, olyan szőke herceg típus, sötétszőke hajjal és kék szemmel. A lányoknak, akik rajonganak érte, mutatja a szépet, miközben legbelül egy bunkó. Sosincs komoly kapcsolata, mert úgy gondolja, hogy kicseszés lenne a nőkkel, ha ő valaki mellett megállapodna. Ő szeretne mindenkié lenni.
Nos, csak szerintem logikátlan ez a gondolatmenet?
 - Kipróbáltad? - kérdezi Zayn, de mielőtt még visszaszólhatnék valami frappánsat, megakadályoznak ebben.
 - Roxy, ne legyél már ilyen - pirít rám Dom. Szinte már kidurranok a méregtől. Köszönöm drágáim, hogy kiálltok mellettem. Zayn önelégült vigyorától felfordul a gyomrom, késztetést érzek, hogy letöröljem onnan.
Magától értetődően, végezetül nekem kell engednem, és odahúznom magamnak egy széket a szomszédos asztaltól, mert az uraság mellé áll mindenki, mintha ő lenne az áldozat. Ezt nem hagyhatom ennyiben. A székemet a lehető legmesszebb teszem le a probléma forrásától, mert félő, hogy a kezeim még véletlenül önálló életre kelnek, és megfojtják őt.
 - Noel nincs itt – suttogja fülembe a barátnőm, Nicole, akin láthatóak a szomorúság apró ismertetői, s ezzel kizökkent a bosszúforralásomból.
 - Biztosan elfoglalt – nyugtatom meg látszólag sikeresen egy enyhe mosollyal, miközben már tudom, mi folyik körülöttem. Ahogy Noelt ismerem, valószínűleg azon agyal, hogyan mondhatná el Nicole-nak, hibát követett el a csókkal, és nagyon sajnálja. A fiú még mindig érez valamit a volt barátnője iránt és biztos vagyok benne, hogy pillanatnyilag nem vágyik új kapcsolatra. Próbálom elhessegetni a vérfagyasztó gondolatokat és belül reménykedem, hogy csak én vagyok túl negatív.

Zayn túl sűrűn pillant rám, ami hamar feltűnik, de nem akarok róla tudomást venni, ezért inkább magam elé meredek, duzzogva. Elárultnak érzem magam. Kezd idegesíteni a gondolat, hogy ezen túl velünk akar bandázni, holott semmi keresnivalója nincs itt. Megállapítom, hogy én vagyok az egyetlen, aki így gondolja, mert a többiek éppen valami remek poénján nevetgélnek, ami arról árulkodik hamar befogadják. Egész jól elbeszélgetnek az új tagokkal. Amikor megbarátkozom a gondolattal, hogy csak nekem van ezzel gondom, a hasam korogni kezd, ami eszembe juttatja, hogy ma még nem ettem semmit.
 - Srácok, én elmentem kajálni, nem csatlakozik valaki hozzám? – teszem fel a kérdést, csupán udvariasságból, azon imádkozva, hogy nem hallják meg. Úgy érzem fel kell még dolgoznom az „új tagok a bandában” ügyet. Amikor elmosolyodom, hogy teljes sikerem van és felállok az asztaltól, hogy elindulhassak, váratlanul megszólal valaki. Valaki, akire legkevésbé sem számítok.

 - Egyáltalán nem vagyok éhes, de mivel senki nem bír téged, elmegyek veled, hogy ne érezd magad annyira szánalmasnak.

2 megjegyzés:

  1. Drága Briana!

    Örülök, amiért a tanulás is részét képezi a blognak, és az egyetemen olvasott jelenteknek valamiért mindig örülök, kicsit olyan érzésem lenne, mintha még gimnazisták lennének. Roxanne végre elhatározta, hogy elmondja Nathan-nek az igazságot, amit iszonyú jó volt látni, hiszen szerintem így tisztességes, és a fiú is megérdemli, hogy tudja mi is folyik közöttük. Aztán Nicole és Noel. Úgy tűnik, hogy egy új szálat viszel bele a történetbe, amit már most imádok olvasni, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz belőle...És hát a végén, nyilván nem titok, hogy ki az, aki farkaséhes, haha. És ennek a tudatában inkább megyek is tovább a következőre! Ez is nagyszerű rész volt! <3

    Sok puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Azy!

      Elsősorban elszeretném mondani, hogy imádom a kommentjeidet! Jujj, talán azért van olyan érzésed, mert én sem vagyok otthon teljesen az ilyen dolgokban, így nem tudom lehozni az elképzelésemet, na mindegy, remélem azért annyira nem feltűnő. Igen elhatározta magát, viszont Roxanne drága szereti halogatni az ilyen dolgokat, amint látjuk. A továbbiakban még lesz szó Noelékről, úgyhogy még fogsz róluk olvasni.

      Puszi, Briana T.

      Törlés

Feliratkozók