2014. 03. 16.

4. Fejezet

Drága olvasóim! Megérkezett a "következő rész", remélem mindent rendben találtok vele. Innentől azt hiszem kicsit beindul majd a történet, számíthattok a gyorsabb eseményekre. Köszönöm a rengeteg támogatást, viszont sajnálom, hogy nem válaszolok mostanában a chaten, hamarosan mindenkit odaírok, aki eddig cserét kért, valamit azt a rengeteg díjat is ki kellene tennem, amiért rettenetesen hálás vagyok, viszont borzasztóan lusta, így lehet eltart még egy darabig, hogy egyenként kitegyem őket. Várom a véleményeteket a résszel, valamint Zaynnel kapcsolatban. Jó olvasást! :) 
***

„Engedem neki, hogy elfordítsa a kilincset így szembe találom magam vele.”

Úton
Hollófekete hajába túr, majd megnyalja alsó ajkát. Kezét zsebreteszi, ahogy első találkozásunknál.  Ő sem számított arra, hogy valaki van kint, és ezt nem is leplezi. Hiába egy tapló, őt nézve eláll a lélegzetem, összezavarodom, majd markom közül kicsúszik a doboz, amit egészen addig, míg meg nem jelent erősen szorongattam kezemben. Deja Vu?
 - Hát ezt nem hiszem el! - csattanok fel, hajolok le a leejtett tárgyért. Ez akkor már mindig így fog menni? Ha meglátom őt menten leejtem, ami éppen a kezemben van, vagy szimplán hasra esem? Mi jöhet még? Amikor megint ugyanez történik, mint első alkalommal, amikor összefutottunk, leesik neki, hogy ki is vagyok én. Ugyanúgy az az arcátlan mosoly terül el az arcán, ügyefogyottságomat végignézve, de amint feltűnik neki ideges arckifejezésem, inkább elfordítja a fejét. 
 - Mi olyan nevetséges? - szegezem neki a kérdést dühös hangnemben, mivel nem akarom annyiban hagyni. Abban a pillanatban már nem bírja tovább, s kitör belőle a nevetés.
 - Hányszor fogod még ezt eljátszani? Így akarod felhívni a figyelmemet? - hajol közelebb, mihelyt abbahagyja az értelmetlen vihogást. - Elárulok valamit - kezd bele bizalmasan - ,nem jön be - suttogja a fülembe. Lehelete csiklandozza a nyakamat, így libabőrössé válok, képtelen vagyok visszaszólni, torkomon akad a szó. Az az egy biztos, zavarba hoz, és sehogy sem tudok laza lenni a közelében, egyszerűen fogalmazva, ezt váltja ki belőlem. Egy szempillantás alatt képes lebénítani, mintha ez lenne a természetfeletti ereje. Tiltakozom, de a testem irányít. Igyekszem összeszedni magam. Felháborodva tátom el a számat. Nagyképű szónoklatát hallgatva fokozatosan felmegy bennem a pumpa, és kevés hiányzik ahhoz, hogy felrobbanjak.
 - Nem tudom hogy jutottál erre a következtetésre, de rohadtul hülyeségeket beszélsz. Nem érdekel a figyelmed - mondom a képébe, iróniától csöpögően. Elég volt már az önelégült megjegyzéseiből. Valamiért ez az ember azt gondolja, hogy körülötte forog a világ.
 - Akkor miért vagy még mindig itt?
 - Mert kénytelen voltam elmondani ezt.
Ezzel befejezem mára a monológomat, és elhatározom, hogy mivel semmi keresnivalóm az erkélyen, visszaindulok a galériára a kabátomért. Nyitnám is az ajtót, ámde meg sem mozdul, újrapróbálkozok, de még mindig semmi. A francba.
 Még én ott erőlködök az ajtónál, Zayn nyugodtan elővesz egy cigarettaszálat és öngyújtójához emeli. Addig tartja alatta, míg el nem kezd parazslani. Bal kezével a korlátnak támaszkodik, a jobban pedig a cigit tartja, és bele-bele szív. Összeráncolt homlokzattal figyelem, hogy milyen zavartalanul szívogatja el a bagót, és mindeközben észre sem veszi, hogy akadt egy kis gondom. Nem sokáig bírom ki szó nélkül.
 - Örülnék, ha segítenél, mivel beszorult ez a szar - adom tudtára, mindaddig egy minutumra sem hagyom abba a rángatását.
 - Nem beszorult, hanem  ránk zárták - Tényszerűen közli, majd újra beleszív a cigiszálba. Arra sem méltat, hogy rám nézzen. - Az előbb láttam.
 - Akár meg is akadályozhattad volna - vetem fel cinikusan, gúnyosan vigyorral arcomon, de közben feladom, hogy valaha bejutok a meleg levegőre. Csalódottan felsóhajtok, ahogy sikerül belenyugodnom, hogy vele fogok megfagyni itt, a balkonon. Végre megfordul, így pontosan szemben áll velem, ugyanakkor továbbra is támassza a korlátot. Úgy bámul, rezzenéstelen arccal, hogy meg is feledkezem, miért szerettem volna valaha bemenni. 
Tekintetét a kezemben nyugvó szálra emeli, majd ajkait szólásra nyitja.
 - Kérsz tüzet? – válaszként aprót bólintok. Hüvelykujjával kattint egyet, így látható a tűz, közelebb lépek hozzá, hogy meg tudja gyújtani, majd melléállok és beleszívok. Megnyugtat. Már nem vagyok feszült a jelenlétében, próbálok felszabadulni, és úgy viselkedni, mint az igazi Roxanne, aki bármelyik idiótával el tud beszélgetni. Mindketten meredünk a távolban, mégsem kínos a csend, így nem érzem magam kényelmetlenül, sőt kifejezetten tetszik a helyzet. Az eddigi viselkedése teljesen kikészített, evégett csúnya arckifejezéssel pásztázom és mikor felém pillant feltűnik neki. Felemelem az egyik szemöldökömet, amolyan „várom, hogy mondj valamit” stílusban.
 - Most azt várod, hogy bocsánatot kérjek – neveti el magát a fiú kínosan, igenlegesen bólintok, és igyekszem éreztetni azt, hogy nyugodtan folytassa csak, hiszen erre várok. Már kevés kell, hogy kimondja, direkt figyelem mikor mozdul a szája, de akkor; 
 - Felejtsd el.
 - Hé - hördülök fel, mikor nem azt hallom, amit elvárnék.
 - Te voltál a szerencsétlen, nem kenheted rám.
 - De... - Nem tudtam mit mondhatnék, amivel nem hozom saját magam kellemetlen helyzetbe. Kicsit furán hangzott volna, hogy "Mivel téged bámultalak, és összezavarodtam", ezért inkább kiutat keresek. - Nem szeretnék veled tovább egy légtérben maradni. - mondom sértődötten.
Ezután Zayn közli velem, hogy igazából már rég felhívhattam volna valakit, hogy kérje el a kulcsot, amivel ki lehet nyitni az ajtót. Kicsit elszégyellem magam, hogy eszembe sem jutott ez a megoldás. Nem kell sokat várnunk, Zayn egyik barátja, Aaron hamar a segítségünkre siet, mivel az én közösségemből senki sem hajlandó felvenni a telefont. Köszönöm skacok.

Amikor végre bekászálódunk, Koko megköszöni mindenkinek, hogy eljött a bulira, és együtt koccintunk rá. Egy józan ember sem tartózkodik a helyszínen, a fejem már visszhangzik a hamis énekhangoktól, a poharak koccanásától, s a hangos nevetésektől. Pihenésképp leülök az egyik bárszékre és megnézem a telefonomat, ami azt mutatja, hogy Nathan háromszor hívott, így írok neki egy megnyugtató üzenetet, amiben közlöm, hogy jól vagyok, és holnap majd beszélünk, ami elég hülyén hangozhatott éjjel fél kettő körül, de majd megértetem vele a dolgot. Az emberek lassan elhagyják a helyszínt, már csak a mi bandánk van ott és az újak, akik csatlakoztak(értem ezt Zaynékre). 
Brian leejti a vodkás üveget, és az hangos csattanással szilánkjaira hullik, pedig jól meg akarta húzni. Amiért nem sikerült elbőgi magát, mi pedig kellőképpen kiröhögjük, és hívunk neki egy taxit, ami majd hazaszállítja az illuminált állapotban lévő srácot. Olyan szinten sikerült leinnia magát, hogy egyik pillanatban sírt, a másikban már nevetett. Nagy nehezen, nevetgélve betuszkoljuk az autóba, az pedig elindul. Nem szerettük volna, ha kárt tesz saját magában, márpedig ennek igen nagy volt az esélye. Akik jelen vannak még, azokkal kicsit rendbe szedjük a helyet, hogy ne nézzen ki úgy, mintha egy atombomba robbant volna a karaoke bárban. Egy helyre tesszük a piszkos poharakat és a kiürült üvegeket, ez mind rengeteg időnkbe kerül, mivel nem kevés számmal van belőlük.

Ezután pedig mindenki felveszi a cuccait és kimegyünk a bár elé, ahol elköszönhettünk egymástól. Szinte mindenki más irányba lakik, így egy-egy ölelés után elindulok haza, egymagamban, legalábbis én így gondolom. 
Egészen addig, míg meg nem hallom magam mellett a lépteket. Észrevétlenül lesem meg, hogy ki az, aki közvetlenül mellettem jön. A sármos mosolyról rögtön felismerem, hogy Zayn az. A hirtelen rádöbbenés miatt kikerekednek a szemeim és megállok egy helyben.
 - Megkérdezhetem, hogy miért követsz? – ripakodok rá váratlanul a fiúra.
 - Ne legyél már hülye, erre lakom – nevet fel Zayn jóízűen, majd megint elindul.
 - Érdekes, eddig nem láttalak errefelé – vonom fel a szemöldököm gyanakvóan, miközben  a nyomában  vagyok. Zayn meglehetősen jól szórakozik rajtam, aminek nem igazán értem az okát.
 - Mivel nem rég költöztem ide - vágja rá értelemszerűen. - Meg amúgy is, ki követne téged? – teszi fel cinikusan a kérdést, és mosolyogva elfordítja fejét.
 - Mondjuk te. –  Zayn hatalmasat sóhajt, majd megforgatja a szemeit.
 - Nagyon gyerekes vagy. Én inkább átmegyek az út másik felére, mintha nem is ismernénk egymást – forgatja meg a szemét, ezután pedig fogja magát és átsétál, ahogy mondta.
 - Lekötelezel – nyugszom le egy hatalmas győzelemittas mosoly kíséretében. Csak némán haladunk, még mindig egy vonalban, de egy idő után feltűnik, hogy Zayn túl gyakran pillant felém. Akárhányszor akad össze a szemünk, szórakozottan elmosolyodom, de olyankor elfordítom a fejem, hogy véletlenül se észlelje. Egyfajta kettős érzés uralkodik bennem vele kapcsolatban, nem tűnik rossz embernek, mégis úgy érzem, óvakodnom kell tőle.
Már látom a házunkat, aminek örülni kezdek, mivel lejártam a lábamat a magas sarkú bokacsizmámban. Érzem, hogy ajkaimat kifújja a hűvös szellő, ezért enyhén megnyalom. 

Megállok a lakásunk előtt, és akaratom ellenére is őt mustrálom, aki mielőtt befordul a sarkon, hátranéz, majd amikor észreveszi, hogy bámulom, ajkai mosolyra húzódnak. Elsüllyedek szégyenemben, amiért lelepleződöm, lassan egy paradicsomhoz hasonló árnyalatot vesz fel az arcom, így a vigyora szélesedik. Ugyanaz a tenyérbemászó arckifejezés, amitől mindig zavarba jövök. Sietve elkapom róla a szemem, de akkor rájövök, hogy már késő.  Befejezésképpen visszafordul, s folytatja útját. Földbe gyökereznek a lábaim, s szándékommal szemben, nem tudok elmozdulni onnan. Nézem, ahogy ráérősen sétál, majd végleg eltűnik a titokzatos sötétségben. Ekkor esik le, hogy  ő tényleg erre  lakik. Jézusom, de gáz vagyok.

Előkotorászom a lakáskulcsomat, majd az ajtóhoz lépkedek. Szórakozottan nyitok be, majd kerülök beljebb a meleg, sötét lakásba, ahol végre levehetem a cipőmet. Mivel anya már rég az igazak álmát alussza, csendben lezuhanyozom és belefekszem a puha egyszemélyes ágyamba.
Mosoly kúszik ajkamra, mialatt visszagondolok a mai nap történéseire, és a hülye helyzetekre, amikbe kerültem, amíg vele voltam. Végül az óra halk, megnyugtató ketyegésétől lassan álomba szenderülök.

8 megjegyzés:

  1. Drága Briana!

    Most is egy tökéletes részt alkottál nekünk. A te történeted eltér az összestől, de nem tudom miért. Nem izgalommal ér véget, még is tűkön ülve várom a folytatást, hogy olvashassam a soraidat újból. Te ilyen varázsló féle lehetsz, mert minden egyes mondatoddal megbabonázol. Az elején még 10 perc alatt olvastam el, és most azon kapom magam, hogy pár perc alatt végzel az egésszel. Bár ahogy elnéztem mikor elkezdtem olvasni 15 perce volt fent, de akkor is remélem én leszek az első kommentelő. Nem tudom, hogy még mi jót írhatnék, de küldöm az energiát a következő rész megírásához.

    Ölel,
    Delila Poole

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Delila!

      Azta... nem tudom neked elégszer megköszönni, hogy írsz nekem véleményt megjegyzésben. Tényleg így gondolod? Te jó ég, ne mondj ilyeneket, mert nem érdemlem meg. Még egyszer nagyon szépen köszönöm neked! Csodálatos vagy, és szerintem segíteni fog az a plusz energia! <3

      Puszi, Briana T.

      Törlés
  2. Még mindig fantasztikusan írsz :) Zayn megejelnése... Hát bevallom váratlanul ért ... De sebaj :) nekem így is tetszik hamar hozd a folytatást

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! :D Igyekszem hozni időben!

      Törlés
  3. Drága Briana!
    Szeretnélek meghívni a blogomon zajló versenyre! Jelentkezz bátran, mert a blogod csodálatos! :) Itt bővebben olvashatsz a versenyről: http://konyvsarokbookcorner.blogspot.hu/2014/03/blognyito-verseny.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy szóltál. Még gondolkodom rajta! :)

      Törlés
  4. Drága Briana!

    Na, te jó ég! Ez a rész valami hihetetlenül tetszett, nem bírom rendesen megfogalmazni, hogy miért, de így volt. Zayn viselkedése nagyon szerethető, és fogalmam sincs Roxanne miért utálta/utálja, amikor tulajdonképpen semmi rosszat sem tett. És a vége, amikor puszit adott neki, nagyon-nagyon aranyos volt tőle. És azt még nem is említettem, hogy nem arra lakik. Imádtam ezt a részt, tökéletes volt, le a kalappal előtted, de tényleg! <333
    Sajnálom az összecsapott kommentet, nem vagyok ma a szavak embere. :(

    Sok puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!

      Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a fejezet. Az igazság az, hogy Roxanne sem tudja, miért utálja a mi Zaynünket, vagy talán nem is utálja? Ja, igen a cseles puszi.. :D Messze nem volt tökéletes, de imádni való vagy, hogy így gondolod. <3

      Törlés

Feliratkozók