24. Fejezet

Sziasztok! Igyekeztem minél előrukkolni az új fejezettel, remélem örülni fogtok neki. Eszméletlenül hálás vagyok nektek a sok megjegyzés miatt, illetve a feliratkozók száma egészen 117-re növekedett, amiről eddig még csak álmodni sem mertem. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ennyi kedves olvasó vesz majd körül. Továbbá kérlek szépen titeket, hogy a bejegyzés végén található kérdésekre válaszoljatok, mivel nagyon érdekel a véleményetek. Nagyon szépen köszönöm a támogatásotokat. Jó olvasást kívánok! :)

***

Xoxo Bri

Hisz majd nekem?

Az italt egy biccentéssel köszönöm meg, mert nehezemre esik feldolgozni, ami történik. Meglepődök, hogy Brian ilyen könnyedén, és közvetlenül viselkedik velem, az utolsó kommunikációnk után. Gúnyos, sértő szavai belevésődtek az emlékezetembe, és soha, de soha nem fognak elhalványulni. Semlegesen nézek rá, és arra várok, hogy kibökje, amit akar, mert kétséget kizáróan tervez valamit. Ő csak némán figyeli a mozdulataimat, egyáltalán nem szemérmeskedik. Jól ismerem ezt a tekintetet, tipikus „letépném rólad a ruháidat” nézés, ami tőle kifejezetten szokatlan, hiszen soha életemben nem éreztem úgy, hogy bejövök neki. Ő olyan, akinek csakis arra kellenek a lányok, hogy kielégítsék minden vágyát, tárgyként kezeli őket, és elég könnyen beleun egy-egy egyénbe. Az akkori bandánkban mindenkit láttam már szerelmesnek, Briant egy alkalommal sem. Egy ideig csodálkoztam ezen, de ahogy egyre jobban megismertem, világossá vált számomra, hogy ő nem egy olyan fiú, aki bárki előtt is megmutatná a gyengeségeit. A szerelem viszont ezzel jár, így nála alapból ki van lőve. Semmiért és senkiért nem küzd, habár erre nincs is szüksége, mivel kevés az olyan velem egynemű személy, aki ne akarna egy ilyen srácot az ágyába. Ő a buliknak él, és az alkalmi ribancoknak, ám ez csak bizonyos mértékig szórakoztató, később monotonná válik. Nem tudom, mi lesz, ha már ezt is szürkének és egyhangúnak fogja tartani, de az ő élete nem az én dolgom, ami megnyugtat.

Az orbitálisan hangos tuc-tuc zenétől sehogyan sem lehet megmenekülni, így már egyre jobban zavarja a dobhártyámat. Az egész térségben sötét uralkodik, csak a plafonra felszerelt régimódi diszkógömb áraszt némi fényt. Minden fal fehér, ezért jól látszódik rajta az összes fénycsóva. Nem érdekel a modern berendezés, sem a csúcskategóriás cuccok, ez a hely, undorító. Tudom jól, hogy semmi keresnivalóm itt. Az előttem heverő, szívószálakkal teli pohárból kikapok magamnak egyet, majd mélyen beleszívok a vodkanarancsomba.

 - Mit szeretnél tőlem, Brian? – kérdezek rá, mert nem tudok sokáig egy légtérben maradni vele, úgy hogy fogalmam sincs mit akar tőlem. Egyik szemöldökömet enyhén megemelem, amikor válaszára várok. Brian arcán széles mosoly terül el, vörösen rúzsozott ajkaimat bámulja, amivel igyekszem úgy használni a szívószálat, hogy ne kenődjön el.

 - Társalgó, és alkalmi szexpartnert keresek – mondja, miután kettőt pislog. Igyekszik komoly maradni, de néhány pillanat után elröhögi magát. Jézusom, ugyanolyan idióta, mint eddig volt, semmit sem változott. Halványan elvigyorodom, mielőtt megszólalok. Ha nem ismerném őt, leesne az állam, de ebben az esetben el sem csodálkozok a nyílt felkérésen.

 - Egyikre sem vagyok vevő. – A poharam tartalmát meglötykölöm, majd gyorsan lehörpintem, ami maradt. Felállok a székről, és kezemmel összekócolom Brian tökéletesen beállított haját, bosszúként. – Sajnálom. – Gúnyos hangvételem miatt, kicsit felbőszítem. Magatartása már nem olyan nyugodt, mint amikor belépett a konyhaajtón, és ez boldoggá tesz.

Brian elkapja a kezem, amikor visszahúznám, és maga felé fordít, hogy tekintetünk találkozzon.

 - Zayn miatt? – érkezik rögtön a kérdés. Fogalma sincs, hogyan kell kezelni egy nőt, és szánom emiatt. Nemlegesen megrázom a fejemet.

 - Magam miatt. – Elképed szavaim hallatán. Szája enyhén elnyílik, szemeit tágra nyitja. Feltételezhetően még egyszer sem utasították vissza a tökéletes testű és népszerű Brian ajánlatát.

Hirtelen akarok kilibbenni a szobából, de a lábamat gyengének és használhatatlannak érzem, így meg kell támaszkodnom az asztal sarkában. A szemem előtt lassított felvételben mozognak az emberek, amitől szédülni kezdek, olyan szinten, hogy majdnem elájulok, de valaki segít rajtam, és az ölébe húz, mielőtt megtörténne. Tenyere a csípőmön pihen, ami megnyugtató hatást mér rám. Hangosan felnevetek, majd felnézek az illető arcára.

 - Minden Rendben van, Ro? – kérdezi aggódóan, én pedig bólintok. Ismeretlen hangokat hallok, de csak néhány ember kóvályog be a konyhába italért, úgy méregetnek, mintha még nem láttak volna fehér embert, de teszek rá.

 - Igen, Zayn. – Erőteljesen átölelem, mert annyira felvidít, hogy eljött. Beszívom intenzív parfüm illatát, majd egy puszit nyomok puha arcára. Ő az egyetlen, akire teljes mértékben rá merem bízni magam. – Már igen – javítom ki magam, arra célozva, hogy csak a jelenléte miatt gondolom így.

 - Felvigyelek egy szobába? – ajánlja fel, miközben karjaiban tart. Elpirulok, amikor megpillantom, hogy rövidke kék ruhám, a kelleténél jobban felgyűrődött. Amikor Zaynnek is feltűnik, akkor pedig jelzőlámpát megszégyenítően vált át az arcom pirosra. Szemtelen mosoly húzódik a szájára, szemei pedig sokkal sötétebb árnyalatban pompáznak, mint az eredeti színe.

 - Állj fel, megigazítom – utasít kuncogva, én pedig, mint egy kisgyerek, szót fogadok neki. Végtagjaim nehezebbek, mint máskor, legalábbis úgy érzem, ezért piszkosul körülményes felállnom úgy, hogy ne inogjak meg. Amikor végre sikerül, Zayn elé állok, akinek pillantása meglehetősen vágyakozó. Lejjebb húzza combomon a vékony anyagot, hogy ne látszódjon ki a fél fenekem, majd ujjaival végigsimít harisnya fedte combomon, amibe beleremegek.

 - Ki fog eszméletlenül boldoggá tenni téged a következő pillanatban, Ro? – hajol olyan közel hozzám, hogy a fülembe tudja suttogni. Forró lehelete érinti a nyakamat, amitől egyből libabőrös leszek.

 - Te fogsz, Zayn, te fogsz – szökik ki a számon automatikusan.

Amikor felérünk az üres szobába, arra sincs időm, hogy körülnézzek, egyből egymásnak esünk. Úgy csókoljuk egymást, mintha ez lenne az első és egyben utolsó esély rá. Szakadozottan veszem a levegőt, ingadozik a hangulatom, és mintha nem is látnék elég tisztán, de már nem foglalkoztat. Vannak momentumok, amikor úgy érzem, hogy ez nem is a valóság, inkább afféle álom. Mielőtt háttal az ágynak dönt, sietve ledobom a magas sarkúmat a lábamról. Semmi sem köti le a figyelmemet, csak, hogy végre az övé legyek. Sietve gombolom ki szexi fehér ingét, miközben a csípőjén ülök. Fájdalmasan lehunyja a szemét, mikor kezeimet alhasához érintem.

 - Gyönyörű vagy, kislány. – Zayn lehúzza rólam a kék textilt, és az ágy szélére teszi, ahonnan lecsúszik a padlóra. Megmosolyogtat a bókja, mivel még soha az életben nem kaptam tőle efféle dicséretet, mert mindig elvicceli, és én imádom mikor ezt csinálja, mert az az igazi énje, abba a Zaynbe szerettem bele. – Mindig is téged akartalak. – Ujjait gyengéden végighúzza csípővonalamon, hátam ívbe feszül érintése miatt. – Első pillanattól kezdve, amikor megláttalak – kezdi babrálni melltartómat, viszont akkor érintésétől valami furcsa, idegen érzés kerít hatalmába, ami megrémít. Tudom jól, hogy Zayn az, ennek ellenére mégis kételkedem. Ismerem minden egyes mozdulatát, de ez eltér azoktól. Nem lehet Zayn. Zayn nem így ér hozzám, ő teljesen más. Lehunyom a szemem, és amint újra, lassan kinyitom, Brian jelenik meg alattam, s nem Zayn, amikor megismétlem ezt a folyamatot, ismét Zayn az, de ahogy sokáig nézem látom Briant. Mi ez az egész? Értetlenül meredek a semmibe, kezeit lehámozom magamról.

 - Van valami baj? – szólal meg Brian, akkor megértem, mi folyik itt.

 - Te nem Zayn vagy – szörnyedek el, amikor eljut a tudatomig, hogy mit tettem – Baszd meg, Brian – Idegesen felállok az ágyról, de még mindig muszáj ránehezednem valamire, mert annyira gyenge vagyok, hogy a saját súlyomat is nehezemre esik megtartani. Ez minden kétséget kizáróan nem az alkohol hatása, száz százalékig biztos lettem abban, hogy valamilyen drogot tett a piába. Én hülye nem hallgattam Zaynre, és megittam azt az undorító löttyöt, amiben bármi lehetett volna. Gyorsan magamra kapom a ruhámat, ami a földre esett, s közben az éjjeliszekrényre helyezem az egyik kezem, hogy valahogy egyedül is feltudjam venni a ruhámat. Brian ugyanúgy, mint én felegyenesedik az ágyról, és felém igyekszik. A szervezetemben lévő drog miatt még nem teljesen tudom összerakni a dolgokat a fejemben, gyengének és tehetetlennek érzem magam vele szemben.

 - Brian, meg ne próbálj a közelembe merészkedni, mert biztos lehetsz benne, hogy megöllek. – Felveszem a padlóról a magas sarkú cipőmet, és készen állok arra, hogy fegyverként használjam, ha egy lépést is tesz az irányomba.

 - Tüzes vagy, mint mindig, Ro. – Vigyorától felfordul a gyomrom, sohasem undorodtam még senkitől annyira, mint tőle abban a percben. Tényleg képes lettem volna megölni, ami megijesztett. Sosem tudtam, hogy egy ilyen én is lakozik bennem. – Én nem hazudtam neked, minden szavam igaz volt. Te vagy a legjobb csaj, akit ismerek, és rohadtul beléd estem.

 - Fogd be, te mocskos, undorító féreg, hányni tudnék tőled – csattanok fel – Mit tettél a vodkanarancsba?

 - Semmi jelentősége nincs már, nem igaz? – Lesüti a szemét a talajra, mintha megbánta volna, amit tett, de számomra megbocsáthatatlan. Kezeim fáradtam hullnak testem mellé, nem bírom tovább.

 - Azt mondtad szeretsz, igaz? – Abszolút nyugodtan teszem fel a kérdést, mire igenlően bólint. – Neked jó lett volna, ha úgy fekszem le veled, mintha Zayn lennél? – ordítom, mihelyt közelebb megyek hozzá. A düh, ami felhalmozódott bennem, szinte felemészt belül, ezért jobbnak látom, ha levezetem. Meg akarom ütni őt, de nincs semmi erőm hozzá. Elfáradtam.

 - Én…. – Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy befejezze, vagy hogy megtudja magyarázni, összeszedem minden energiámat, felveszem a cipőm és kisétálok mellette az ajtón. Szemeimbe könny gyűlik, de nem hagyom, hogy kiszökjön. Nem az bánt a legjobban, amit Brian tett, hanem az, hogy felelőtlen, elővigyázatlan idióta vagyok. Nem hibáztathatom őt, hiszen nem erőszakolta rám az italt, önszántamból ittam meg. George halad el mellettem, miközben lassan leandalgok a lépcsőn. Mosolyt erőltetek magamra, és megérintem a vállát.

 - Boldog születésnapot, George. – Sejtelmesen fürkész engem smaragdzöld szemeivel, amíg megköszöni a jókívánságomat, majd szőkésbarna, kócos hajába túr.

 - Már mész is? – kérdezi csalódottan. Nem nézek rá, amíg bólintok, majd sietve elhagyom az épületet, mielőtt még bárkinek feltűnne az, hogy valami nincs rendben velem. Mivel még soha életemben nem próbáltam ki semmiféle drogot, elképzelésem sem volt milyen hatást mérhet rám. Sajnálatos, hogy az egyik régi barátom által kellett megtapasztalnom.

Mikor kiérek a házból, a dübörgő zenét már csak tompítottan hallom. Leülök a lépcsőre, mert sejtelmem sincs, hogy mit tegyek. Arcomat a tenyerembe temetem, amíg ezen töprengek. Elmondjam Zaynnek, vagy maradjon titokban? Sokáig agyalok ezen, de végül azt a lehetőséget választottam, hogy nem beszélek neki erről. Ismerem Zayn lobbanékony természetét, képes lenne olyat tenni, amivel bajba sodorhatja magát. Egy ilyen féreg miatt, ez nem éri meg nekem. Zaynt nem keverhetem bele a saját meggondolatlan viselkedésem miatt. Mégis szükségem van a hangjára, ezért a telefonomban gyorsan a nevéhez görgetek, majd rányomok a zöld szimbólumra. Egyet cseng ki, ezt követően már hallom a szuszogását, de hezitál a beleszólásnál, ezért nekem kell megtennem az első lépést.

 - Zayn? Csak el szerettem volna mondani..nem, el akartam mondani, hogy a buli nagyon unalmas volt, most indulok haza. Remélem, nem aggódtál nagyon. – Igyekszem olyan hangon beszélni, hogy az egyáltalán ne legyen bizonytalan, vagy rosszkedvre utaló. Legvégső esetben sem szeretném, hogy gyanússá váljak neki. Zayn mély levegőt vesz a vonal másik végén, én pedig csak meredek a semmibe. Egy képzeletbeli pontot találok a messzeségben, és azt figyelem megállás nélkül. Már az is bíztatást, és energiát ad, hogy tudom, van nekem, és számíthatok rá. Olyan szinten le tud nyugtatni, hogy úgy érzem, nem is történt semmi komoly. Kár, hogy ez csak önáltatás.

 - Azt hittem, van valami baj, valamiért rossz előérzetem volt – vallja be. Szemeim kikerekednek szavai hallatán, mikor tudomásul veszem, hogy megérezte. A kezdeti értetlen zavar elillan arcomról, s vonásaim ellágyulnak. Torkomat egy hatalmas gombóc fojtogatja, úgy érzem, hazudok neki, annak ellenére, hogy csak elhallgatom előle. A kettő nem ugyan az. Mit meg nem adnék most, hogy láthassam az arcát.

 - Semmi sem történt, az egész egy szar volt, nem is mondható bulinak. – Végül is a mondatom egyharmada teljesen igaz. Mégis rosszul érzem magam amiatt, hogy ezt kell tennem. A beszélgetéseink még sosem voltak ilyen semmitmondóak, mint ebben a percben, emiatt hibásnak érzem magam.

 - Írj, ha hazaértél – szólal meg másodpercek után, de elég erőltetettnek hat. Mintha valami fontos dolgot csinálna közben. Nem kérdezek rá, mivel az a cél lebeg lelki szemeim előtt, hogy végre hazajussak valahogy.

 - Jó, majd írok, de most leteszem. Haza akarok menni innen minél előbb – mondom sürgetve.

 - Oké. – Gyorsan megérintem a telefonomon a piros jelet, majd feltámaszkodok a lépcsőről. Már gyűjtöttem némi erőt ahhoz, hogy hívjak egy taxit, és olyan gyorsan tűnök el a helyszínről, ahogy csak lehet.

***

Másnap Noel kollégiumi szobájában várom meg Zoe utolsó óráját, hogy tudjak vele beszélni. Ötletem sincs, hogy kinek mondjam el azt, ami a bulin történt, de úgy érzem Zoeban megbízhatok. Noel az ágyon heverészik, felső nélkül, kezei tarkóján érintik egymást. Jobb oldalán egy köteg jegyzet hever, amelyikekre rá se néz, bal oldalt az éjjeliszekrényen egy doboz sör éktelenkedik, ami valószínűleg már felforrt a szobahőmérsékleten. A koliban tönkrement a fűtés, így a helyiség jobban emlékeztet egy szaunára, mintsem egy szobára. Noel nem egy tanulós fajta, de olyan magas IQ szinttel rendelkezik, hogy elég háromszor elolvasnia a dolgokat, már meg is marad a fejében. Őt sokkal jobban leköti a szuvenírek gyűjtögetése, vagy a sakk, mert szerinte az a legmegterhelőbb sport. Életem során még nem találkoztam hozzá fogható lusta emberrel. Az a típusú fiú, aki nem tudja, mit kezdjen a jövőjével, gyakran veszti el a motivációt, és inkább sodródik az árral.

 A forgószékén ülve kutakodom az íróasztala szekrényeiben, szokásomhoz híven. Óvatosan hátra nézek rá, hogy látja-e, amit művelek, de sajnálatomra igen, minden egyes mozdulatomat figyelte, mindvégig. Felhúzott szemöldökkel próbálja a tudtomra adni, hogy fejezzem be. Hangosan felnevetek a kínos szituáció miatt.

 - Roxy, hagyd abba – pirít rám mérgesen, de ábrázata hamar átvált mosolygóssá. - Valld be, hogy meg akartál lopni – szűkíti össze szemeit sunyi viselkedésemet láttán.

 - Jéé, nem is tudtam, hogy három húgod van. – Elcsodálkozok, mikor a kezembe kerül egy kép, amin Noel van, körülvéve három hosszú szőke hajú kis csajjal. Szemük ugyanolyan virítóan fekete, mint a bátyjuké, ezért nem is volt kérdés számomra, hogy kik ők. A fotón mindenki boldog, csak Noel vág olyan unott, flegma fejet, amilyet mindig.

 - Elviselhetetlenek – sóhajt fel, ugyanakkor leszűrhető arckifejezéséből, hogy imádja őket. Jót mosolygok kijelentése hallatán. - Azt gondoltam hallottad már Zoetól.

 - Miért kellett volna hallanom Zoetól? – Értetlenül tárom szét a kezem, és le sem veszem a szemem a szösziről. – Évek óta ismerlek te pöcs, és nekem nem is beszélsz erről Zoenak pedig két hónap után elmondod? – háborodok fel, ahogy felvázolom magamban a helyzetet.

 - Jól van na, szóba került hálaadáskor. – Védekezően maga elé tartja a kezét. Ekkor még sejtelme sincs, hogy a kijelentésével még jobban felhúz.

 - Mi? Ti együtt töltöttétek a hálaadást? – vonom kérdőre hisztérikusan. – Mikor akartátok elmondani?

 - Te is Zaynnel voltál, ha jól tudom – emlékeztet.

 - Ne tereld a témát. Mi amúgy is együtt vagyunk.

 - Mi is.

Abban a pillanatban Zoe toppan be a nyitott ajtón, tekintete először Noelre, majd rám szegeződik, nehezen veszi a levegőt, mintha rohant volna, köszönésre ideje sincs, rögtön belevág a dolgok közepébe.

 - Zayn a könyvtárban volt Nicole-lal, és arról hablatyolt neki, hogy lefeküdtél Briannel, valamit mutatott is neki erről. Zayn nagyon ideges, amint meglátott, rögtön azt kérdezte, hogy hol vagy, de azt mondtam neki, hogy nem tudom. Nagyon örült magának az a beképzelt szuka. Ro, mi ez az egész? – hadarja el másodpercek alatt, levegővétel nélkül. Zoe és Noel mindketten a válaszomra várnak, én pedig úgy érzem, hogy nyakam körül szorult a hurok. Megint egy olyan döntést hoztam, amiből nehéz lesz kimagyaráznom magam. Gondolhattam volna, hogy valaki meglátott minket. A rémültség minden bizonyára kiül az arcomra. Csakis az az egy gondolat cikázik a fejemben, hogy mi lesz, ha Zayn nem hisz majd nekem. Idegesen a hajamba túrok, majd belekezdek a mondandómba.

KÉRDÉSEK:

1. Mi a véleményetek Brianről?

2. Szerintetek mi lesz Zayn reakciója a történtek után?

3. Ti hogy döntöttetek volna Roxanne helyében, ebben az esetben?

4. Mit gondoltok Noelről?
5. Legyen új design, vagy még nem unjátok a mostanit?