23. Fejezet

Drágaságaim! Nem értettem miért nem lett annyi nézettsége az előző fejezetnek, mint a többinek. Talán nem látta még mindenki? Na, mindegy most végre itt vagyok és megérkeztem az új fejezettel. A nyári szünet óta még nem jelentkeztem. A tervezettnél kicsit elfoglaltabb vagyok, de igyekszem rendszeresen hozni a részeket, mert kissé felgyorsulnak majd az események, legalábbis a tervek szerint. Na, nem is húzom tovább az időd, várom a negatív, illetve a pozitív véleményeket. :)

***

Xoxo Bri

Kívülállóként

Zsúfolt napot tudok magam mögött, a tanáraim képesek voltak az összes vizsgát egyetlen napra zsúfolni, úgy mintha ez lenne a teljes szemeszter. Kissé felháborodva szelem végig a folyosót az elhúzódott szóbeli vizsgám után. A tanár egy óra késéssel esett be órára, mert eszébe jutott, hogy a hallgatókat ma kell vizsgáztatnia. Ő szórakoztatónak találta, hogy majdnem megfeledkezett rólunk, de a mi arcunkon a düh jelein kívül semmi mást nem láthatott. A telefonomra pillantva tudomást veszek arról, hogy már hét óra van. A délelőtti szokatlan napsütést, hideg-szeles idő váltja fel eddigre, és szinte teljes sötétség uralkodik kint.

Furcsa érzés kerülget, miközben a tűzpiros hajamat az egyik vállamra helyezem át, hogy kevésbé lógjon a szemembe. A campus kihalt, csak az utcai fények, a kollégiumokból kiszóródó világosság, illetve az onnan kiszűrődő halk morajok töltik meg az egyetemi várost. Egy ismerős küllemet látok meg egy köpésnyire, és ahogy közelebb érek hozzá, kezdenek kirajzolódni az arcvonalai. Kezében távolról is kiszúrom a narancssárgán parazsló cigarettát. Egész nap nem láttam őt, ezért belül majd kiugrok a bőrömből, amiért végre itt van, de ezt eszeveszettül próbálom palástolni. Örömöm egyetlen ismertetőjét sem akarom neki kimutatni, sőt minél inkább azon vagyok, hogy teljesen érdektelennek tűnjek. Már éppen eltipegnék mellette, mintha észre sem vettem volna, de elállja az utamat, ezért igyekszem kikerülni, de hogy továbbra se tudjak haladni, elém lép, közben felfelé görbül a szája. Olyan szívdöglesztő az a mosoly, hogy legszívesebben megcsókolnám, de az nem én lennék. Nem a makacs, haragtartó Roxanne lenne.

 - Ne próbálj menekülni – komolyodik el, de nem érzem úgy, hogy máris be kell adnom a derekam. Ettől többet érdemlek. Egy bocsánatkérést, egy gyönyörű bocsánatkérést, amilyet még soha senkinek nem mondott.

 - Elég széles az út, szóval nyugodtan kikerülhetsz – magyarázom, a kezeimmel gesztikulálva. A csillogó szempárját pásztázom, sarkaiban megjelennek a nevetőráncok, amik azt mutatják jól szórakozik rajtam.

 - Téged könnyebb lenne átugrani – végigfuttatja rajtam a tekintetét, kissé lepillant rám, bizonyítani próbálja ezzel, hogy mennyivel nagyobb nálam. Abban a pillanatban pedig magasabbnak látom, mint eddig bármikor. – De viccet félretéve, beszélnünk kell – folytatja, mielőtt még felháborodhattam volna a gúnyolódása miatt.

 - Ezt megszívtad. Anyu nem engedi, hogy beszéljek veled – mosolygok. Addigra már minden haragom elszáll. Csak a jelenléte kell ahhoz, hogy az elvárásaim lecsökkenjenek. Ekkor már egy szimpla csók is elég lenne a gyönyörű bocsánatkérés helyettesítésére. Zaynnek először felszalad a szemöldöke, majd halkan kuncogni kezd.

 - Tehát tilos vagyok neked? – jön közelebb egy lépéssel, s így már szinte nekiütközök a mellkasának. Észveszejtően zavarba ejtőnek érzem, a fejembe fut a vér, és minden bizonyára olyan vörös leszek, mint egy paradicsom – Ez így még izgalmasabb, nem gondolod? – A levegőt egyre gyorsabban kapkodom, a hideg végigfut a hátamon a közelsége miatt. Gyűlölöm magam, amiért nem tudok rá haragudni. Van a mosolyában valami pimaszul hívogató, ami felhatalmazza erre.

 - A kurvák már csak ilyen… izgalmasak – hozom szóba a tegnap történteket. A „kurva” szót direkt kihangsúlyozom, hogy véletlenül se menjen el a füle mellett. A fejemet sértődötten elfordítom.

 - Felejtsd el bébi, nem volt komoly. Csak felbaszott az a seggfej – mentegetőzik hitelesen. Állkapcsa még most is megfeszül, amíg Nathanről beszél. Rémisztő, hogy mennyire fel tudja húzni magát egy ilyen apróságon. Ekkor megértem, hogy neki mit jelentett. Mosolyogva veszem tudomásul, hogy milyen féltékeny típus, pedig ki sem nézném belőle. Megfordul a fejemben, hogy elmondom neki, ő az egyetlen fiú, aki lázba tud hozni, és Nath nem ellenfél számára, de úgy éreztem ezt majd bebizonyíthatom neki szavak nélkül is.

 - Ne beszélj már így róla. – Halkan megszidom, de az egész beszélgetés megint odáig fajul, hogy ráncolja a homlokát, és értetlen fejet vág.

 - Látod? Már megint véded őt. – Hangja jóval feljebb szól, mint az eredeti beszédhangja, ezért ujjamat a szája elé teszem, ezzel csitítva őt.

 - Miért nem bízol meg bennem? – kérdezem, mélyen a szemébe nézve. Hollófekete hajába túr, feszülten.

 - Én benne nem bízom. Érted? – Közelebb húz magához olyannyira, hogy lehelete nyakamnak csapódik. Az ajkaim remegnek, és úgy érzem, soha nem akarom, hogy vége legyen ennek a pillanatnak. Szemeim csillogni kezdenek, franc sem tudja, hogy miért. – Nem hozzá tartozol, sosem tartoztál hozzá, mert az enyém vagy. – Elmondhatatlanul jó érzés fog el, amikor ezt kimondja, megnyugtat, és egyben felhevít. Keze birtoklóan érinti meg a csípőmet, és teljes testünk összeér.

 - Zayn Malik, a romantikus – jegyzem meg halkan. – Új ez még nekem. - Ajkaimat az övére

tapasztom, és vad csókot kezdeményezek. Hátulról a hajába túrok, ami az egyik gyenge pontja, így nyakán érzem, hogy libabőrös lesz. Nem egyszerű forróságot érzek, hanem égető tüzet, bizsergető érzés szalad végig az egész testemen, amitől elgyengülök. Megfeledkezem a minimálisan szitáló esőről, a helyszínről, a valamennyi emberről, a kifogásokról, csakis az érdekel, hogy akar, és, hogy az övé vagyok. Zayn a fenekemre vezeti a tenyerét, de ajkaink egy másodpercre sem szakadnak el egymástól. Olyan régóta vártam már erre a csókra, hogy fájdalmas lett volna abbahagyni. A szememben összegyűlt könny egy forró cseppben csorog végig arcomon, mert ahogy megcsókol, olyan túlfűtött vággyal, és perzselően még nem tette senki. Sosem voltam még ennyire biztos kettőnkben. A félelmem lecsillapodik, minden kétségem megszűnik, mivel választ kapok a kételkedő kérdéseimre.

 - Mennem kell, anyu tudja, mikor végzek. – Zavartan húzódok el Zaynntől, de nehezebben megy, mint eddig bármi az életemben. Az ajkaimat egy vonallá préselem össze, a világvége hangulat teljes mértékben tükröződik az arcomon, ezért Zayn gonosz módon kinevet.

 - Hazakísérjelek? – ajánlja fel lelkesen, mire én is vigyorogni kezdek. A mosoly azonnal lehervad az arcomról, mikor eszembe jut, hogy anya simán megláthat az ablakból. Sohasem kellett még rettegnem az anyámtól, ezért szokatlan számomra, hogy észben tartsam ezeket a részleteket.

 - Anyu meglát az ablakon keresztül, biztosan – keseredek el végérvényesen.

 - Ne legyél már nevetséges. – A szemöldökét értetlenkedve ráncolja össze, miközben „nem ismerek rád” tekintettel bámul. – Megkockáztatjuk, jó?

Miután belemegyek abba, hogy hazakísérjen, annak ellenére is, hogy lehet, anya megöli, és soha többé nem láthatom, sok minden szóba kerül a hazafelé vezető úton. Először arról beszélgetünk, hogyan jutottunk el idáig, és mennyi hülyeséget követtünk el, konkrétan egymás ellen. Békésen elszívunk egy cigit, aminek sikerült lenyugtatnia. Majd, amikor velünk szemben sétál George, aki meghívott a mára tervezett születésnapjára, és hangosan rám köszön, ebbe az irányba terelődik el a szó.

 - George meghívott a szülinapjára ma este – közlöm vele halkan, de nem várt reakció érkezik.

 - Ki az a George? – Zayn kérdőn néz rám, ami miatt ideges leszek.

 - Éppen most sétált el mellettünk, köszönve. Fel sem tűnt? – vonom össze a szemöldökömet.

 - Senkit nem vettem észre – Zayn bámul maga elé, hogy megbizonyosodjon a felől, hogy tényleg igazat mondok-e.

 - Tényleg? Szörnyű vagy, csakis magaddal foglalkozol – forgatom meg a szemem morogva.

 - Soha életemben nem láttam még, olyan mintha láthatatlan lenne. Nem tehetek róla, hogy ilyen semleges emberek a haverjaid – háborodik fel, kijelentésem hallatán. Őt hallgatva tátva marad a szám.

 - Miről beszélsz? Számomra nem felejthető az arca – Még mindig előttünk sétál, csak kicsit gyorsabban halad, mint mi - Sőt egészen jól néz ki – harapom be az ajkaimat, miközben akaratlanul is jobban belegondolok, és kevesebb ruhában képzelem el.

 - Néha csodálkozom azon, hogy miért nem érted be egy ilyennel. – Morcosan összeráncolja a homlokát, és szemmel láthatóan zavarja, hogy miközben mellette sétálok, egy másik pasi jelenik meg a gondolatbuborékomban. De fogalma sincs, hogy ezt direkt csinálom, csak azért, hogy felhúzzam. - Azt hittem ennél sokkal magasabb igényeid vannak – céloz itt magára, arcán önelégült, nagyképű mosoly jelenik meg.

 - Befejezhetnéd mára az önfényezést – szűkítem össze a szemeimet.

 - Nem fényeztem magam, csak tényeket közöltem. Nézz rá arra a stílus nélküli alakra, most tényleg. – Továbbra is azt ecseteli, hogy ő mennyivel jobb, mint George.

 - Hagyd már abba, túl hangosan beszélsz – ripakodok rá, amiért nem veszi észre, hogy túl messzire megy. A szidás mit sem ér, úgy dönt, nem fejezi be a szaktársam ócsárolását, aki nem mellesleg elég közel van ahhoz, hogy meghallja.

 - Nem értem, miért nem látod be, hogy igazam van. Úgy megy, mint egy buzi. – állapítja meg.

 - Borzasztóan gyerekesen viselkedsz. – Rápirítok, de a magatartása azt mutatja néhány perce, mintha megsüketült volna.

 - Épp olyan unalmasnak néz ki, mint egy politikus. Nem jogon van véletlenül? – Gúnyosan elmosolyodik, ahogy az egyre távolodó alakot figyeli.

 - ZAYN!!! – Ezúttal már határozottabban és élesebben szól a hangom, mire elcsöndesül. Végül mindketten nevetésben törünk ki, visszagondolva a vitánkra, és Zayn túlzásaira, amit tovább, majd még tovább fokozott. Mindvégig, amíg mellette sétálok, szemügyre veszem minden sajátosságát. Megnyugtat a járása, teljesen szabadnak tűnik. Alkalomadtán lopva arcára tekintek, úgy, hogy ne vegye észre. A boldogság minden jele megfigyelhető rajtam. A szám fülig ér, s úgy mosolygok magam elé, mint egy idióta. A szemeim résnyire húzódnak a folytonos vigyorgástól, de nem érdekel. Fantasztikusan érzem magam, és semmi sem zavarhat meg ebben.

 - Kik lesznek ott a partin? – Zayn elég hektikusnak tűnik, velem ellentétben. Alsó ajkait rágcsálja, és a lába elé kerülő kis kavicsokat rugdossa. – Egyáltalán hol lesz?

 - Néhány szaktárs, és mivel elég különböző szakra járunk, nem hiszem, hogy ismered őket. – Egyre gyorsabb tempót veszek fel, hogy anyunak ne legyen feltűnő a késés, bár tudom, hogy már így is bajba kerülhetek. – Brian, és Nicole biztosan ott lesznek, de ennek nem annyira örülök. – Elfintorodok, amikor eszembe jut, amit Nico művelt, egyik napról a másikra. Brian pedig annak ellenére, hogy a barátomnak tartottam, vérig sértett. Fogalmam sincs, hogy erről Zayn tud-e valamit. Bár abban az időszakban nem konzultáltam vele, de elszánom magam, hogy nem beszélek erről az időszakról. Egyrészt mert egy fájdalmas fordulópont számomra, és felidézi bennem a azokat a sérelmeket, amiket sosem fogok elfelejteni. Ebben az esetben nincs jelentősége az egésznek.

 - Jó, de ne igyál sokat, rendben? – Kérdésként teszi fel, aggódóan, de valójában egy kérés, amire rábólintok. – És semmiképp ne fogadj el másoktól piát. Sőt, könnyebb, ha nem is állsz szóba senkivel. Azt se idd meg, ami ott van az asztalon, mert nagyobb az esélye, hogy tesznek bele valamit.  – Zayn belefeledkezik abba, hogy a különféle korlátozásaimat sorolja, de mikor már arra kér, hogy ne álljak szóba másokkal, megpróbálom leállítani. Fogalmam sincs, hogy képzeli el ezt a bulit.

 - Zayn, állj le – mondom halkan, de kezdem kényelmetlenül érezni magam, amiért elengedi a füle mellett.

 - Ülj le a kanapéra, és maradj ott, amíg vége nem lesz – tanácsolja – És írj, ha leül melléd valaki, néha küldj képet, hogy hol vagy. Akkor is írj, ha valaki rád akar mászni, és akkor is, ha…- Mielőtt folytatná közbeavatkozok.

 - Zayn, fogd már be – csattanok fel, mivel nem hiszem el, hogy komolyan gondolja ezt az abszurd felsorolást. – Minek nézel, óvodásnak? – A megbotránkozás szimbólumai továbbra sem szűnnek meg az arcomon.

 - Láttalak már részegen, és mindig valami hülyeségre készültél. – Zayn keresztbe fonja maga előtt a karjait, s közben rám sandít a szeme sarkából.

 - Nem mindig.

 - Akkor mondj egyetlen egy ellenpéldát. – Türelmesen féloldalas mosolyra húzza száját, válaszomra várva, de már tisztában van vele, hogy sarokba szorított. Én ész nélkül keresgélek a gondolataimban, de vagy olyan esetek jutnak eszembe, amelyik alkalommal mindent elfelejtettem másnapra, vagy pedig olyanok, amikor valami meggondolatlan dolgot tettem. Ezért szó nélkül állok, de még mindig nem adom fel.

 - Pfff. Erről beszélek.

Amikor az utca szegletéből beazonosítom a házunkat, amelyet zöldellő fák ölelnek körül, összeszorul a szívem, ennek ellenére mégis egyre közelebb kötünk ki. Még sohasem értem haza ilyen gyorsan, mint most, pedig ebben az esetben vártam legkevésbé. Pontosan ez lehet az oka. Minek szülinapi buli, amikor Zaynnel lehetnék? Abban a percben, már egyáltalán nem vonzz az, hogy hajnalig partizzak, és ezt ő is tudja.

 - Remélem, szar lesz ez a babazsúr, és már kilenckor otthon leszel. – Zayn még soha, de soha nem mondott nekem semmit ekkora beleéléssel. Kár, hogy ez a mondat tulajdonképpen egy rosszkívánság volt. És az is kár, hogy nem beleéléssel mondta, hanem unottan. Játékosan oldalba lököm, majd egy gyors búcsúcsókot nyomok az ajkára, mielőtt belépnék a lakásba, de még a lépcső első fokáig sem jutok el, mivel Zayn visszahúz az alkaromnál fogva, amivel egyáltalán nem számolok.

 - Csak ennyi? – suttogja a nyakamba, ahol elég csikis vagyok, ezért kicsit összehúzom magam és megborzongok, alig tudom visszafojtani a nevetést. A csók kicsit hosszasabbra, és felkavaróbbra sikerül, mint terveztük. A dzsekije cipzárját kezdem lehúzni, mivel eluralkodik felettem a vágy, de akkor gyorsan észbe kapok. A francba, a házunk előtt vagyunk. Anya. Ennek ellenére sem tudom visszafogni magam, és olyan mosoly ül az arcomon, ami mintha odaragadt volna, és sehogy sem tudnám lekaparni. Zayn nagyon nehéz szívvel engedi el a kezem, és valami nagyon nyugtalanítja, de semmi esetre sem árulja el nekem, mi az.

Próbálok észrevétlen maradni, amikor belibbenek a házba, de a huzat becsapja az ajtót, amit valószínűleg nem csak anyu hall meg, hanem az egész város. Anya botorkál ki a konyhából, de közel sem olyan arccal, amilyenre számítok. Odasiet hozzám, és szorosan megölel, én pedig kikerekedett szemekkel viszonozom.

 - Kicsikém, annyira sajnálom, amit mondtam – zokog a karomban, mire vigasztalásképpen simogatom a hátát. – Én csak… azt gondoltam, hogy Nathan lenne a legjobb választás. Nem is értem, mi történt velem. – Az egész teste remeg a sírástól, nekem pedig ennyi bőven elég, ahhoz, hogy megbocsájtsak. A pólóm vállát teljesen elárasztja a krokodilkönnyeivel, de a legkevésbé sem érdekel. Sötétbarna, hullámos haját simogatom, amiért nem képes megnyugodni. Boldog vagyok, hogy végre visszatér a valódi énje, és belátja a saját tévedését. Ez volt az első alkalom, amikor rossz lépést tett előre, és nem hibáztatom miatta, mindenki elvéthet dolgokat. De egy valami nem hagy nyugodni.

 - Miért változott meg a véleményed? – Kíváncsian teszem fel neki az első kérdést, ami felmerül bennem. Másodpercekig még nem tud megszólalni a sírdogálás miatt, de ezután válaszol.

 - Ismerős hangokat hallottam a ház elől, ezért kinéztem az ablakon. Először mérges voltam, amiért megszegted a szavad, de utána észrevettem… - Mély levegőt vesz, mielőtt befejezi. – Soha életemben nem láttalak még ilyen boldognak Roxanne, soha, és beláttam, hogy megtaláltad a neked való személyt.

 - Anyu – Nagyon megörülök, amiért megerősít engem a választásomban, ezért még szorosabban ölelem őt. Rengeteget jelent nekem a támogatása, és ezt csak most veszem észre, azok után, hogy megtudtam milyen, amikor nem áll mellettem.

 - És ne felejtsük el, hogy nem egy rossz pasi – emeli fel a mutatóujját megadóan, amikor már nem fojtogatom az ölelésemmel. Jót derülök a kijelentésén, de ekkor folytatja – Viszont a tetkói akkor sem tetszenek – Anyu mindig is utálta, ha valaki bőrét tetoválások díszítették, és mivel nekem is volt egy periódus az életemben, amikor szerettem volna egyet, egyenesen irtózik tőlük.

*** 

Nehezemre esik elhinni, ami folyik itt Georgenál, a buliban, nem csak néhány szaktárs társalog, ahogy gyanítottam, vagy, ahogy feltételeztem a srác természetéből. Több tized ember tolong a házban, és belegondolni sem merek, Geroge szülei vajon hol lehetnek. A sok ismeretlen között elvegyül az összes haverom, lelkierőm viszont nincs, hogy megkeressem őket. Így kívülről nézve semmit sem látok, csak egy hatalmas tömeget, akikből árad az alkoholszag, a sötétség pedig még jobban megnehezíti a dolgomat.

Van egy olyan sejtésem, hogy sokak nem is tudják, hogy kinek a születésnapját ünnepeljük, ez már nem az ünnepeltről szól. Kívülállónak érzem magam, annak ellenére, hogy minden bizonnyal több közöm van Geogehoz, mint ezeknek a szerzeteknek. Szememmel kutatok a kanapé után, amit Zayn jósolt nekem, de egy idő után feladom, és megelégszek egy székkel a konyhában. A lábaimat elegánsan keresztezem, így királykék rövid ruhám megfeszül a combomon. Sokkal feszélyezettebben érzem magam, mint bármelyik buliban eddig. A házban uralkodó hangulat semmi jót nem sugall, nekem pedig egyre rosszabb előérzetem lesz. Mivel a pia az egyetlen barátom a térségben, mosolyogva töltöm el vele az időt, mintha már régen találkoztunk volna. Végső elkeseredettségemben dobok Zaynnek egy üzenetet, hogy a babazsúr pont olyan unalmas, mint amilyennek kívánta nekem. Hamar érkezik vissza az üzenet, amiben kinevet.

Még a harmadik feles után is érzem a hiányát, sőt meg is bánom, hogy eljöttem egy olyan helyre, ahol egyetlen barát sincs, akivel szeretnék beszélgetést létesíteni. És miután beleunok a sok részeges állat táncfelkéréseibe, és egyetlen szaktársamat sem látom, úgy döntök, felkeresem Geoge-ot, hogy felköszöntsem és elhúzok erről a helyről. A konyhában viszont a sok idegen után egy ismerős alak tűnik fel, a kezében két pohárral, az arcán pedig hatalmas mosollyal. Sötétbarna haja felzselézve mered a plafon felé. Megjelenése olyan laza, mint mindig, fehér inget visel, alkarjánál feltűrve, illetve világos farmert, ami lezserül lóg rajta. Tekintete végigfut rajtam, és beharapja ajkait.

 - A legdögösebb nőnek a partin. – Elismerő pillantását le sem veszi rólam, csak kezembe nyomja a narancsos üdítővel kevert vodkát, mert tudja, hogy ez a kedvencem, majd helyet foglal mellettem, az üresen álló széken.

Szerintetek ki az ismerős, aki leült Roxanne-hez?