22. Fejezet

Drágáim! Új rész van a láthatáron. Továbbra is nagyon-nagyon hálás vagyok nektek, amiért támogattok, nagyon jól esnek a fejezetek alatt található vélemények, a feliratkozások, és az üzenetek a chatben. Ha hiszitek, ha nem boldoggá tesztek ezzel, mivel már maga az írás csodálatos számomra, de az, hogy valakit érdekel is a munkám, az aztán a nagyszerű érzés.  Jó olvasást! És szeretettel várom a véleményeket. :)

***

Xoxo Bri

Nem ismered

A nyugodt, idilli virradatot Zayn borzasztóan hangos tüsszögése váltja fel. Fájdalmasan felnyögök, amiért ilyen módon kell felébrednem, egyik pillanatban még a tökéletes álmom közepében vagyok, majd visszacsöppenek a való életbe, ahol Zayn - be kell vallani - elég lármás. Szúrós tekintetemet a hollófekete-hajú fiúra vezetem, aki véletlenül sem hagyja abba, amit elkezdett.

 - Fejezd már be! – ripakodok rá, amikor már felmegy bennem a pumpa, majd hasra fordulok az ágyon, és a párnát a fejemre szorítom, hogy tompítsam a hangokat.

 - Por. – Mielőtt még befejezhetné, újabbat prüszköl – Allergia. – Amikor már úgy érzi, hogy nem jön az inger, hogy tovább tüsszentsen, kínosan felnevet.

 - Miért pont reggel jön elő? – rukkolok elő az első kérdéssel, ami eszembe jut, de inkább hallatszik nyöszörgésnek, mint egy épkézláb mondatnak.

 - Fogalmam sincs. Azért, hogy mindenki felébredjen – rántja meg a vállát, mire kitör belőlem a nevetés. Ez az egyetlen ésszerű magyarázat, biztosan.

Egészen jól érzés, hogy Zayn az első, akit meglátok reggel. A kócos, zilált haja össze-vissza áll a fején, de a látvány, mint mindig, most is tökéletes számomra. Az előző nap történései, már olyan távolinak tűnnek, mintha csak álom lett volna az egész. Ennek ellenére is emlékszem minden egyes momentumra, mivel nem az a típus vagyok, aki felejt. A mosoly azonnal lefagy az arcomról, amint visszaemlékszem a hálaadásra. A lelkiismeretem nem teljesen tiszta, amiatt, hogy szó nélkül eljöttem otthonról. Bűntudatom van, mert mindent otthagytam, mikor úgymond megígértem Nathannek, hogy kibírok egy napot, a barátnőjeként, de cserbenhagytam. Mindenki számított rám. Erre sem vagyok képes, szimplán nem megy a színészkedés, és egyszerűbbnek láttam elmenekülni. A könnyebb utat választottam, mint mindig, az önös érdekeimet néztem. Egy szánalmas ember vagyok.

Háttal fekszem Zaynnek, és a semmibe meredek, azon elmerengve, hogy miért tettem ezt. Eluralkodik rajtam a melankolikus énem, így azokon a dolgokon jár az eszem, amiket az életemben elcsesztem, vagy, amiket ha visszamehetnék az időben, feltétlenül másképp csinálnék. Zayn a nevemet suttogja, hogy kizökkentsen az önsanyargatásból, de nem hagyom, ezért megismétli.

Elhatározom, hogy most azonnal hazaindulok, és tisztázom a dolgokat mindenkivel. Ezért felülök az ágyon, majd beletúrok vörös hajamba. Zayn a kezem után nyúl, mielőtt még felállnék, és visszahúz az ágyra. Felém kerül, és két kezével támaszkodik mellettem. Komoly arccal mustrál, de jelen pillanatban idegesítőnek találom.

 - Zayn, ne most kérlek – nyomom a tenyerem a fedetlen mellkasára, hogy eltoljam, de egy szikraszerű érzés fut végig rajtam. Teljes testemben remegek, mindig ez történik, amikor ennyire közel van hozzám. Francba, nehéz ellenállni.

 - Mi bajod van? – A hangja felszökik, amint felállok az ágyról. – Rohadt hisztis vagy. – Megforgatom a szemem, és igyekszem figyelmen kívül hagyni, amit mond. Szétnézek a szobában, de sehol sem találom a cuccaimat, és egy idő után ez már az őrületbe kerget.

 - Megmondanád, hol vannak a cuccaim? – Kiabálással próbálom levezetni a feszültséget, ami egyik percről a másikra gyülemlett fel bennem. Minél jobban próbálok sietni, annál tovább tart minden, mint általában.

 - Honnan tudjam? – emeli fel a szemöldökét, ami annak a jele, hogy sikerült ráragasztanom a saját hangulatomat – Nem én vettem le – Pimasz mosolyt ejtett, majd beharapja ajkait, ahogy végigmér. Válaszként idegesen fújtatok egyet, majd kiviharzok a szobából. Eltart egy darabig, amíg rájövök, hogy csakis a fürdőben vehettem le. Normális esetben ez lett volna az első gondolatom, de ebben az állapotban inkább az utolsók között szerepel. Sietve felkapkodom magamra a ruhadarabokat, majd a fürdőben minden reggeli teendőt elvégzek.

Amikor Zayn már tizedszerre kérdezi meg, hogy „mi a franc van velem”, akkor akaratomon kívül is kifakadok.

 - Figyelj… Tegnap minden szó nélkül eljöttem veled piálni, amikor Nath is nálunk volt, és megígértem neki, hogy addig, amíg nem mondja el a szüleinek, hogy szakítottunk, addig eljátszom, hogy együtt vagyunk. Ennyivel tartozom neki, ha már ilyen kegyetlen módon szakítottam vele. De ez még semmi. Anya mindenben számított rám, én pedig… - Zayn nem hallgatja végig a panaszáradatomat, hanem félbeszakít.

 - Nath nálad volt? – Állkapcsa megfeszül, ahogy kimondja azt az egyetlen nevet, amit leszűrt a monológomból. Nekem ekkor még fel sem tűnik, mennyire zavarja a téma.

 - Igen, és ennyit igazán megérdemelt volna. Úgy szeretem őt, és nem is hiszem el, hogy ezt tettem vele, a francba – toporgok egy helyben, de Zayn továbbra is csak bámul engem.

 - És erről mikor szerettél volna szólni nekem? – hitetlenkedik. Megrémülök, amiért hirtelen felemeli a hangját, ezért hátrálok néhány lépést, így nekiütközök az éjjeliszekrénynek, és már csak egy koppanást hallok a padlón.  Sietősen lehajolok az alattam lévő gyűrűért, majd a kezembe veszem. Csak ekkor tűnik fel nekem, hogy két egyforma karikagyűrű is van, az egyik Zayn nyakában, egy láncon a másik pedig itt, az éjjeliszekrényen. Csodálkozva mustrálom a tenyerem közepén tartott tárgyat, ezt követően viszont gyorsan visszatettem, oda, ahonnan leesett.

 - Most mondtam, ha nem tűnt volna fel, bár nem értem a felháborodás okát – Mély levegőt veszek a kiabálás után, majd várom a válaszát. – Rohadtul nem hibáztathatod Nathant, semmit sem tett.

 - Épp ez a probléma, elhallgatta a szakítást, mintha még mindig az övé lennél – háborodik fel összeráncolt homlokkal. – Próbál kisajátítani. - Testbeszéde arról árulkodik, hogy nagyon feldühítik a történtek, én pedig nem értem, hogy mi baja van. Nekem természetes dolog, hogy segítek neki, hiszen ennyivel tartozom, és igazán nem nagy hűhó.

 -  Még mindig nem fogom fel, hogy mi is a baj. – Próbálok higgadt maradni, több-kevesebb sikerrel, de ő még csak meg sem próbál uralkodni önmagán. Zavartan beletúr a hajába, és az alsó ajkát rágcsálja, mint mindig, amikor zaklatott.

 - Lazán belementél ebbe – rázza meg a fejét idétlenül. – A lehető legnyugodtabban enyelegtél volna vele a szülei előtt, mint egy olcsó ribanc, anélkül, hogy én tudnék róla. – Egyik pillanatról a másikra, hirtelen úgy érzem, már túl sokat enged meg magának. A szavai úgy vágnak, akár a kés, és fel sem fogja, hogy fájdalmat okoz vele. Miután kimondja, reflexszerűen lendítem a kezemet, és elég közel vagyunk egymáshoz, hogy pofon vágjam. A tenyerem csattanása az egész szobában visszhangzik. Zayn letaglózva áll, a fejét elfordítja, és nem néz a szemembe. Némán, és feldúltan csapom be magam mögött az ajtót, és ugyanezzel a hévvel rángatom magamra a kabátomat. A két karomat erőszakosan fonom össze magam előtt, arckifejezésemről lerí a hangulatom. Nem is számítok arra, hogy utánam jön, tudom jól, hogy nem fogja megtenni, ezért nem is számítok rá. Ismerem annyira, hogy tudjam, a büszkeségénél semmi nem fontosabb neki. Hirtelen felindulásból szöknek ki a száján olyan szavak, amikkel megbánt másokat, én pedig hirtelen felindulásból teszek dolgokat, amiket az azt követő másodperben már megbánok. Ezek vagyunk mi.

Amikor beérek a lakásba az első gondolatom az, hogy gyorsan át kéne öltöznöm, mielőtt még anyám szeme elé kerülnék. A ruhám töményen alkohol szagú, és minél előbb meg akarok szabadulni tőle, ezért elindulok a szobám felé. Egy hang viszont megállít.

 - Megtudhatnám, hogy hová olyan sietősen? – Anya a konyhába vezető boltív alatt áll, kezét szigorúan összefonja maga előtt, szemével akár ölni is tudna. Hangja ironikus, amitől a hideg is kiráz. Amikor így viselkedik, már teljesen biztos, hogy nincs a legjobb kedélyállapotában. – Ha nem vagyok itt, képes lettél volna besunnyogni a szobádba, szó nélkül? – szalad fel a hangja, a szemöldökével párhuzamosan.

 - Én nem… – A szavak cserbenhagynak, és fogalmam sincs, hogy magyarázzam ki magam. - Csak szerettem volna átöltözni – sütöm le a szememet.

 - Miért kell átöltöznöd? – siet hozzám közelebb – Jézusom Roxanne, te bűzlesz az alkoholtól. – Kezét a szája elé teszi, miközben engem bámul szánakozó tekintetével. Anya szereti, ha szórakozom, ha jól érzem magam, de amikor a családdal és a barátokkal szemben állok, sosem mellettem áll ki. Máskor a legkevésbé sem zavarná, ha ezt történne, viszont most, a bolhából elefántot csinál. – Azért mentél el itthonról, hogy leidd magad, mint azok az emberek, akiknek semmi életcéljuk nincs?! – teszi fel a költői kérdést, amire általában nem vár választ, ezért meghúzom magam, és csendben maradok. – Biztos ebben is Zayn van, nagyon rossz hatással van rád az a semmirekellő.

 - Na jó, engem szidhatsz, de őt hagyd ki ebből, nem is tudod mi történt. – Én is felemelem a hangom, amikor szóba kerül Zayn. Sosem szoktam ezt csinálni, ezért még saját magamon is meglepődök. A szokásosnál is jobban felhúz, amikor felhozza őt, holott haragszom rá. Tudom, hogy miért jött el, tudom a hátterét az egésznek, ezért igazságtalannak tartom, amit anya művel. Mindenáron rossz fényszögben akarja beállítani, én pedig kötelességemnek érzem, hogy kiálljak mellette.

 - Ne feleselj nekem! - emeli fel a mutatóujját fenyegetően. - Nem ismerek rád Roxanne Goodberg. – Tekintete csalódott, arca rezzenéstelen, én pedig a kiabálás hatására hangosan szuszogok, de egy szó sem jön ki a számon. – Itt hagytad szegény Nathant, társaság nélkül.

 - Helyben vagyunk – idegesen megforgatom a szemem. Nem ismerek anyámra, ő biztatott eddig, hogy meséljek Nathnek az érzelmeimről, most meg úgy tesz, mint valami kerítő. Tisztában van vele, hogy nem vagyok szerelmes a fiúba, de ő mégis erőlteti, és ez fáj.

 - Ő egy nagyon kedves fiú, és ambiciózus, tudja, mit akar. Nem értem, hogy bánhatsz így vele. – Értetlenül megcsóválja a fejét. Tehetetlenül állok ott, a szavakat keresve.

 - De anya, nem illik hozzám – kiabálok hisztérikusan, amiért nem érti meg, hogy mit érzek.

 - Te léptél félre, ő sosem tette volna meg veled ugyanezt. Ezt is megbocsátotta neked, te pedig elszalasztod, és mész a naiv fejed után. – Újra kiabálni kezd, én pedig reménytelennek látom azt, hogy valaha is megérti, amit magyarázok neki.

 - Nem vagyok boldog mellette, hát nem érted? – török ki kétkedve.

 - Igen, te egy ilyen huligántól vagy boldog, aki leitat téged a legfontosabb családi ünnepünkön. Ő az oka annak, hogy megcsaltad Nathant. Elég egyértelmű, miért nem akar a szemünk elé kerülni. – Fogalma sincs arról, hogy nem Zayn tehet arról, hogy nem szeretem Nathant, de ha szóvá tenném, akkor biztosan találna újabb okot, hogy utálhassa, mivel ő már belül eldöntötte, hogy Zayn egy rossz ember.

 - Nem is ismered őt, nem alkothatsz róla véleményt így. Zayn nagyon türelmes volt velem, kiáll mellettem, és nagyon vicces. Lehet, hogy nem tökéletes, de boldoggá tud tenni engem. – Reflexszerűen védem a fiút, aki különleges számomra, és nem foglalkozom azoknak a véleményével, akik bármi rosszat mondanak róla. Csak én tehetem meg azt, hogy becsmérelem, senki más. – Úgy kezelsz, mint egy tinédzsert.

 - Azt sem tudod, miről beszélsz, olyan vagy, mint egy tizenéves kamasz, még jó, hogy úgy kezellek. Nem gondoltam volna, hogy ennyi eszed van – Anyát továbbra is csak a saját véleménye érdekli, én meg feladom, hogy megváltoztathatom azt. – Nem szeretném, ha továbbra is találkozgatnál vele. – Összeráncolom a homlokon, a hallottak miatt.

 - Nem érdekel. Én döntöm el, hogy kivel szeretnék találkozni, és nem te, mivel már betöltöttem a tizennyolcadik életévemet. –  Még mindig nem tudom felfogni, amit az imént mondott, egyszerűen olyan, mintha nem is az anyám szavait hallanám, hanem az ellenségemét, aki minden áron azon van, hogy boldogtalan legyek.

 - Nagyon sok mindent engedsz meg magadnak, az anyád vagyok, ne felejtsd el. Amíg az én házamban laksz, nem azt teszel, amit akarsz! – ordít. – Lehet, hogy nem fogtad fel, de ez egy parancs volt, és köteles vagy megfogadni.

Úgy érzem magam ebben a minutumban, mint egy középiskolás, aki valami rosszat tett, és eltiltják az internettől, elveszik a telefonját, vagy szobafogságot kap egy hétre. De az én életkoromba ez már nem fér bele, ezért kellőképpen felkapom rajta a vizet.

 - Ezt nem teheted meg velem, felnőtt nő vagyok! – fakadok ki. A szobám ajtaja felé veszem az irányt, és mikor odaérek, jól becsapom magam után. Anya a nevemet ordítja, de én figyelmen kívül hagyom, és kulcsra zárom az ajtómat. A mai nap folyamán, ezt már egyszer megtettem, ezért furcsa érzés kerít hatalmába. A legjobb, ha egyszerre veszel össze a családoddal, és a fiúval, akit szeretsz. Haha, irónia.

Amikor a szobámba érek, úgy döntök, hogy felhívom Zoet, és elpanaszolok neki mindent, ami az elmúlt két napban történt velem. A telefonomon rengeteg nem fogadott hívás szerepel, köztük anya számával, apáéval, ezen kívül Nathan és Zoe is hívtak tegnap. A barátnőmnek, úgy ahogy terveztem, mindent elmondtam. Örült annak, hogy Zaynnel ilyen jól megvoltunk, azonban kicsit pipa volt, hogy nem vittem magammal mobilt, mert elmondása szerint, aggódott értem. Amikor megosztottam vele az okát, azonban megértette. Az egyetemen tartózkodik, mivel neki van ma órája, velem ellentétben. Elmesélte, hogy nagyon jól sikerült náluk a hálaadás, majd megbeszéltük, hogy hol találkozunk holnap.

***

Tegnap délután, végig kerülgettük egymást anyával, de egy szót sem váltottunk. Ő haragudott, amiért otthagytam őket az ünnep alatt, engem pedig mélyen megsértettek a felém intézett szavai. Bevallom őszintén, hogy még sosem volt rá példa, hogy mi ketten így összevesztünk, ezért kicsit szokatlan volt a helyzet.

Még mindig ezen jár az eszem, miközben odaérek Zoehoz, aki úgy mosolyog, akár a vadalma. Öleléssel üdvözöl, én pedig viszonozom mind a mosolyát, mind az ölelést.

 - Hiányoztál, te ribanc. – Kissé meglepődök az új becenevem hallatán, majd belenyugszok, hogy egy darabig biztosan így fog hívni, ha már eszébe jutott. -  Hogy lehet az, hogy te Zaynnél voltál, az ágyában feküdtél, és még sem történt semmi olyan? – tér azonnal a lényegre, mire felkuncogok. Közben olyan dolgok járnak az eszembe, hogy mikor Zaynnel vagyok, akkor mindig hideg van, és általában az idő is borús, de amikor Zoeval, akkor süt a nap, és a hónaphoz képest igazán meleg az idő. Ez a tény továbbra is érvényben van – veszem tudomásul, amikor felnézek az égre.

 - Halkabban, nem akarom, hogy ez egész egyetem rólunk beszéljen – fenyítem meg, halkan, szinte suttogva. – Amúgy meg nem akartam az első alkalommal lefeküdni vele, főleg nem részegen. Bár bevallom eléggé nehéz volt tartani magam.

 - Azt gondolom, Zayn nem egy csúnya pasi, nem rugdosnám ki az ágyamból, az biztos – Miközben beszélgetünk, leülünk a legközelebbi padra a campus területén.

- Bolond vagy – nevetek fel hangosan, majd játékosan meglököm a vállát. Jóval az első óránk kezdődése előtt jöttünk, hogy tudjunk beszélgetni, anélkül, hogy lekésnénk a dinamikát, vagy bármelyik elméleti órát.

 - Zayn egyébként egy hatalmas idióta, szerintem jogos volt a pofon – vonja össze szemöldökét a mellettem ülő vörös hajú lány. Kedveli Zaynt, de mivel hamarabb ismerte meg, mint én, ő is tudja, hogy elég könnyen képes dühbe gurulni, és olyankor hajlamos meggondolatlanul cselekedni.

 - Azóta nem beszéltél anyáddal? – érdeklődik Zoe, mire nemlegesen megrázom a fejem. – Tényleg nem fogsz találkozni Zaynnel?

 - Dehogynem, egy napot nem bírnék ki nélküle. Remélem anyunak nincs sasszeme. – Kijelentésemre Zoe felröhög, majd azt kezdi el ecsetelni, hogy anya eddig jó fejnek tűnt.

 - A Nathanös kérdésben, mindig is érzékeny volt, nagyon szereti őt, de most túllőtt a célon. – Zoe egyetértően bólogat.

Zoen láttam, hogy el akar mondani valamit, de nem nyaggattam, hagytam, hogy ő maga kezdeményezzen. Néhány percig csendben ültünk egymás mellett, majd meglepetésszerűen megszólalt.

- Összejöttem Noellel – semleges arcot vág, és vár. Először úgy teszek, mintha hidegen hagyna a dolog, ezért Zoe furcsállóan figyeli a reakciómat. Pár másodperc múlva már fülig ér a szám, és együtt örülünk, rettenetesen boldoggá tesz, hiszen hetek óta kibontakozni látszik közöttük valami.

 - Úgy tudtam. És hogy történt? – Kíváncsian hallgatom a részleteket.

 - Meghívtam hálaadásra, és amikor elköszöntünk egymástól, a kapuban, megcsókolt, így vadul csókolózni kezdtünk – meséli teljes beleéléssel.

 - Noel szinte sosem kezdeményez csókot, mindig őt kapják le, szóval érezd magad különlegesnek. – Elárulom neki, amit megfigyeltem az évek során, amíg ismertem a szöszi fiút. Kijelentésemre még jobban mosolyogni kezd, mint addig.

Eszmecserénket egy srác szakítja félbe, aki a kezembe nyom egy meghívót. Az egyik szaktársam holnap ünnepli a szülinapját, amire szertettel meghív.

 - Téged mindenki bír, ribi – veregeti meg a vállam elismerően. – Volt már olyan, aki nem hívott meg a szülinapjára a millió ember közül? – vigyorog.

 - Ugyan már, persze, hogy volt – legyintek, majd a táskám mélyére süllyesztem a papírt.