14. Fejezet

Drágáim! Nagyon sajnálom ezt a szó nélküli eltűnést. Egyszerűen se lelki erőm, se időm nem volt ide kiírni nektek, hogy mi is a helyzet. Hónapokat késtem a résszel, vagyis inkább nevezném szünetnek, mint késésnek. Sokat gondolkodtam, hogy folytatom-e az egész blogos dolgot de rájöttem, hogy enélkül nem lenne teljes az életem. A DTD-el még nem tudom mi lesz, de abban biztos vagyok, hogy ezt a blogot be fogom fejezni, az életem árán is - bármilyen drámaian is hangzik. Nem lesz rendszerezve a fejezetek érkezése, kicsit bizonytalan lesz majd minden, de igyekszem mindig időben érkezni velük. Közben új kinézet került a blogra, amiért mérhetetlenül hálás vagyok M. Mircsinek, kicsit az agyára mentem, miközben csináltuk. :D Imádlak! A véleményeteket rettenetesen várom, mind a részről, mind a kinézetről.

Akik leiratkoztak, azokat teljes mértékben megértem, viszont akik velem tartanak, azoknak mérhetetlenül hálás vagyok. Köszönöm nektek, csakis miattatok folytatom.

***

Xoxo

Bri

Meggondolatlan

Ebben a pillanatban, az egyetlen kívánságom az, hogy egyedül lehessek. Elfáradtam, belefáradtam. Egyszerűen csak el akarok tűnni a föld felszínéről, vagy követelek egy köpenyt, ami láthatatlanná tesz. Amikor a tükörben megnézem magam, meglátom, hogy a kissé elcsúszott smink, mennyire undorító látvány tud lenni. Szomorú vagyok, és megalázott. A negyedik Gin Tonik - mert ez a kedvenc italom, a vodkanari mellett - után, úgy gondolom éppen eleget ittam ahhoz, hogy önfeledten, mindent kizárva tudjak táncolni. Ahhoz viszont nem elég, hogy ne gondoljak Zaynre, aki a kijelentésével teljesen összetör.

Egy pohárka vodkával, elindulok a tömegbe, s önfeledten táncolni kezdek. A zene minden egyes dallama végigjárja a testem, és csodálatosan érzem magam, mintha a mennyországban lennék. Igyekszem figyelmen kívül hagyni a tíz nem fogadott hívást Zoetól, illetve Noeltól, csak élvezem a zene ritmusát. Elég nagy a szórakozóhely, hogy messze elkerüljem a barátaimat, így semmivel sem kell törődnöm. Az alkohol égetően folyik le torkomon, talán még sosem ittam ennyit. A világ, mintha forogni kezdene körülöttem, s egyre homályosabban látom a körülöttem lévő emberek táncát. Később leülök a bárpulthoz, és beszélgetni kezdek a sráccal, aki az előbb le sem vette rólam a szemét.

 - Lehet nem kéne többet innod – hajol hozzám közelebb miközben mosolyog, mint a vadalma. Egyáltalán nem áll jól neki a jófiú szerep, sőt legszívesebben lefejelném.

 - Lehet, hogy nem ezzel kell foglalkoznod, hozd a következő vodkát! – utasítom, és beletúrok élénkvörös hajamba, neki pedig elnyílnak az ajkai. Ekkor eldöntöm, szükségem van rá. – Nem megyünk fel? – kérdezem rámenősen, az arcán megjelenő pimasz mosoly miatt pedig vihogni kezdek. – Vicc volt, vicc volt, nyugi – csapok az asztalra nevetve. A fiú arcán, az első pillanatban, mintha enyhe csalódottság sütött volna le, de végül ő is vigyorogni kezdett.

 - Pedig szívesen élnék az ajánlattal – húzza fel a szemöldökét bizalmasan.

 - Azt tudom – harapom be az ajkam, és a fiú tekintetén látom, hogy már teljesen az ujjam köré csavartam őt. Szikrázó kék szemei, szinte vetkőztetnek. A játékos mosoly az arcán teljesen helyessé teszi, most vonzóbbnak látom, mint ezelőtt. Ahogy figyelem, miként szolgálja ki a vendégeket, mosolygok. Izmos karja megfeszül, mialatt csapolja a sört, és ez meglehetősen jó látványt nyújt.

 - Nem iszol velem? – vetem fel az ötletemet kérdés formájában.

 - Sajnos munka közben tilos innom – elhúzza a száját, mindeközben szemei úgy csillognak, hogy egyből leesik, szívesen tenné. Kihasználva azt, hogy tetszem neki, ismét megszólalok.

 - Velem megszegheted a szabályokat,vedd úgy, hogy ma nem létezik a tilos szó – mondom neki teljes komolysággal.

Valahogy megváltozik benne valami, s miután kiönti az utolsó vodkát, lekap egy üveg rumot és egy viszkit, majd odasúg a társának, és kiindul a pultból.

 - Szerintem akkor menjünk fel – ragadja meg az alkarom, és mutatja az utat. Miközben rám néz, szemeiben ott csillog a fékezhetetlen vágy. Látom, hogy nem sokáig tudja már vissza fogni magát. Miközben rohanunk fel a lépcsőn, a folyosó másik végén meglátok egy ismerős arcot.

 - Várj egy percet – ordítom sietősen a fiúnak, akinek még a nevét sem tudom.  Bólint, és szemeivel követi, ahogy gyorsan lefutok a lépcsőn, majd átsurranok a tömegen, és megérintem a lány vállát, aki közben egy csávóval csókolózik. Normális esetben ilyenkor nem zavarnék, de fél részegen az ember bármit megenged magának.

 - Catherine, basszus te vagy az? – nevetek fel a hirtelen meglepettségtől. A lány abban a pillanatban, a nevemet visítva a karjaimba borul, és úgy ölel, mintha sosem akarna többé elengedni.

 - Nem hiszem el, fogalmad sincs mennyire hiányoztál, kis ribancom – Már ezer éve nem láttam őt. Egy középiskolai barátnőm, aki elég problémás lány volt. Én voltam az egyetlen az osztályban, aki barátkozott vele. Sok rossz dolgot csináltam akkor, de mindig tudtam, hogy hol a határ. Vele ellentétben, ő aztán sosem tudott magának megálljt parancsolni. Végül a drogozás és az ivás miatt kicsapták az iskolából, és azóta nem is hallottam felőle. Alapjában véve egy rendes lány, aki lázad az élet ellen.

 - Mi van veled? – kérdezi lelkesen Cat, de mindeközben megjelenik mellettem a pultos fiú, aki egyre türelmetlenebbül markolja a csípőm.

 - Folytassuk fent, rendben? – várok a beleegyezésére, de gyorsan rávágja az igent - mint mindenre.

***

Fent egyre csípősebb lett a hangulat. Miután Catherine beszámol az egész nélkülem töltött életéről, és elmeséli, hogy csak átutazóban van itt megkönnyebbülök. Szeretem őt, nem ez a probléma, csak szeretném lezárni a múltat. Mindketten nagy változáson estünk át az elmúlt évek során. Én is sokat mesélek neki, az alap dolgokról, de nem osztok meg vele mindent, mivel sosem bízom meg benne teljes mértékben. Részemről mindig volt valami távolságtartás vele szemben, amit nem tudatosan hoztam létre.

Viszont az idő természetesen nem csak dumálással telik. Kyle végig a nyakamat csókolgatja, s idő közben a ruha és lekerül mindenkiről, csak fehérnemű van rajtunk. A körmeimet a pultos fiú hátába meresztem, s csókcsatát kezdeményezek. Tudom, hogy csak le akar velem feküdni, de elhatározom, hogy nem teszem meg. Nem szeretném, ha kicsúszna a kezemből az irányítás, és olyat tennék, amit később majd megbánok. Túlságosan is sérült a lelkem most ehhez. Mindeddig ezt vártam, most viszont az érzéseim megállítottak. Nem tudom megtenni. Csak élvezem, hogy semmi felelősség nincs rajtam, úgy érzem ma este bármit megtörténhet. A rumos üveg aljáról lehörpintem az utolsó kortyot, majd sírni kezdek. Magam sem tudom min, talán a lelkiismeret-furdalás, és minden keverve ezt váltja ki belőlem. Kyle letörölgeti a könnyeimet, Cat pedig simogatja a hajam, de nem kérdezik meg, mi a bajom, mert tudják, hogy nem akarok erről beszélni. Hiába próbálok megfeledkezni az előbbi incidensről Zaynnel, egyszerűen nem megy. Folyamatosan ott van a torkomban az a bizonyos „gombóc”, ami nem hagy lélegezni. Annyira ragaszkodom hozzá, hogy hihetetlen, s ez ellen semmit sem tudok tenni.

Percekkel később viszont már nevetve táncolok a viszkivel a kezemben Cattel, Kyle pedig a fényképezőjével lő rólunk pár fotót. Először valami depis lassú számot kezdünk énekelni, majd egy gyorsabbat, de irtó hamisan, közben egy pillanatra sem hagyjuk abba a nevetést.

Ezután Kyle leül a kanapéra és kényelembe helyezi magát. Ránk néz, mint akinek ötlete támadt, és mosolyogva megszólal.

 - Táncoljatok nekem! – harapja be alsó ajkát. Cattel egymásra nézünk, és „semmi veszíteni valónk nincs” alapon elkezdünk táncolni a zenére. Először külön, majd együtt. Összedörgöljük a fenekünket, és a tánc egyre intimebb és szexibb lesz. Minél többet táncolok, annál inkább kezdem elveszíteni a fejem. Beleülök Kyle ölébe és mindenhol csókolgatni kezdem, de akkor valaki beront a szobába, és mindenki a zaj irányába kapja a fejét.