Hűha! Szégyellem magam a kihagyás miatt, de sajnos nem tudtam ellene tenni semmit. Magyarázkodhatnék, hogy az iskola elveszi minden időmet, de tanulni is lusta vagyok, ezért nem lenne igaz. :D Egyszerűen olyan dolgok történtek az életemben, amik elvonták a figyelmemet az írásról. Először próbáltam a személyes dolgaimat rendezni, és a mögé helyeztem most a blogolást, remélem, hogy nem pártolt el tőlem mindenki, bár azt is megérteném.
Jó olvasást mindenkinek!
Jó olvasást mindenkinek!
(Érdemes csatlakozni, mivel néha kulisszatitkokat osztok meg, illetve a további történeteimet is ebben a csoportban vezetem majd.)
***
Xoxo Bri
Elnyomott érzelmek
*Annabelle szemszög*
Nagyon
lehangol, hogy Zayn egy másik lány miatt ilyen idegessé válik, nehezen dolgozom
fel. Fáj, hogy egykor még csak én tudtam kihozni belőle ugyanezt, jelen
helyzetben pedig már nem így van. Ekkor már úgy gondolom, hogy mindenképp ki
kell derítenem egy dolgot. Felállok az ágyról, közelebb lépek hozzá, majd
amikor úgy érzem, a figyelme rám terelődött, ajkaimat az övére vezetem. Zayn
nem húzódik el, viszonozza a csókomat. Egy tökéletes csók valósul meg abban a
pillanatban, eddig is tudtam, hogy jól csinálja a dolgát. Azonban semmi sem
ugyanaz, ez egy olyan történet, ami teljesen érzelemmentes, pusztán smárolás,
mint amilyen egy buliban csattan el, egy teljesen ismeretlen sráccal.
Élvezhető, de semmi több, nem indít be, hiányzik belőle a szenvedély. Ha nem emlékeztem
volna a régi csókokra, akkor azt gondolnám, minden rendben van, de így, tudom,
hogy semmi sem az már, mint akkor.
Csalódott
vagyok, dühös, szomorú, s közben mégis örülök. Elég nehezen esik szerelembe,
de, ha megtörténik, akkor egy olyan személybe, aki megérdemli. Egy ideig abban a hitben éltem önző módon,
hogy én vagyok az egyetlen. Nem akartam, hogy megcáfolja, de akkor már mindegy
volt.
Ő
is érzékeli a hiányosságot, de mégis próbálja nekem bebizonyítani, hogy be
tudja pótolni. Ekkor tenyeremet a mellkasára helyezve megszakítom, amit
elkezdtünk. Végig egy gondolat jár a fejemben, ami nem hagy nyugodni. Nekem
rengeteget jelent a csók, az ó csókjai pedig mindig lázba tudnak hozni. De
amikor rádöbbensz, hogy te még szereted, azonban ő már nem, annál fájdalmasabb
érzés nem létezik. Ezt ekkor, ebben a pillanatban tapasztalom először.
Sokáig
nem jutok szóhoz. Tisztában vagyok vele, hogy miért történik ez, mégsem
szeretném az ő szájából hallani. Tönkretenne. De nem lehetek ennyire önző, s ez
az egy gondolat igyekszik eluralkodni rajtam, majd nehezen, de sikerül neki.
-
Zayn, te szerelmes vagy? - nézek mélyen barna íriszébe, de rögtön megrázza a
fejét, azután meg kínosan felnevet, mintha próbálná bebizonyítani, hogy nem így
van. Megforgatom a szemem, mert biztos vagyok a kérdésemben.
-
Nem vagyok szerelmes. - Annyira eszeveszettül igyekszik alátámasztani saját igazát,
hogy már természetellenes. - Lehetetlen, hogy az legyek. - Innentől fogva már
inkább magának akar bizonyítani.
-
Zayn, ne próbálj becsapni - mosolyodom el a szerencsétlen magyarázkodásán. -
Már miért lenne lehetetlen? Tudom, hogy mi történt az előbb, nem vagyok hülye.
Hosszadalmas
csend után, mielőtt újra feltenném a kérdést, mert eldöntöm, hogy akkor is, ha
nehéz feldolgoznom mindezt, nem fogom hagyni, hogy a saját makacssága miatt ne
lehessen boldog, megszólal.
-
Amúgy… - kezd bele, miközben megint helyet foglal az ágyon. - Először csak
azért voltam vele, mert hasonlított rád, de.. - keresi a szavakat, láthatóan
játszódnak le az agyában emlékek. - Máshogy alakult.
-
Beleszerettél? - térek azonnal a lényegre. Ha én nem, akkor senki sem tudja,
milyen, amikor Zayn szerelmes.
-
Nem tudom, ez a csaj teljesen bolond, és igazából rohadtul nem hasonlít rád,
kibaszottul nem lehet megérteni, de.. - magyarázza. Furcsa, hogy ezekből a
jelekből, ő még nem jött rá. Primitív kifejezésmódjától halvány mosoly költözik
az arcomra, hisz sosem volt az erőssége szavakba önteni az érzéseit, s ezt most
sincs másképp.
-
Beleszerettél. - veszem le a válláról a terhet. Zayn megkíséreli, hogy újra
hevesen tiltakozzon, de még mielőtt megtehetné, megállítom. - Zayn, ismerlek,
ne akard elhitetni velem, hogy semmi sem változott. - Indulatosan beszélek vele,
szinte már kiabálásnak hallatszik. Zayn tartja a szemkontaktust, ám elakad a
szava, így csak valamiféle hebegés hagyja el a száját. Még sosem láttam őt
zavarba jönni, de ez is bekövetkezik, és valljuk be, eléggé abszurd, nem tudom
nem megmosolyogni az egész helyzetet.
Nem
akarom, hogy azt gondolja, ezzel összetör, még ha ez is az igazság. Nem tűröm
el, hogy csakis amiatt leplezze az érzelmeit, mert a volt barátnője vagyok. Talán
túl sokáig várattam, talán elrontottam, de nem érintene jól, ha ennek a levét ő
inná meg. Ő mindig is úgy cselekedett, hogy arra figyelt, engem ne bántson meg,
de ez már a múlt. Én már a múlt vagyok, és ezt belül Ő is tudja, mégsem hiszi
el még saját magának sem.
Most
én vagyok soron, nekem kell tiszteletben tartanom az ő érzéseit, akkor is, ha
nem vallja be őket. Ebben a pillanatban a kezemben van az a lehetőség, hogy
minden visszaadjak, amit tőle kaptam. Az én döntésem, hogy kihasználom e, vagy
sem. Az önközpontúság mindenáron felül akar kerekedni rajtam, de nem hagyom,
küzdök vele. Megérdemli.
Hát
nem ironikus? Éppen én vagyok az, akinek az a feladata, hogy minderre rávezesse
őt.
Lemondok
arról, hogy Zayn valaha is egy romantikus személy lesz, ezért inkább meg is
kímélem őt attól, hogy beszélnie kelljen erről.
-
Nem gondolod, hogy neki is tudnia kéne róla? - magyarázom széttárt kézzel,
mivel nehezemre esik felfogni, hogy miért nem cselekedik. Hajlamos csak úgy
hagyni a dolgokat, ahogy vannak és feladni, mert akkor nem érheti csalódás, de
a szerelemben ez nem számít. A szerelem kárpótol minden csalódást.
-
Nem. - A hajába túr, miközben szemei a semmibe merednek. Minden bizonyára
lepörög előtte minden lehetőség. - Valószínűleg ezek után nem állna velem szóba
- vonja le a következtetést.
Mint
mindig, most is sikerül felhúznia nemtörődöm kijelentésével, és ennek hangot is
adok.
-
Mindig is tudtam, hogy a férfiak idióták - forgatom meg a szemem. - Lehet, hogy
most úgy gondolja, hogy sosem fog megbocsátani neked, de a szívét feltehetően
nem érdekli, hogy mit gondol, ezért ha most azonnal utána mennél, biztosan
minden jól alakulna.
-
Mi? - vonja össze a szemöldökét értetlenül. Tudom, hogy a fiúknak nehéz
megérteni a lányok gondolatmenetét, de azért ez már sok.
-
Mindegy. - Ekkor adom fel. - A lényeg, hogy menj utána, és beszélj vele. Most -
zárom le röviden, amikor tudomásul veszem, hogy az agya képtelen befogadni
ennyi információt egyszerre. Szívem szerint már a fejemet fognám,
szerencsétlenkedését figyelve.
-
Esélytelen - böki ki, mire azonnal magasra szökik a szemöldököm - Nem ismered
Roxanne Goodberg-et, hihetetlen, hogy mennyire makacs tud lenni, ő nem úgy
működik, mint a többi csaj.
Bennfentesként tisztában vagyok
vele, hogy Zayn azért tűnik kívülről ennyire érzelemmentesnek, mert mindenkit
elveszített, akit valaha szeretett. Először az édesanyját, aki rákban hunyt el,
körülbelül tíz évvel ezelőtt. Bethany mesélt nekem Zayn múltjáról, így tudtam
arról, hogy nagyon anyás kisfiú volt, és annyi idősen nagyon megrázta az
elvesztése. Napokig nem evett, és az iskolában is lerontotta a jegyeit. A
haláleset után az apja a munkába temetkezett inkább, Beth-re hagyva a kisfiút.
Nagyon ritka alkalommal tett rájuk látogatást. Bethany megvárva Zayn
nagykorúságát, a szerelmével elköltözött Londonba, majd Moracoba, és Isten
tudja még hány helyre, amíg vissza nem keveredett ide. Most harminc éves, de
még mindig nem nőtt fel igazán, ezért bele sem merek gondolni, hogy milyen
pótszülő volt. Később ott voltam én, akivel tizennyolc évesen ismerkedett meg,
amikor ugyanabba a baráti társaságba keveredtem, amelyikkel ő járt el bulizni.
Első pillanattól kezdve vibrált közöttünk a levegő, amit mindenki hamar
észrevett. Rengeteg időt töltöttünk együtt, amíg arra a döntésre jutottunk,
hogy nekünk a másik nélküli élet már nem kell. Igazából szóban ezt sosem
beszéltük meg, egyszerűen csak olyan dolgokat csináltunk, mint egy
párkapcsolatban szokás. Szerelmesek lettünk egymásba, és egy teljes év után
végre bevallottam neki, hogy mit érzek, de ő akkor kicsit távolságtartóbbá
vált, neki még idő kellett ehhez, én pedig megértettem. Három évig voltunk
együtt, amíg be nem következett a baleset napja. Három felejthetetlen év, amik
életem leggyönyörűbb percei is voltak egyben.
Érzelmileg már akkor is sérült
volt, amikor megismertem, az, hogy engem is elveszített, pedig még egy lapáttal
rátett. Az évek során ez már csak fokozódott. Sosem vallotta volna be, de félt
szeretni, és rideg volt.
Ekkor
jövök rá, mennyire egoista dolog volt egy évig hagyni, hogy azt gondolja,
meghaltam. Sikeresen tönkretettem mindent, amiért feltűntem, mikor már sikerült
feldolgoznia a történéseket. A tudat, hogy az érzéseivel játszom, igazából legyűrték
az önző énemet, és azt súgták, hogy még rendbe hozhatok mindent. Már támad is
egy ötletem.
-
Reménytelen eset vagy Zayn Malik, de remélem, hogy egyszer megjön az eszed -
vágom a fejéhez a szavakat, majd megragadom a retikülömet, és bosszankodva otthagyom
őt, hadd gondolkodjon. Már ha képes rá egyáltalán ilyesmire.
A
tervem az, hogy felkutatom Roxanne Goodberg-et. Zaynnek fogalma sincs mennyit
segített azzal, hogy kimondta a teljes nevét. Eszelős vigyor jelenik meg az
arcomon, de amikor eszembe jut, hogy tulajdonképpen fogalmam sincs, hol
keressem a lányt, letörlődik az. Bethany előtt torpanok meg, aki furcsállva
figyeli a mozdulataimat, majd kérdőn néz rám, miközben egy poharat emel le a
polcról. Sietve odasettenkedek hozzá, hogy Zaynnek ne tűnjön fel, majd suttogva
megszólalok.
-
Zayn melyik egyetemre jár?
-
Az NYU-ra, miért? - ráncolja a homlokát idétlenül. Igyekszem a leggyanútlanabb
arckifejezésemet elővenni, hogy mégse tűnjek valami emberrablónak, vagy titkos ügynöknek.
-
Csak érdekelt, hová vették fel azzal a szar tanulmányi átlaggal - nevetek fel
jóízűen, mire ő is csatlakozik. Váltok vele néhány szót különféle jelentéktelen
dolgokról, majd elköszönök, hogy belekezdhessek a keresésbe.
Amint
hívok egy taxit, ami elröpít arra az egyetemre, amelyre gyaníthatóan mindketten
járnak, elkezdem a kutatást.
Amikor
már a harmadik embert nyaggatom azzal a kérdéssel, hogy „Ismersz egy Roxanne
Goodberg nevű vörös hajú lányt?”, és értetlenül bámul rám, kikerekedett
szemekkel, mint aki szellemet látott, kezdem azt hinni, hogy nem is ebben az
épületben ismerkedtek meg ők ketten. De aztán jön öt olyan személy, akik a
nevéről hallottak, de fogalmuk sincs, hol lakik. Ekkor kapok egy kis reményt,
ezért hatalmas lelkesedéssel folytatom, amit elkezdtem.
Egyébként
szerintem azért nem mondják el a lakcímét, mert azt gondolják, hogy egy
emberrabló vagyok, vagy valami pedofil. Lehet, öregít a szőke haj.
Hogy
ne tűnjek túl gyanúsnak, veszek egy csomagot a legközelebbi boltban, amibe
mindent beledobálok, amit csak találok. Csokitól kezdve, egészen a muffin
papírig. Innentől kezdve már a „Nem tudod, hol lakik Rox? Át kell adnom neki
ezt a csomagot.” mondattal járkálok.
Vannak
olyanok, akik egyszerűen kinevetnek, majd azt mondják „Ne hülyéskedj már!”. Később
azonban afféle mondatokat is a fejemhez vágnak, hogy „Rox, befestetted a
hajad?”. Értem én, hogy hasonlítunk, de azért nem összetévesztésig.
Így
megy ez egy óra hosszáig, de az elszántságom nem csökken, hiszen, amit egyszer
a fejembe veszek, azt meg is valósítom. Hirtelen, mikor már arra a konzekvenciára
jutok, hogy más lehetőséget kell keresnem, megjelenik egy barnahajú lány,
akiről lerí, hogy népszerű. Ahogy gondoltam, ő tényleg ismeri a csajt, és el is
mondja a címet, mire újra egy taxiban kötök ki, a hely felé száguldva.
Minden
furcsa gondolatot elhessegetek, s ezeket kizárva csengetek be a házba.
Másodpercekig
csak állok ott, amíg nem hallok sietős lépteket. Ebben a momentumban egy
középkorú nő nyit ajtót. Ahogy végignéz rajtam, én pedig rajta, valami
megmagyarázhatatlan érzés kerít hatalmába, de hamar figyelmen kívül hagyom. A
barna hajú nő rémült tekintete az enyémbe mered. Szólásra nyitná a száját, de
egy hang sem hagyja el azt. Mivel a mai nap folyamán szinte mindenki így
bámult, egyáltalán nem lep meg az eset.
-
Jó napot, Roxanne-t keresem, itthon van? - kérdezem patetikusan, mivel jó
tudni, hogy végre megtaláltam, amit kerestem. A fiatalos asszony továbbra sem
válaszol nekem, vagyis próbál, de mintha torkán akadt volna a szó.
-
Anya, ki jött? - Ekkor felbukkan az ajtó mögül Roxanne is. - Jól vagy? -
Először rám szegezi a szemét, majd rögtön az anyjára. - Anya, jól vagy? Nem
festesz valami jól. - A nő megkapaszkodik az ajtófélfában, majd válaszol.
-
Jól vagyok, persze.
Roxanne
ismét rám vezeti pillantását, ami nem éppen szeretetteljes, de ezt megértem.
Arca még mindig teljesen ki van pirosodva a sírástól, amit igazából én okoztam,
amiért összezavartam Zaynt. Szomorúnak tűnik és reményvesztettnek.
-
Mit szeretnél? - kérdezi semleges hangnemben, inkább sürget, hogy minél
hamarabb rám csukhassa az ajtót, de ezt nem fogom hagyni, túl sokat szenvedtem,
hogy eljussak idáig.
-
Beszélnünk kell - hozom fel, de a keresztezett karja nem azt mutatja, hogy vevő
lenne a csevegésre. - Fontos.
Vacillál
még egy ideig az ajtóban, majd egy bólintás kíséretében arra jut, hogy
beengedjen. Mögöttük ballagok.
-
Anya, biztos jól vagy? Nagyon elsápadtál - aggodalmaskodik továbbra is.
Figyelmen kívül hagyva a kérdést, egy újabb kérdő mondattal áll elő
-
Honnan ismeritek egymást? - embereli meg magát, majd odébb áll két lépéssel,
hogy mindkettőnket tisztán lásson. Mielőtt még válaszolnék, megteszi valaki
más. Egyik pillanatban még zavartan kapkodja a levegőt, majd összeszedi magát
és próbál velünk kommunikálni.
-
Nem igazán ismerjük egymást. - Őszintén bevallja, azt, amit én is mondtam volna
- Szerencsére - teszi hozzá alig hallhatóan, nekem mégis kellőképpen megüti a
fülem. Mindig is amolyan szelektív hallással rendelkeztem, amit nem kellett
volna azt hallottam, ami pedig fontos volt, azt nem. Kissé felháborodva vezetem
rá kérdő pillantásom, de úgy tesz, mintha észre sem venné.
Az
anyuka le sem veszi rólunk a szemét, sokáig csak mered ránk, mintha valamin
elgondolkodna közben. Ekkor tűnik csak fel, hogy nagyon fiatalos, néhány ránc
ül a szeme sarkában, ami az idő múlását jelképezi, de alakja kifogástalan,
szinte már tökéletesnek mondható. Kisugárzása tekintélyt parancsoló, de mégis kifejezetten
szimpatikus. Sötétbarna haja keretezi gyönyörű arcát, valamint kiemeli
különleges kékeszöld szemeit. Roxanne kerül velem mindenféle kontaktust, az arcát
velem ellentétes irányba fordítja, keze még mindig össze van fonva maga előtt. Siettetően
egyik lábáról a másikra billeg. Arra vár, hogy elmondjam, amit szeretnék, de
látom az anyukáján, hogy szeretne beszélni, ezért nem akarok illetlenül
belevágni. A szituáció már kínosságig fajul, mikor megszólal az elgondolkodott
asszony.
-
Hát, elég furcsa ez az egész dolog - sóhajt egyet Roxanne anyja
feleszmélésképpen, mikor is mindketten kérdően figyeljük a továbbiakat. Az
tényleg elég abszurd, hogy egy ponton elindulva, fél napig kerestem ezt a
lakcímet, ahol most megszólalni sem merek. Kötelezettségként
tekintettem erre, Zayn miatt, bár bevallom őszintén, a lelkiismeretem játszott
a legnagyobb szerepet ebben. - Annabelle, igaz? - mosolyodik el kellemesen,
majd a kezét nyúltja felém, amit tétovázva elfogadok, majd enyhén megrázom.
Közvetlenül a szemébe nézek, hogy kiolvassam belőle, mire gondol. Ekkor már
tényleg kezd furcsává válni a helyzet, hiszen nem teljesen egyértelmű, hogy honnan
is tudja a becses nevem. Annak ellenére, hogy szeretném, nem sikerül semmit
felfedezni, ami árulkodó jel lenne.
-
Hogyan..? - A hangom valamiért remeg, a kérdés végére szinte teljesen
elnémulok, ezért csak reménykedni tudok abban, hogy megérti, hogy mit szeretnék
kérdezni.
-
Lányok, ez egy nagyobb hangvételű beszélgetés lesz, de úgy érzem most jött el
az ideje. Kérlek, gyertek utánam. - Roxanne meglepett arcát látva, kis szorító
érzés keletkezik a gyomromban, amit nem tudok hová tenni. A furcsa előérzetemet
félrelökve követem a gyönyörű nőt, aki a nappaliban foglal helyet a kanapén. A
lánya mellé ülök, de nem közvetlenül, mivel jól tudom, hogy kényelmetlenül
érezné magát.
-
Mi folyik itt? - néz körül Roxanne, mintha valami kamerát keresne a szemével.
Az
asszony komoly arckifejezése arról árulkodik, hogy valami fontos dologról
szeretne beszélni, én pedig csak ülök ott, mit sem sejtve, és várom, hogy
belekezdjen. Miután megköszörüli a torkát, és két tenyerét összekulcsolja,
felcsendül a hangja.
-
Huszonhárom éve, amikor teherbe estem, volt egy gyerekkori barátnőm, akiről
kiderült, hogy meddő, és sehogyan sem lehetett gyereke. - Keserű mosoly ül a száján,
szemét a saját kezén legelteti, majd felnéz, hogy megbizonyosodjon a felől,
hogy figyelünk rá. - Ő az a nő volt, aki már fiatalon is arról álmodozott, hogy
legalább három gyereke lesz. Nagyon összetört, amikor kiderült, hogy
tulajdonképpen fogamzásképtelen - egy hatalmas sóhaj után folytatja - Borzalmas
volt őt úgy látni, semmihez sem volt kedve, és a férje mindennél jobban
szerette, de fogalma sem volt róla, mit tehetne. Szóba sem jöhetett a
lombikbébi, hiszen viszolygott attól a gondolattól, hogy egy idegen nő
gyermekét kell felnevelnie.
-
Miért érzem úgy, hogy Alexandra Wilberry-ről van szó? - túrok idegbajosan a
hajamba, mert egyszerűen megráz a történet.
Rox
anyja csak bólint egyet, majd megszólal.
-
Róla van szó.
A
szemem sarkából Roxannere nézek, aki a semmibe mered, elnyílt ajkakkal.
Látszólag képtelen felfogni, hogy miről is van éppen szó.
-
Amikor kiderült, hogy ikreket várok, egy ajánlatot tettem neki, ami boldoggá
tudta tenni őt. - mosolyodik el nosztalgiázva. - Tudnotok kell, hogy Fred-del,
a férjemmel nem éltünk valami jól még akkor, és nagyon nehezen tudtunk volna
csak felnevelni két gyermeket. Ő akkor fejezte be az egyetemet, én pedig egy
üzletben dolgoztam eladóként, lehetetlen helyzet volt.
-
Anya, miért most kell ezt megtudnom? - pattan fel dühösen a fotelről a vörös
hajú lány.
-
Lányom, nem akartunk ebből problémát, ezért is költözött Sandy America másik
oldalára. - válaszol teljesen nyugodt hangvétellel. - De úgy tűnik a sors
elkerülhetetlen volt.
Egy
olyan érzés veszi át felettem a hatalmat, amilyenről nem is tudtam, hogy
létezik. Nehezemre esik elhinni, hogy ez megtörténik velem, hiszen teljesen
abszurd, és annyira hihetetlen, hogy már szinte valóságos. Viszont, ahogy a két
vitatkozó személyt nézem, akiről most derült ki, hogy igazából a családom
részei, egyre közelebb érzem magamhoz, valamint sokkal hihetőbbé válik az egész
mese. Őket nézem, de kizárok minden zajt, és a saját gondolataim bugyraiba
temetkezem.
Bebizonyosodik
számomra, hogy a sors bizony tényleg elkerülhetetlen, mivel amit fent megírtak,
az úgy is lesz. Az, hogy az életet a pillanatok befolyásolják egy szinten igaz,
de van, ami úgy is meg fog történni, ha minden áron azon vagy, hogy ne legyen
úgy. Kicsit ijesztő az egész helyzet, mert annak az épületnek a padlóján állok,
amelyiket talán legelőször pillantottam meg. Jártam már itt, mégsem emlékeztem rá, hisz újszülött voltam, de abban
az esetben is, ha lehetetlennek tűnt, én akkor, abban a percben otthon voltam.
Nehéz volt feldolgozni az egész történetet, biztosan nem hittem volna el, ha
nem éreztem volna ezt a bizonyos meghittséget.
A
filmekben ilyenkor dühösek szoktak lenni, a jelentőségteljes dolog eltitkolása
miatt, azonban én nem voltam olyan kisgyerek, mint a Két lotti. Belegondoltam a
helyzetbe, és tudtam, hogy nem döntöttek volna így a szülők, ha lett volna más
választásuk. Rengeteg kérdés fogalmazódik meg bennem abban a pillanatban. Mint
a „Miért pont engem?”, vagy „Miért huszonkét évesen tudjuk ezt meg?”. Szívem
szerint számon kértem volna az információközlőt, de biztosan tudtam, hogy
felesleges, már nem lényeg. Így a kérdéseim mindörökre megválaszolatlanok
maradnak, ugyanakkor ez jobb is így. Egyszer már próbáltam felbolygatni a
múltat, de rossz döntés volt, nem szeretnék egymás után kétszer hibázni.
Boldog
családban nőttem fel, sosem kívánkoztam jobb élet után, sosem szenvedtem hiányt
semmiben, és hatalmasat hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szerettek engem.
Talán jobban is ragaszkodtak hozzám, mint az normális lett volna. Tizenéves
koromig nem mehettem egyedül a tőlünk tíz percre épült iskolába, mert a szüleim
szerint veszélyes volt a környék. Ez mind teljesen elfogadható lett volna, ha
nem köztudott, hogy az egyik legjobb hírű területen laktunk.
Ahogy
nosztalgikus képek lepik el az elmém, egy kellemes mosoly húzódik ajkamra.
Tudom, hogy a nővérem, és az anyukám beszélgetnek mellettem, de közben azzal is
tisztában vagyok, hogy nekem nem itt van a helyem. Saját
életem van, saját családom, akiket imádok, saját érzéseim, saját emlékeim, és
amennyire otthon érzem magam itt, annyira érzem azt is, hogy nem tartozom ide.
Nehezemre esik eldönteni, hogy ez negatívumként, vagy pozitívumként fogjam fel,
majd rájövök: Van még valami, amit el kell intéznem.
Briana...Briana...Briana!!!Első reakció:WTF???You just kidding????
VálaszTörlésKezdjük azzal,hogy reggel is megnéztem hátha van rész...nem volt :( !Aztán hazajöttem apukámtól...mondom megér egy utolsó próbát!És mi történt???Mi történt?Volt rész!Valahogy megéreztem!Izgalommal töltött el,hogy ismét Bell szemszögéből olvashattam,de úgy a sztori közepénél leesett ám a tantusz!!És csak arra tudtam gondolni:Ugye ezt nem csinálja meg velem...istenem mond hogy nem az lesz amire gondolok!!!
És mi lett?Na mi lett??Az amire gondoltam...esküszöm bellem egy kibasz*tt jósnő lesz. (Már bocsánat a szóhasználatért!) :DD A rész annyira hihetetlen volt,és jó,és csodálatod,és akarok mééég...most!Na midegy most még eléggé le kell nyugodnom és kipihenni magam,mert ezután a rész után....!Girl!...nem tudod mit zúditottál rám!Testvérek...ikrek...Really???Kb.ennyi a véleményem egyenlőre...totál sokkban vagyok.Várom a kövit!!Még mindig te vagy a legjobb (blog)író!!
U.i.:Sajnálom a sok angol ˝kifejezést˝ de most valahogy nagyon rá vagyok állva.
U.i.2:Bocsi az esetleges gépelési hibákért..tuti van.
U.i.3:Nagyon várom a folytatást..!!
Ölel,Viki! :)
Drága Vikii!
TörlésAnnyira boldoggá tesz, hogy vannak olyan olvasóim, akik egy nap többször is megnézik a blogot, hogy van-e új rész. Ez egyszerűen felfoghatatlan számomra. Olyan aranyos vagy!! Örülök, hogy tetszett neked, és már készül a következő rész, szóval lassan olvashatod már azt is.
Legjobb blogíró???? ÉN?? Jaaaaj azért biztos, hogy nem, viszont borzalmasan jól esik ez az egész. Ez a komment, meg, hogy olvasol. Köszönöm köszönöm köszönöm. <3333
Puszi,
Bri
Drága Briana!
VálaszTörlésHát, hú. Most csak ennyit tudok kinyögni.
Oké, várj, mindjárt lenyugszom. :D
Nem tudom, olvastad-e a kritikát, amit elküldtem, de abbam írtam, hogy nekem több drámára van szükségem, mert néha unalmasnak érzékelem a történetet. Hát, most mindent megkaptam, drámát, titkokat... :D Hát, leborulok előtted, mert az a legjobb, hogy ezt nem most rögtönözted, hiszen te már a legeslegelején leírtad, hogy Roxanne hasonlít arra a bizonyos Annabelle-re. Szóval ez elképesztő. És amúgy tetszik, hogy Annabelle nem tört ki hisztiben, amikor megtudta, igazán felnőttes a hozzáállása, és ettől nekem tök szimpatikus. Mondjuk, remélem, majd lesz egy Rox szemszög, hogy az ő nézeteit is megtudhassam (nem, nem akarlak manipulálni, hogy milyen legyen a következő rész, áá, dehogy :D).
Na, de, ugorjunk vissza a rész elejére. Egyszerűen zseniálisan írtad le a belső vívódást, hogy akkor most önző legyen, vagy inkább ne. És annyira jó, hogy végül így döntött. Ú, amúgy örülök, hogy Zayn múltjáról is kiderült valami, mert eddig olyam homályosnak tűnt minden vele kapcsolatban.
Oké, és még annyit, hogy szerintem mindenki megérti, hogy a netes életed háttérbe szorítod, és akit tényleg érdekel a blog, az akkor is olvasni fogja, hogyha pl. több hónapot késel. :3
Ölel,
Maffia
Drága Maffia!
TörlésElőször is borzasztóan köszönöm neked a kritikát, amit írtál. Ha hiszed, ha nem rengeteget segítettél, és próbálok javítgatni az általad leírt hibákon. Mindig szeretem, ha őszintén leírják a véleményüket a kritikaírók, ezért egyáltalán nem sértésként fogtam fel az egészet, sőt. Igen, ez a történet nem egy akció dús dolog, ezért ezen nem nagyon tudok változtatni. Csak annyi ilyesmit tudtam beletenni, amit még megtűr ez a kategória. Bár valóban néha egyhangú volt, ezt beismerem.
Anabelle-nek tényleg elég felnőttes a hozzáállása, ez pedig a főszereplőnkből kissé hiányzik. :D
Elárulom neked, hogy a következő fejezet félig Roxanne szemszög lesz. Nem szeretem a fejezet közbeni szemszögváltást, de sajnos ez most muszáj volt. Na, hamarosan ki is kerül az oldalra.
Köszönöm, hogy írtál nekem, és hogy úgy gondolod normális, ha a néha a netes életemet a valós életem mögé helyezem.
Puszi,
Briana
Drága Briana!
VálaszTörlésMár tűkön ülve vártam, hogy megérkezzen a rész! Hát nem is kellett csalódnom. Lenyűgöztél. Erre nem számítottam. Habár akkor már kezdett leesni a tantusz, amikor Rox anyukája ledermedt és azt kell, hogy mondjam tetszett a fordulat. Nehéz elképzelnem a szituációt, ráadásul én képtelen lennék "lepasszolni", ha lenne, az egyik gyerekemet. Ettől függetlenül tetszett, hogy mennyire szembefordítható egymással a két lány. Teljesen különbözőek, persze most már Anabelle is nagyobb szimpátiát váltott ki belőlem. Na hát Zayn az, akitől többet vártam volna, de mivel nem szőke herceg, a középkorban ezért maradok annyiban, hogy hozta a formáját.
Sok, sok ölelés:
Rowena
Drága Rowena!
TörlésKöszönöm, hogy szinte minden egyes alkalommal itt vagy a kommentelők között. Annyira csodálatos vagy, egyszerűen imádlak. <3
Örülök, hogy a rész elnyerte a tetszésedet, és nem okoztam csalódást, annak ellenére, hogy ennyire megvárattalak titeket. Igen, neki is nagyon nehéz döntés volt az, hogy nem ő nevelte a saját gyerekét, viszont meg lehet érteni az ő szemszögét is. Szerintem.
A két lány kapcsolata a következő fejezetben talán jobban ki lesz fejtve. Hamarosan olvashatod. :)
Puszi,
Bri
Drága Briana!
VálaszTörlésMár nagyon vártam az új részt és komolyan nem csalódtam! Egyszerűen imádtam.
Na és testvérek? Na ne... Amúgy pont erre gondoltam nem rég, de akkor amikor már ledermedt Rox anyja biztos voltam hogy jól gondoltam. Ezzel a résszel most sokkal Közelebb hoztad hozzám Annabellt. Nem tudom de most szimpi lett a lány. Szerintem is lenyűgözően leírtad a lány vívódását (bár mikor nem?).
Azért reménykedem benne hogy a következő rész már Rox szemszögéből lesz. Nem mintha ez nem tetszene csak már megszoktam őt :D. Hát Zayn nem is tudom olyan hülye. Bár mikor nem? Most kicsit megenyhültem felé, de akkor is olyan hülye. És remélem Rox nem bocsát meg neki azonnal mert komolyan nem érdemli meg :D. Na de egyszerűen imádtam a részt mellékesen téged is.
Nyugi nem pártolunk el tőled! Megértelek és szerintem mindenki tudja hogy a blogolás nem éppen a legfontosabb dolog az életünkben. Nyugi ha akár egy évet is késik a rész én itt leszek<3.
Puszil Kira!
Drága Kira!
TörlésElég sokat várattalak titeket a résszel, és nagyon nagyon köszönöm, hogy ennek ellenére sem pártoltál el tőlem. <3
Volt néhány jel már az utóbbi részekben erre az egész ikerdologra, szóval nem véletlen, hogy már sejtettél egy s mást.
Örülök, hogy már kezd szimpatikussá válni Bell, mert azért elég fontos szerepe van a történetben.
A következő részben már Roxanne rész is lesz.
A többi dolog pedig kiderül a folytatásban.
Köszönök neked mindent!
Puszi,
Bri
Egyetlen Brianam! :D
VálaszTörlésHihetetlenül büszke vagyok magamra (és persze rád is), hogy sikerült végre rávegyelek arra, hogy fejezd már be ezt a részt. Nagyon jó volt összességében egyben látni az irományod. :D Fu... mit ne mondjak eléggé összetett rész lett belőle, ez a sok katyvasz már hasonlít egy orosz szappanoperára, de ennek ellenére is imádtam! Bétádként előre tudtam, hogy mi fog történni, de mikor dióhéjban elmesélted nekem a terved, annyira kivitelezhetetlennek tűnt az egész. Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy lehetne ez megvalósítani, de neked sikerült.
Nagyon sikerült megszerettetned velem a szereplőket, odavagyok Zayn Malikért, és Mrs. Hisztérikáért is egyaránt. Nagyon szimpatikusnak tartom Zayn nővérét, igazi vagány csaj, ilyen karakterre minden blogban szükség lenne egyre.
Kitérnék még arra is, hogy annak ellenére, hogy nem vagy egy romantikus egyed, mégis sikerült átadnod a karakterek érzéseit, méghozzá meglehetősen jól.
Megérte várni az új fejezetre, de máskor azért ne hagyd ennyi ideig kínlódni szerencsétlen olvasóidat. Annyira furcsa ez az egész, látni, ahogy fejlődsz fogalmazásilag és már szinte profi írókat meghazudtolóan írsz. Kérlek, szakíts több időt a blogodra, mert megéri, hogy folytasd. Borzasztóan hiányozni fog ez a blog, ha egyszer a végére érsz. :(
Ölel,
Madison Butler, hűséges bétád. <3
Drága Madisonom! <3
TörlésIgazából tényleg neked köszönhető, hogy ez a rész valaha is kikerült a blogra, mivel annyira nehezen fogtam hozzá, hogy az valami hihetetlen. Talán azért, mert közeleg a vége, vagy csak szimplán amiatt, mert annyi más dolog volt most az életemben, ami lekötötte a figyelmemet.
Sokan mondták már, hogy a blogomnak van egy erős szappanopera hangulata, ez részben amiatt lehet, mert régen néztem ilyesmiket. XD
Köszönöm, hogy úgy gondolod, sikerült megvalósítanom a terveimet, tényleg eléggé kivitelezhetetlennek tűnt.
Számomra mindig az a legnagyobb dicséret, ha valaki azt írja, hogy megszerette a szereplőket, vagy a szívéhez nőttek. Ez annyira hihetetlen, mivel mindig úgy gondoltam, hogy én vagyok az egyetlen, aki valaha szeretni tudja majd őket. És annyira, de ANNYIRA örülök, hogy nem így lett.
Tényleg nem vagyok egy romantikus egyed, de nagyon sokat gondolkodom, csak úgy a semmin, ezért ugyanúgy leírtam pl Rox belső érzelmeit is, mint ahogy bennem játszódik ez le. Talán így sikerült átadnom az érzelmeket.
Igazából, nélküled sehol sem lennék most. Rengeteg szereped volt abban, hogy fejlődjek, végig mellettem voltál, amiért sosem lehetek elég hálás. Mindent köszönök neked, drága bétám. <3 Imádlak.
Puszi,
Briana
Sziaaa van egy kis meglepetésem neked itt ---> http://theyoungdefender.blogspot.hu/p/dijak.html
VálaszTörlésSzia! Nagyon szépen köszönöm a díjat! *-* <3
Törlés