6. Fejezet

Sziasztok! Igyekeztem, ahogy tudtam és íme itt az új fejezet, remélem tetszeni fog nektek.  Próbálom a következőt is ilyen hamar hozni, de semmit sem ígérek. Amint látjátok a blogra új design lett varázsolva, amit Sophie-nak köszönhetek. Mi a véleményetek róla? Az előző fejezetnek nem lett valami nagy sikere, egy megjegyzés sem érkezett hozzá, bízom benne, hogy ez jobban fog nektek tetszeni. Kellemes olvasást kívánok mindenkinek! :)

***

"Amikor elmosolyodom, hogy teljes sikerem van és felállok az asztaltól, hogy elindulhassak, váratlanul megszólal valaki. Valaki, akire legkevésbé sem számítottam.
  - Egyáltalán nem vagyok éhes, de mivel senki nem bír téged, elmegyek veled, hogy ne érezd magad annyira szánalmasnak."

Hazugság

Ha azt mondanám nem ér váratlanul Zayn hirtelen elhatározása, hazudnék. Próbálom a legkisebb jelét sem mutatni a meglepődöttségnek, és fapofát vágok, mint akit egyáltalán nem érdekel a helyzet, és úgy vélem sikerül is. Nem hagyhatom, hogy eluralkodjon rajtam a gyerekes énem. Én egy magabiztos nő vagyok, akit egy ilyen nagyképű seggfej nem hozhat ki béketűrésből, semmilyen esetre sem. Minden alkalmat kihasznál, hogy felhúzhasson, de fogalmam sincs, ez miért jó neki. Akkor sem fogom hagyni, már nem. De mégis, olyan nehéz ellenállni az ördögi énemnek, aki szíve szerint kiosztaná őt.
 - Szívességet teszel nekem, hogy beszélsz hozzám - szűröm ki halkan, az ezer wattos műmosolyom alól.

Zayn feláll az asztaltól, miután kinyög egy "tudom"-ot és felém igyekezik, zsebre tett kézzel. Brian, megmentőmként követi példáját, majd mikor mellém ér és biztonságot nyújtóan átkarolja a vállam, mint ahogy ezt tőle megszoktuk. Zaynt, aki biztosan azt hitte kettesben lehetünk majd, hogy garantáltan felidegesítsen – leolvastam az arcáról, mikor mondta, hogy csatlakozik – ,egy „így kell neked” pillantással jutalmazom, amire a válasza egy magabiztos mosoly, ettől pedig hirtelen a csúcsról a mélybe zuhanok, elbizonytalanodom, és enyhe fintorra húzom a szám. Alábecsültem volna az ellenfelemet?

Hárman sétálunk a kampusz területén, én a két fiú között. Amikor lopva, Zaynre pillantok, megingok.  Tökéletes külseje megrémiszt, ám a bunkóságát nem tudja előttem leplezni. A másodpercenként változó érzelmeim iránta teljesen kiborítanak, nem tudom mi történik velem, de szívem szerint leönteném magam egy pohár jéghideg vízzel, hogy észhez térjek. Miért is kukkolom őt, amikor nem látja?

 - Akkor hová megyünk? – érdeklődik Brian, miközben leveszi a vállamról kezét.

 - A Roastedba, mivel az van a legközelebb -  válaszolja meg Zayn a kérdést, megelőzve ezzel engem. Összeráncolom a homlokomat, mialatt tudatosul bennem, hogy igazából én vagyok az, akinek helyszínt kéne választani, nem pedig Zayn. Miért akarja mindenben átvenni a helyemet?

 - Ja, hogy ezt te így el is döntötted? – teszem fel cinikusan a kérdést, magamban bosszankodva. Zayn megforgatja szemeit, és látom, ahogy lezajlik a fejében többféle válasz is, de végül kiböki a legidegesítőbbet.

 - Igen – miután meglátja a reakciómat, féloldalas mosolyra húzza rózsaszín árnyalatú ajkait, de nem tudok mit mondani, mivel mindenféle bonyolult válaszra számítottam, csak erre nem. Ezért szó nélkül sétálunk el, egészen a Locally Roasted nevezetű kávézóig.

A presszóba érve, egy négyszemélyes asztalnál foglalunk helyet, ahol én ülök Zaynnel szemben, Brian pedig a kettőnk közötti széken gubbaszt. Brian az, aki mindig viccelődik és nevet, valamiért most semmi mást nem csinál, csak komolyan mered maga elé, egészen addig, míg a pincér az asztalunk mellé nem fárad. Mivel a szemközti fiúnak, annyi fogalma sincs az udvariasságról, hogy az alapszabályt betartsa, miszerint a lányoké az elsőbbség, ő hadarja el legelőször mit is szeretne enni, s a finomabbnál finomabb édességek közül, egy számomra ismeretlent választ. Zayn után úgy készültem a mai nap folyamán nem érhet semmiféle kedvesség, de Brian hatalmas meglepetésemre megengedi, hogy én adjam le először a rendelésem.

 - Vannak még úriemberek – mosolygok Brian-re, az előttem ülő fiú felé pedig egy mindent kifejező grimaszt küldök, amiből veszi a jelet. – Egy kapucsínót, tejszínhabbal és egy cukorral – mikor a pincérlány felírja a kérésemet, Brian is megteszi ugyanezt.

 - Nem azt mondtad, hogy kajálni jössz? – húzza fel Zayn a szemöldökét gyanút észlelve.

 - Igen, de miután te is csatlakoztál, elment az étvágyam. – Nevetve összenézünk Briannel. - Nem akarok veled sok időt tölteni, ezért a kapucsínó remek választás - fonom össze az ujjaimat az asztalon.

 - Akkor is ezt mondtad, amikor az erkélyen voltunk – vágja rá, pillanatnyi gondolkodás nélkül. - Mégsem mentél sehová, pedig volt lehetőséged.
Mivel nem tudok mit felhozni érvként, csak terelni a témát, ezt teszem.

 - Ha én nem lennék itt, te sem! – háborodom fel.

 - Próbáljuk meg. Kisétálsz a kávézóból és ott várod, hogy megyek-e – vigyorodik el gúnyosan.

Az ajkaim elnyílnak, mikor rájövök, hogy erre semmit nem tudok reagálni, sarokba szorítottnak érzem magam. Az utolsó pillanatban eszembe jut valami, de még mielőtt a fejéhez vágnám, valaki félbeszakít.

 - Rox, azt hiszem most Zayn nyert – mondja Brian szórakozottan a szemembe, amitől olyan állapotba kerülök, akár egy bomba, ami bármikor felrobbanhat. A szememmel keresek valamit az asztalon, amivel fejbe dobhatom, de sajnos csak étlap és egy gyönyörű, türkizkék váza van, amiben a vörös rózsa olyan lélegzetelállító látványt nyújt, hogy sajnálom egy ilyen idiótára pazarolni, így inkább, a szavaimmal ölöm meg.

 - Jézusom Brian, inkább fogd be, mert ha nem teszed, megismered a sötétebb oldalamat is – forgatom meg a szemem, mire Zayn kuncogni kezd.

 - Eddig is csak azt ismertem, kettő van? – szörnyed el a fiú, amikor Zayn hangosan felnevet, de amint szúrósan nézek rá azonnal abba is hagyja. Két ekkora idiótával egy légtérben lenni kész élvezet. – Amúgy mi van Nathannel? Azt beszélik elköltöztél tőle – vált témát hirtelen Brian. Ebben a pillanatban olyan érzésem támad, mint akit rajtakapnak, pedig semmi okom nincs rá, mégis kellemetlenül érint. Remegő kezeimet ökölbe szorítom az ölemben, a lábammal akaratlanul is dobolni kezdek, s hagyom, hogy a csend beszéljen, miközben mindketten a válaszomra várnak.

 - Ki az a Nathan? – érdeklődik Zayn, mire én meggondolatlanul rávágom.

 - A…a szobatársam. – Brian szemei elkerekednek, de nem szólal meg, vele ellentétben Zayn kíváncsian várja a fejleményeket. – A szobatársam, akitől most elköltöztem. Az anyámhoz, igen az anyámnál lakom – dadogok össze-vissza, mint aki bajban van. Amikor Brian megvető tekintetével találom szemben magam, lesütöm a szemeimet szégyenemben. A másik fiú csak bólint egyet. Mégis miért hazudok, mikor semmi értelme nincs? Mit teszek? – gondolatmenetemből a pincérnő heves rakodása zökkent ki, ahogy az asztalunkra helyezi a kért kapucsínót és a fiúk sütijét, de Brian feláll és némi pénzt tesz le az asztalra.

- Én most lelépek, úgy érzem most nem tudnék enni. - Szemrehányóan, s lenézően mér végig, amitől még inkább eluralkodik rajtam a bűntudat. Ahogy elköszön a meglepett Zayntől, aki a legkevésbé sem érti, mi folyik körülötte, kiviharzik az ajtón, én pedig elgondolkodom rajta, mit is műveltem az imént. Rettegek a tudattól, hogy a többiek, vagy Nathan, legrosszabb esetben mindenki értesül a történtekről. Ez az, ami a legnagyobb nyomást teszi rám, de már nem tudom megváltoztatni a dolgokat, sikeresen lejárattam magam Brian előtt.

 - Kihűl a kávéd – zökkent ki az önmarcangoló gondolatmenetemből a fiú, akivel kettesben maradtam. A szívem legeslegmélyebb zugában örülök ennek, de ezt nem mutathatom ki az ellenfelemnek, mert még a végén megkedveljük egymást. Nem kedvelhetem meg azt az egy személyt, akit vetélytársamnak tekinthetek, mert nehéz lesz újat találni. Néha jó érzés, csak úgy, a semmin veszekedni valakivel.

 - Ez még mindig kapucsínó – csipkelődök tovább, egy szarkasztikus mosoly kíséretében. Zayn a mondat hallatán a homlokára helyezi kezét, lenézően megdörzsöli, mintha csak azt gondolná, idiótákkal van körülvéve.

 - Kurvára a kihűl-ön volt a hangsúly! – neveti el magát végül megadóan.

 - Látszik, hogy pasiból vagy és semmi különbséget nem látsz a dolgok között – forgatom meg a szemem idegesen.

 - Te pedig nőből vagy, és mindenbe belekötsz – vág vissza gyorsan, miközben résnyire húzza szemeit, majd hirtelen elmosolyodik. Mi a fenéért vigyorog? Így már nem az igazi ez az egész.

Ezt követően csend száll asztalunkra, s mivel nem kínos nyugodtan elfogyasztjuk, amit rendeltünk. Miközben a kellemesen édes kapucsínómba szürcsölök, Zaynre nézek, megfigyelem az igéző, mogyoróbarna szemeit, a kicsit kócosra vett, ám mégis tökéletes séróját, s enyhén rózsaszín ajkait, amik külön-külön is gyönyörű látványt nyújtanak, nem hogy együttesen. Egyedül a magabiztos kisugárzása az, ami bosszant. Hogyan tud mindig ilyen lenni? Miért nem bizonytalanodik el soha?

Amint Zayn felnéz a sütijéből, elkapom a tekintetem, s a semmibe meredek, mintsem rá. Ha most észreveszi, hogy őt mustrálom, biztosan a fejemhez fogja vágni, minden adandó alkalommal, így titokban reménykedem az ellenkezőjéről. Ráérősen, kis kortyintásokban végzem a koffeint tartalmazó italommal, mire ő már két sütivel – a sajátja és Brian-é. Fintorogva nézi végig, ahogy az utolsót döntöm le, majd utánam ő is feláll. A pénzt az asztalon hagyja, s még mielőtt ezen is összekapnánk, én is leteszem az italom árát – mikor nem látja. Randin sem hagynám, hogy a fiú fizesse az én részemet, nem hogy most. Igazából nem tudom miként elnevezni ezt az egészet, ami itt történik, ezért annyiban maradok, hogy együtt „kajáltunk”.

Idegesít, hogy Zayn megy előttem, nekem meg nincs más választásom, mint követni, ha végre ki akarok jutni ebből az épületből. Hatalmas meglepetésemre, az ajtót kinyitja nekem és előre enged, ami nem megszokott tőle, ezért nem hagyhatom szó nélkül.

 - Mikor lettél ekkora gentleman? – mosolygok magam előtt, de semmilyen választ nem kapok, amit furcsállok. Kiérek az ajtón és sietve megpördülök tengelyem körül. Összehúzom a szemeimet, mikor meglátom, hogy Zayn mögöttem van, csak nagyon elvan/volt foglalva a fenekem bámulásával, ami miatt ökölbe szorítom a két kezemet magam mellett. Zayn hamarosan felfedezi, hogy megfordultam, s alaposan végigmér tetőtől talpig. Mi képzel ez magáról? Egy nő vagyok nem pedig egy kicseszett televízió.

 - Mi a franc?! Te most komolyan végigmértél? – emelem olyan magasra a szemöldököm, amitől jobban már nem is lehet. Szerencséjére gyorsan tud válaszolni, mint mindig.

 - Nem tudom miről beszélsz. Ki nézne egy ilyen…deszkát? – karjait összefonja maga előtt, egy ironikus mosoly kíséretében.

 - Hé, nem hiszem el, hogy ledeszkáztál. Nem mesélheted be nekem az ellenkezőjét, néztél, nem is akárhogy.

- Akkora…- nem tudom befejezni, mivel Zayn ajkait enyémre tapassza. Először kikerekednek a szemeim, majd mikor hátul kezével hajamba túr teljesen elveszi az eszem. Vadul tépjük egymás ajkát, sehogy sem tudunk betelni egymással, majd levegő hiányában válok el tőle, s ő a nyakamon folytatja tovább, szinte már harapja. Kis idő elteltével zihálva térek vissza szájához, mint aki nem elégedett meg ennyivel, de így is van, ennyi nem volt elég, többre van szükségem. Annyira sóvárgok a folytatásért, hogy majdnem belepusztulok, de hiszem, hogy ő is ugyanennyire kívánja. Vad és szenvedélyes, ez az a két jelző, ami leírja csókunkat. A

szívem hevesen dobog, mellkasom szaporán emelkedik, s süpped. Ebben a pillanatban azt gondolom, hogy ez életem legjobb csókja, nem akarom abbahagyni, nem szeretném, hogy vége legyen.

Pár perc elteltével hangos szuszogással, remegő ajkakkal válunk el egymástól, de karjai között maradok, mert úgy érzem, jelen pillanatban a térdeim felmondhatják a szolgálatot, nem tudok stabilan állni.

 - Ha tudnád mennyire szexi vagy, mikor felhúzod magad – mosolyodik el arcátlanul. Karjaimat dereka köré fonom és erősen szorítom, miközben idétlenül vigyorgok.